Forrongásban a nemzetközi adópolitika - Lesz-e globális minimális adó, véget ér-e az aláígérési adóverseny?

A középosztály pénzügyi megsegítését célzó eredeti trumpi elképzelés helyett főleg a nagyvállalatoknak és a gazdagoknak kedvező adótörvény született: az adóvágás kétharmada az ő zsebükbe kerül.

Nem véletlen, hogy egyetlen demokrata honatya sem szavazott a törvényre. 

A beruházások és a növekedés serkentésére a társasági (nyereség) adó 35-százalékról (az OECD-országok közötti legmagasabb szintről) 21 százalékra (a középmezőnybe) zuhant, amelyhez hasonló mély szinten az 1930-as évek óta nem volt.

Emellett adózott jövedelmükből a cégek – már az adott évben – leírhatták a beruházásra fordított költségek teljes értékét.

Trump és gazdasági stábja azt remélte, hogy más intézkedésekkel kiegészülve – mint például a széles körű dereguláció – sikerül majd a 2008-as "nagy recesszió" után az alig 2 százalék fölött megrekedt GDP-növekedést 3-4 százalékra felpörgetni.

Nem sikerült: Trump elnökségének első háromévi 2,5 százalékos GDP növekedése csak hajszállal volt magasabb, mint Barack Obama második ciklusának 2,3 százaléka. (Trump elnökségének negyedik évét a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett, jórészt mesterséges gazdasági visszaesés miatt figyelmen kívül hagytam.)

Egy másik – jórészt teljesületlen – washingtoni várakozás az volt, hogy a társasági adó nagyfokú leszállításával fékezni lehet az amerikai szakzsargonban "inverziónak" nevezett adókerülési technikát. Ennek keretében valamely amerikai vállalat formálisan azért válik egy külföldi cég leányvállalatává, hogy adózási szempontból honos lehessen a jóval alacsonyabb adókulcsú országban. Írország szélsőséges, tankönyvi esete az adóinverziónak.

Hová "szivárognak" a csökkenő adók?

Szakmai körökben ez idő tájt újból fellángolt a "leszivárgási" növekedéselmélet körüli ősi vita, mivel a Trump-kormány koncepcionálisan erre alapozva reklámozta önfinanszírozóként az adóreformját: a gyorsabb tempóban bővülő gazdaság az adókulcsok csökkenését ellensúlyozó adóbevételhez juttatja a kincstárat. A gazdaságtörténeti tapasztalatok alapján azonban nehéz hinni a leszivárgási hatások feltételezett mértékű létezésében.

Ezek már a nagyobb szabású reagani adóreformok idején sem működtek jól az 1980-as években, amikor a költségvetési deficit annyira "elszállt", hogy Reagan elnök az adókulcsok emelésére kényszerült.

Arról nem is beszélve, hogy a deficithéjának tartott Reagan nyolc éve alatt az államadósság megháromszorozódott, nem kis mértékben a mély adóvágásnak köszönhetően. Hasonló történt a Trump-kormány alatt is: már a tömegjárványt megelőző első három évben a szövetségi kormány költségvetési hiánya majdnem a másfélszeresére ugrott, s 2019-ben a GDP közel 5 százalékát tette ki (2020-ban már 16 százalékát a rendkívüli közegészségügyi válság következtében).

A Trump-kormány alatt továbbfolytatódott a társasági adók hosszú távú, GDP-arányos csökkenése.

Míg az ötvenes, hatvanas és a hetvenes években sok amerikai vállalat nyereségének közel felét adóként a szövetségi kormánynak utalta át, addig ma számos, az adóminimalizálást művészi szinten űző óriáscég effektív adókulcsa jóval kisebb mint 21 százalék, például az Amazoné tavaly csak 9,4 százalék volt.

Több nagy, nyereséges multi (Nike, Hewlett Packard, FedEx stb.) semmit nem fizetett be az államkincstárba.

A külföldön előállított nyereségük után az amerikai multik csupán 10,5 százalékos kulccsal adóznak a jelenlegi rendszerben, ráadásul a globálisan összevont nyereségtömegre vetítve, ami kiváló lehetőséget teremt a nemzeti adóráták közötti különbségeket kihasználó "adóoptimalizálásra." A fentiek következtében az amerikai kormány GDP-arányosan mindössze 1 százalékos társasági adóbevételre tesz szert, szemben például Japán és Kanada 4 százalékával, illetve Franciaország és Németország 2 százalékával.

Sokak szerint az amerikai közszolgáltatások évtizedek óta romló színvonala nem kis mértékben a csekély társasági adóbevételekkel magyarázható.

Az amerikai közvélemény több mint kétharmada véli úgy, hogy a nagyvállalatok nem adóznak "fair" módon.

Összefüggés van továbbá az alacsony (és csökkenő irányzatú) társasági adók és a jövedelemegyenlőtlenségek utóbbi évtizedekben bekövekezezett erős kiéleződése között, mivel a szupergazdagok – különösen a "0,01-százalékosok" – által zsebre tett profitok miatt rendkívül fontos a vállalataik által fizetett adó mértéke.

Nemzetközi aláígérési adóversengés

Ám az alacsony adókulccsal sem sikerült hazacsalogatni az amerikai vállalatokat, amelyek többsége – adózási szempontból – továbbra is jobban érzi magát külföldön, mint az Egyesült Államokban.

Ráadásul Amerika nemzetközi versenytársai a trumpi adóvágásra adóvágással válaszoltak, ezáltal jórészt semlegesítve annak versenyképességnövelő és tőkevonzó hatását.

A nemzetközi adócsökkentési verseny kiéleződése már több évtizede folyik az USA legfőbb kereskedelmi partnerei között. Amerika kiemelkedő gazdasági súlya miatt joggal lehetett számítani az adókonkurrencia újabb fordulójára, annál is inkább, mert bevezetésekor a 21 százalékos amerikai társasági adó alacsonyabb volt az OECD-országok 24 százalékos átlagánál. (Kínában 25 százalék.) Például Belgium, Svédország, Görögország és Izrael az amerikaihoz közeli szintre szállította le az adókulcsát. Idén több ország (köztük Franciaország) újabb adómérséklést helyezett kilátásba.

Amerikai reformok, globális adók

Joe Biden már az elnökválasztási küzdelemben határozott ígéretet tett Trump adóreformjának jelentős kiigazítására, különösen a társasági adót illetően. 

Politikai szempontból a demokraták számára a túlzott adócsökkentés kezdettől fogva vörös posztó volt, a szupergazdagoknak nyújtott készpénzajándék.

Bidennek azonban mindenekelőtt a 2,3 billió (ezer milliárd) dollárra becsült hosszú távú (15 éves) infrastrukturális programjának finanszírozásához van méretes, új adóbevételre szüksége. Az Egyesült Államok infrastruktúrájának színvonalát nemzetközi összehasonlításban csupán a tizenharmadik helyre rangsorolják. Biden a kampányban gyakran világpiaci versenyképességi hátrányként utalt az ország rossz állapotban lévő infrastruktúrájára, amelybe a hagyományos ágazatokon túlmenően belevett olyan új területeket is, mint például a szélessávú internetkapcsolat, zöld energia hálózatok és energiahatékony házak.

Az előzetes elképzelések szerint a Biden-kormány két adóbevételi forrásból kívánja előteremteni a hatalmas összeget: a társasági adókulcs 21 százalékról 28 százalékra való emelése és az amerikai cégek külföldi nyereségadójának duplájára növelése, 10,5 százalékról 21 százalékra.

Az utóbbi esetében az adókerülés minimalizálása céljából az adókat országonként vetnék ki, nem pedig globálisan összevont formában. A Biden-kormány látja, hogy a jócskán megnövekedő adóterhek külföldre "menekülésre" ösztökélhetik az amerikai vállalatokat. Ennek megelőzésére a kormány tevékeny, kezdeményező szerepet játszik a globális (társasági) minimális adó mielőbbi és kellően magas szinten rögzített bevezetése érdekében, amely révén jórészt közömbösíteni lehetne az Írországihoz hasonló vállalati adóparadicsomokat.

Az adókulcsok koordinálása és a káros, nemzetközi adóversengés csökkentése érdekében már évek óta folynak tárgyalások az OECD kibővített keretein belül, több mint száz ország bevonásával. Ám a trumpi Washington mindenfajta multilaterális koordináció iránti érdektelensége miatt nem született egyezmény.

A Biden-kormány alatt a helyzet gyökeresen megváltozott azzal, hogy Washington a globális aláígérési adóverseny elleni küzdelem élére állt.

Emellett az OECD-n belül az amerikai kormány készséges komolyan tárgyalni az USA óriás techcégeit (Google, Facebook, Amazon stb.) különösen érzékenyen érintő globális digitális adó összehangolt bevezetéséről is.

Washingtont nyugtalanítják a mind jobban terjedő nemzeti digitális adók, amelyekre Amerika korábban csak vámfenyegetésekkel válaszolt. Több ország (Franciaország, Olaszország stb.) a globális minimális adóban történő megállapodást a digitális adó egyeztetett bevezetésétől teszi függővé, attól, hogy a nagy techcégek (többnyire amerikaiak) az adott országban értékesített szolgáltatásaik alapján adózzanak akkor is, ha fizikailag nincsenek ott jelen.

Megvalósítási esélyek?

Az amerikai republikánusok politikailag élesen ellene vannak minden adóemelésnek, a társasági adó 28 százalékra való növelése pedig szóba se jöhet náluk. De még a Demokrata Párton belül is vannak hangadó honatyák, akik túlzottnak tartják az emelést.

A republikánus tábor emellett erősen túlméretezettnek tartja az infrastruktúra terv 2,3 billió dolláros költségvetését, s csupán a hagyományos területeket (közutak, vasutak, hidak, repülőterek) hajlandók támogatni.

Sokan ellenzik továbbá a terv társasági adóbevételből történő teljes finanszírozását, figyelmen kívül hagyva olyan alternatív lehetőségeket, mint például a hiteleken, használati díjakon és benzinadóemelésen alapuló finanszírozás. Az üzleti élet teljes lobbierejével opponálja a tervezett változásokat.

Amerikából követve az eseményeket – a politikai, pénzügyi és törvényhozási kihívásokat együttesen mérlegelve – nem látok reális esélyt a 25 százalékosnál magasabb amerikai társasági adó törvénybe iktatásának.

Minden bizonnyal az infrastruktúra terv méretét is számottevően vissza kell majd nyesni. Ha – amint az várható – a két párt között kenyértörésre kerül sor a társasági adóreform és a kapcsolódó infrastruktúra terv ügyében, a vonatkozó törvényt egyszerű demokrata többséggel is el lehet fogadtatni a szenátussal.

A Biden-kormány által javasolt 21 százalékos (vagy annál valamivel kisebb, kompromisszumos) globális minimális adó különösen komoly fejtörést és alkalmazkodási gondot jelenthet majd az Európai Unió négy legalacsonyabb társasági adójú, kis országának

– Magyarország: 9 százalék, Írország és Ciprus: 12,5 százalék, Litvánia: 15 százalék –, amelyek nem kis mértékben a kirívóan alacsony adórátájukkal vonzották a külföldi tőkét. Azokkal az országokkal szemben, amelyek továbbra is a Washington által javasoltnál alacsonyabb minimális adót vetnek ki, az amerikai hatóságok jogosultak lennének kiegyenlítő adót kiróni az ott működő amerikai cégek nyereségére. (A hazánkban működő amerikai vállalatoknál a kiegyenlítő adó – hipotetikus esetet feltételezve – igen magas, 12 százalék lenne.) Washingtonban elképzelések vannak arra, hogy a pusztán adókerülést célzó vállalati inverziókat jogi akadályokkal is megnehezítsék.

Igen, forr az amerikai és nemzetközi adópolitika katlanja, de még hátravan a mindent eldöntő politikai végjátszma.

A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.