Irán a koronavírus-járvány és a geopolitika árnyékában - Jamniczky Zsolt írása

MAG2020. márc 26.Jamniczky Zsolt
A rovat támogatója:

Alig nyerték el a parlamenti helyek többségét a februári iráni választáson a „konzervatív” erők – melyek persze nem az európai értelemben véve konzervatívok –, az iráni rendszernek máris új ellensége támadt: a koronavírus. A vírus, amelynek elterjedéséhez minden bizonnyal az a tömeges zarándoklat is hozzájárult a síiták szent helyére, Kum városába, amelyet későn állítottak le, megközelítően ezer áldozatot szedett eddig.

Jelenleg még megjósolni se lehet, miként írja át a vírus a közel-keleti politikát, de szinte biztos, hogy a koronavírus – miként minden járvány – számára táptalajt jelent a már meglévő háborús és kaotikus helyzet.

Egyelőre Donald Trump amerikai elnöknek kisebb dolga is nagyobb, mint figyelni a februári választások eredményére.

Jelenleg tehát mind Irán, mind legnagyobb ellenfele, az Egyesült Államok a járványhelyzettel van elfoglalva.

De valószínű, hogy az 1979-es iráni iszlám forradalom óta változó intenzitással rossz iráni-amerikai kapcsolatban újabb „hideg” periódus következhet. Különösen, ha tekintetbe vesszük az Irán elleni amerikai szankciók visszaállítását, valamint az elmúlt hónapok és hetek fejleményeit (Kászim Szulejmáni tábornok amerikai drón általi megölése, Donald Trump közel-keleti béketerve, amelyet a palesztinok és az arab államok többsége egyként elutasít, Törökország aktivizálódása Szíriában), amelyek most a világhírekben a koronavírus mögé sorolódtak.

A közelmúlt fejleményei mind reakcióra késztetik a csaknem 2500 éves államisággal, rendelkező Iránt, amelynek politikai vezetése 1979 óta a Nyugattal és annak közel-keleti szövetségeseivel szembeni muszlim (pontosabban síita) világforradalom bástyájaként tekint országára.

Irán vezetésébe mélyen beleivódott az „egyedül vagyunk” – magyar történelemben sem ismeretlen – érzése.

Az Irán ellen 2018-ban újból bevezetett amerikai szankciók még inkább megerősítették ezt az érzületet, és valószínűleg a Trump-féle béketerv sem túlzottan kedvez a hangulatváltásnak, hiszen Irán támogatja az Észak-Izrael ellen rendszeresen támadásokat végrehajtó Hezbolláh síita terrorszervezetet (miként a térség összes síita mozgalmát).

Ritkán szoktak beszélni és írni arról, hogy Teherán milyen módon van jelen az energiapolitikában.

Holott Irán egész biztonságpolitikájának kulcsa a törekvés, hogy a perzsa állam diverzifikálja energiaellátását, és kijusson a világpiacra.

Irán kétségtelenül olaj-nagyhatalom, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy 2018 első negyedévétől kezdve a kőolaj-kitermelés volumene csökken. 2019 januárjában a kőolaj-kitermelés elérte a napi 2,7 millió hordót, mely az év decemberére 2,1 millió hordóra csökkent. Irán biztonsági tartalékként kezeli a kőolaj-kincset, ezért érthető, hogy nem kívánja a kitermelést gyorsítani, bár a szankciók miatt nem is nagyon maradt lehetősége rá. Emellett az ország nincs éppen a kifogyás szélén, hiszen – többek közt - 53 milliárd hordó olajat rejtő mezőt fedeztek föl Dél-Iránban.

A Nyugattal való alapkonfliktust adó atomenergia kutatása a sah uralma alatt kezdődött meg, és Irán hangsúlyozza, hogy atomprogramja kizárólag békés célú, ám az amerikai és nyugat-európai kormányokat erről nem sikerült meggyőznie.

Ugyanakkor az iráni kormány a 2010-es években élénk érdeklődést tanúsított a megújuló energiaforrások fölhasználása iránt. A megújuló energiahordozók minden ága jelen van – különböző mértékben – az iráni gazdaságban, köszönhetően az ország e tekintetben (is) szerencsés, köszönhetően változatos földrajzi fekvésének: a sivatagban a napenergia éppúgy használható, mint a szeles vidékeken a szélenergia, vagy éppen a geotermikus energia. A demográfiai folyamatok érthetővé teszik, hogy Irán nem kívánja gazdasága egészét a kőolaj- és földgáz-kitermelésre alapozni: jelenleg az ország lakossága 84 millió, ebből a 15-24 évesek aránya 13,3%, és a fiatalok aránya – hasonlóan a Közel-Kelet többi országához – egyre növekszik.

Az urbanizáció, a középosztályosodás és az ezzel együtt járó életmódváltozások szükségszerűen kiélezik a politikai vezetés és a társadalom viszonyát.

Adva van tehát egy probléma: egy fiatal, középosztályosodó és a nyugati középosztályi életmódot – ha kritikával is, de – követni kívánó városi réteg szélesedik, és a politikai vezetésnek valamilyen módon reagálnia kell ennek az egyre szélesedő rétegnek az igényeire.

A nagyvárosi középosztályos életszínvonal kialakulása magával hozza az energiafogyasztás növekedését. Ebből pedig logikusan fakad az energiaellátás diverzifikálásának szükségessége.

Egyébként a mostani koronavírus-fertőzések nagy száma fölhívta a figyelmet arra is, hogy milyen veszélyeket hordoz a nagy tömegek mozgása, mozgatása. Ebből pedig könnyen fakadhat a rendszer vezetői részéről az igény a diktatúra megkeményítésére.

Az iráni tengeri olajszállítás sebezhető pontja az energiapolitikának, hiszen a tankerforgalom a keskeny Hormuzi-szoroson keresztül történik, amely egy esetleges amerikai-iráni konfliktus esetén először esne a két fél közötti összecsapás áldozatául, még mélyebbre rántva az jelenleg is agonizáló olajpiacot.

Az iráni vezetés 2019 végén jelentette be egy új olajterminál építését a Dél-Irán mellett fekvő Ománi-szorosban. Amennyiben ez a terv kivitelezésre kerül, az radikálisan átírhatja Irán pozícióját az olajpiacon.

Ha közvetlenül az Ománi-öböl partján épül terminál, akkor az iráni kőolaj tengeri útja megrövidül, tehát Irán gyorsabban el tudja érni a vevőket, mert a tankereknek már nem kellene a Hormuzi-szorost megkerülve kifutniuk a Perzsa (Arab)-öbölből az Ománi-öbölbe. Másrészt ezzel Irán a jövőben úgy generálhat konfliktust a Hormuzi-szorosban, hogy a saját tankerforalmát ez kisebb mértékben érinti, viszont megbénítja az Arab-öböl olajtermelőit. Mondjuk ehhez még nem csak a terminált kell megépíteni, hanem egy 1000 kilométeres vezetéket is, hogy eljusson Bushehr-ből Jaskba az olaj.

A múltban nem volt felhőtlen a szorosnál fekvő Egyesült Arab Emirátusok és Irán viszonya.

Teheránból előbbit az Egyesült Államok csatlósának tekintik, és Irán elfoglalt pár szigetet az Emirátusoktól. Továbbá előfordult olyan eset is, hogy az iráni haditengerészet elfogott két külföldi zászló alatt hajózó tankert. Sőt, 2019-ben több tankeren is robbanás történt, amiért szintén Iránt tették felelőssé, bár bizonyítékok nincsenek, és így nem zárható ki egy mindenkitől független terrorszervezet sem.

A teheráni vezetés tudja: könnyen visszahullhat a fejére az eldobott kő. Ha provokálja és félelemben tartja (szunnita) szomszédjait, azt hosszú távon Irán is megsínyli, kiprovokálva egy amerikai válaszcsapást.

Ugyanakkor a szaúdi haditengerészet máig erősebb, mint az iráni, így egy konfliktus esetén Irán nehéz helyzetbe kerülne. Különösen úgy, hogy Szaúd-Arábia továbbra is tart Irántól, amely jelentős segítséget nyújt a jemeni huti lázadóknak, továbbá az iraki síitáknak, így szó szerint harapófogóba zárja a vahabita (a szunnita iszlám legszigorúbb ágához tartozó) királyságot, amely az 1950-es évek óta gazdaságilag, politikailag és katonailag is az Egyesült Államok szövetségese. Ugyan szeptemberben megkezdődtek a béketárgyalások a hutik és a szaúdi kormány között, ám az iráni vezetés esetleges ellenséges lépése újra radikalizálhatja előbbieket.

Irán helyzete mutatja, hogy egy ország hiába rendelkezik olajvagyonnal, ha geopolitikai ambíciói és – ahogyan a koronavírus mutatja – a túlterhelt egészségügyi rendszer, valamint a kormányzati felelőtlenség miatt sebezhetővé válik.

És egy iráni-nyugati konfliktus tovább mélyítheti a már meglévő válságot az olajpiacon is.

A szerző az E.ON Hungaria Zrt. Igazgatóságának tagja