Kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a török harci drónok - Wagner Péter és Scheffer Joakim írása
MAGA 2020-as karabahi konfliktus végképp hírnevet szerzett a török Bayraktar drónoknak, hiszen főszerepet játszottak az azeri sikerekben. Bár a pilóta nélküli eszközt már Szíriában és Líbiában is sikerrel alkalmazták, a tavalyi örmény-azeri háborúban bizonyította be, hogy nem csak felkelők, de reguláris haderők, szervezett légvédelem is ellen hatásos. Ez pedig exportsikereket is jelent a gyártónak, amely már több európai vásárlóval is tárgyalásban van.
A török Baykar vállalat Bayraktar TB2 elnevezésű, saját fejlesztésű és gyártású pilótanélküli légi harcjárműve (Unmanned Combat Aerial Vehicle-UCAV) az elmúlt években nagy nemzetközi figyelmet kapott, nem érdemtelenül. A drónok először Líbiában, majd Szíriában bizonyították harcértéküket, legutóbbi alkalmazásukra Azerbajdzsán által került sor, a második hegyi-karabahi konfliktus során.
A bevetési hatékonyság mellett a drón rendszerek ára teszi nagyon vonzóvá ezeket a kelet-európai országok számára.
A Bayraktar TB2 az úgynevezett közepes magasságú nagy hatótávolságú (Medium Altitude Long Endurance-MALE) pilótanélküli légi harcjárművek kategóriájába tartozik.
A szerkezet 8200 méteres maximális magasságban képes repülni, műveleti magassága körülbelül 6750 méter, 6,5 méter hosszú és 12 méteres szárnyfesztávval rendelkezik. Egyhuzamban 27 óráig, éjjeli és nappali bevetéseken is képes üzemelni, hasznos terhelése max. 150 kilogramm, ami lehet lőszer, felderítő eszközök vagy ezek keveréke.
A földi irányító állomástól kiindulva 150 kilométeres sugárban képes üzemelni, amely jelentősen megkönnyíti a műveletek biztonságos kivitelezését.
Az egység körülbelül ötmillió dollárba kerül. Összehasonlításképpen, az USA hasonló kategóriájú drónja, a MQ-9 Reaper 20 millió dollárba, a kínai CH-4 négymillió, a nála valamivel kisebb, szintén kínai Wng Loong II pedig 1-2 millió dollárba kerül. Izrael is rendelkezik felfegyverzett drónnal, de azokat nem exportálja (csak felderítő és ún. öngyilkos drónokat).
Az ár mellett azonban van még egy szempont, amely kívánatossá teszi a fegyverpiacon ezt a rendszert. Az, hogy meg lehet venni.
Bár elsőre furán hangzik, de a világ két vezető „drón nagyhatalma”, az USA és Izrael nagyon óvatos, hogy kinek adja el a felfegyverzett drónjait.
Tel-Aviv esetében érthető, de Washingtont – hasonlóan más kritikus fegyverrendszerekhez – elsősorban nem pénzügyi haszonszerzés motiválja ebben az esetben, hanem a hatalmi egyensúly fenntartása és a fegyverkezési verseny elkerülése.
Ezért nem adta el a közel-keleti arab szövetségeseinek a Predatorokat (mert ezzel Izraelt veszélyeztette volna), vagy tartott évekig, mire Olaszországnak engedélyezte, hogy a felderítő képességek mellett fegyvereket is használhasson az amerikai drónjain. Jelenleg az
Ezt a piaci rést először Kína töltötte be, Afrikában és a Közel-Keleten egy tucat országnak, köztük a szoros amerikai szövetségeseknek (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek). A minőséggel azonban voltak gondok, érzékeny nyugati technológiákhoz nem fértek hozzá a kínai gyártok, ezt lett a „szegény ember” Predátora.
Ebbe a szituációba érkezett a Bayraktar TB2. Törökország NATO tag, a szenzorok egy része nyugati, és a drónhoz, könnyű súlyú ún. ejtőlőszert is fejlesztettek a törökök, aminek ott van jelentősége, hogy a korlátozott hasznos terhelhetőség mellett minél több fegyvert vihessen magával. Az amerikai Predator nem csak drágább, de fejlettebb és érettebb technológia miatt majdnem tízszer akkora a hasznos terhelhetősége.
Új piaci lehetősége Europában
A karabahi háborúban elért katonai sikerek egyszerre tárgyalások és vásárlási szándékok sorozatáról cikkezett a sajtó Közép-Europában és a Balkánon. Azt már lehetett hallani, hogy Ukrajna vásárol a drónokból, de ez érthető volt. Amerikai technológiát nem vehet, kínait nem akart (vagy Peking nem is adott a Moszkvával ápolt kapcsolatai miatt), a törökök pedig készen álltak betölteni az űrt.
2021 májusában Lengyelország is bejelentette, hogy 24 Bayraktar TB2 drónt vásárol Törökországtól. Ezzel Varsó lett az első NATO és Európai Uniós tagállam, melynek hadserege a török technológiát használhatja. A megállapodás értelmében az egységeket 2022-ben szállítják Lengyelországba, melyek működéséhez és karbantartásához a török fél kiképzést és technológiai támogatást is biztosít.
Ukrajna és Lengyelország mellett számos közép-európai, balti és balkáni ország bukkant fel a potenciális vásárlók névsorában.
2021 júniusában Artis Pabriks, litván miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter törökországi látogatása után a Twitter közösségi oldalon tett erre utaló megjegyzéseket. Lettország és a Baltikum Oroszországhoz való viszonya, a nagy létszámú orosz kisebbség ezekben az országokban és az orosz terjeszkedéstől való félelem olyan tényezők, amelyek indokolttá teszik a litván kormány döntését a haderő fejlesztésére.
A lehetséges beruházók névsorában szerepel még Bulgária, Albánia, és Magyarország kapcsán is visszatérő pletykák vannak a vásárlás lehetőségéről.
Lengyelország kivételével – amely egy középhatalom hadseregével és ambíciójával rendelkezik – az a meglepő, hogy a felsorolt vásárlók valójában kisállamok, szerény védelmi költségvetéssel és katonai ambíciókkal. Lettország önmagában sosem tudná megvédeni magát az orosz fenyegetéstől és kérdés, hogy Albánia vagy Magyarország ki ellen vetné be ezeket az eszközöket.
A geopolitikai kontextus
A védelmi megállapodások és az említett országok által a török technológia alkalmazása tökéletesen illeszkedik a török-orosz kapcsolatok zavaros képébe. Törökország az elmúlt években Oroszország riválisává nőtte ki magát a Kaukázus és a Közel-Kelet régiójában egyaránt. A két ország Líbiában, Szíriában és az örmény-azeri konfliktusban is ellentétes feleket támogatott, valamint Törökország a Krími-félsziget annexiója kapcsán is Ukrajna oldalán áll. Ezzel szemben létrejöttek energetikai (TurkStream gázvezeték) és védelmi megállapodások (S-400-as rakétavédelmi rendszer megvásárlása Törökország részéről).
Kelet-Európa, a Balkán és a Baltikum esetében Törökország számára új export piac nyílt meg drón-technológiájának értékesítésére, ezenfelül válaszlépésként is értelmezhető az országot érő orosz nyomásra.
Oroszország minden, a szomszédságában történő védelmi és katonai jellegű folyamatra fenyegetésként tekint. A kelet-európai országok felruházása olyan technológiával, amely bizonyítottan képes felvenni a versenyt az orosz légvédelmi rendszerekkel pedig egyértelmű fenyegetés az orosz érdekek szempontjából.
Ezek a beruházások nagyban hozzájárulnak a NATO és az EU keleti szárnyának megerősítéséhez, így Törökország eddigi energetikai kulcsszereplőből biztonságpolitikai kulcsszereplővé is képes lehet fellépni a térségben.
A kérdés, hogy a technológia mellett a török hadsereg által elsajátított „török modellt”, a drónok új, sokkal szélesebb körű alkalmazását (a drónok és a szárazföldi alakulatok szoros együttműködése, hírszerzés, célpontbemérése és kiiktatása stb.) is sikeresen tudják-e exportálni az adott államokba.
Azerbajdzsán esetében ez eredményes volt, azonban a két ország védelmi együttműködése 1992-től tart, így ez nem összehasonlítható az elemzésben szereplő államokkal.
Wagner Péter a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa, Scheffer Joakim a Külügyi és Külgazdasági Intézet gyakornoka
