Lengyel belpolitika és az abortusz - Zeöld Zsombor írása

A mostani történések politikai megértéséhez vissza kell mennünk az időben egy pár évet.

A 2015-ben a parlamenti választásokat elvesztő Polgári Platform (PO, Platforma Obywatelska) minden racionális politikai számítással és érdekkel szembe menve az akkori miniszterelnök, Ewa Kopacz vezetésével a pártot a politikai baloldal irányába akarta eltolni, s ennek a politikának az abortuszliberalizáció is egyik eleme volt.

A lengyel politikai centrum ezzel gyakorlatilag eltűnt, ebbe a térbe azonban a PO legnagyobb ellenfele, a Jog és Igazságosság (Pis, Prawo i Sprawiedliwość) nem vonult be. Jarosław Kaczyński pártja abban a stratégiában hitt, hogy a jobboldalon blokkot kell formálni s azt a PiS égisze alatt egyesíteni, ezzel ütőképes erőt felmutatva a PO-val szemben. Ennek a blokknak a centrumhoz legközelebb álló tagja a PiS lett.

A 2015-ös választásokon ez a taktika győzött, s a PO azóta is belső problémákkal (bal- vagy jobboldali irányvonal, vezetőváltás kérdései stb.) küszödik. A PiS, mely úgy lépett hivatalba 2015 őszén, hogy ugyanazon év nyarától egy hozzá politikailag közel álló elnöki hivatalra is számíthatott Andrzej Duda égisze alatt,

már 2015–2016 folyamán megpróbálkozott az ideológiai terepnek tekintett művi terhességmegszakítások korlátozásával,

méghozzá úgy, hogy egy 2013-ban létrehozott, erős politikai kapcsolatokkal rendelkező szervezet, az Ordo Iuris ugyanezen kezdeményezését karolta fel politikailag. A szigorítási kísérlet, tiltakozások hatására, ekkor rövid idő alatt elhalt.

A 2020-as év köztársasági elnökválasztása szoros eredménnyel zárulva Andrzej Duda újrázását hozta. A következő, 2023-ban esedékes parlamenti választásokig elméletben a PiS nyugodtan kormányozhatott volna, azonban a nyár után a párt elkezdte „maga alá gyűrni” a vele együtt közösen kormányzó kisebb pártokat, elmenve menet közben gyakorlatilag a falig: az eddigi megközelítéssel szakítva Kaczyński maga is nyílt szerepet vállalt a kormányban – nem véletlen egy olyan pozícióban, melyen keresztül (valamelyest) kordában tudja tartani az elszabadult hajóágyúként viselkedő igazságügyi miniszter Zbigniew Ziobrot.

Közben az országot a világjárány tovább sújtja.

A Lengyel Statisztikai Hivatal (GUS, Główny Urząd Statystyczny) 2020 második negyedévére 7,9%-os visszaesést mutatott ki az előző év azonos időszakához képest.

Az idén második negyedévi foglalkoztatási adatok szerint a megszűnő munkahelyek elsősorban a 10–49 főt foglalkoztató KKV-ket érintik. A lengyel gazdaság számára jó hír, hogy a GUS által 2020 novemberében publikált adatok szerint

a hazai vállalkozások nagy része (szektortól függetlenül) még hat hónapra elegendő tartalékkal bír, bár a fél évet megjelölő vállalkozások száma egyes szektorokban (ipari feldolgozás, kereskedelem) csökkent.

A leginkább kitett szektorok és KKV-nagyságok, annyira nem meglepő módon, a vendéglátószektorban (az 50–249 főt foglalkoztató cégek vonatkozásában), illetve a kiskereskedelemben (10–49 fős vállalkozói nagyság) jelentkeznek, a járvány tartós gazdasági hatásait nem azonnalira, hanem középhosszú távúra módosítva. (Kulturálisan itt egy fél mondat erejéig ki kell arra térni, hogy a lengyel mentalitásba a pozitívabb jövőkép – „túléljük” – beletartozik.)

Mindez azonban a lezárások előtti állapotot tükrözi.

Sajtóhírek szerint 2020 november elején Varsóban nem volt használaton kívüli lélegeztetőgép, a napi új esetszám az országban meghaladta a 25–27 ezret,

s november 4-én Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök nemcsak, hogy újabb szigorításokat jelentett be, hanem kilátásba helyezte az ország („)lezárását(”) abban az esetben, ha a számok nem javulnak.

Ilyen előzmények mellett nem kizárható, hogy az abortusztörvény szigorítása az ideológiai olvasat mellett figyelemelterelésre is szolgált – volna akkor, ha az ország több közepes- és nagyvárosában nem szerveztek volna tüntetéseket a törvényi változtatások ellen, melyek az abortuszhoz nem kapcsolódó politikai követelések megfogalmazásába (pl. az egészségügyi kiadások a GDP 10%-ra történő emelésébe) is kiterjedtek.

A történtek politikai olvasata innentől kezdve nagyjából egyértelmű: a PiS elszámította magát, s egy olyan témát próbált meg ideológiai alapon megoldani, melyet a társadalom láthatóan nem akar elfogadni. A korábbi tiltakozásokkal ellentétben, melyek során egyszerű(bb) volt a tiltakozókra ráhúzni a feminista–baloldali–stb. jelzőket, most azonban a tiltakozók között az idősebb generáció tagjai is megjelentek, a fiatalok és a férfiak mellett.

Bármi lesz is a Duda-féle elnöki hivatal kísérletének vége egy kompromisszumos törvénymódosítás elérésére, úgy tűnik: az ügy másodjára „ég rá” a PiS-re – potenciális további problémákat generálva, s nem csak a rohamosan csökkenő (az elmúlt egy hónapban 41%-ról 29-re visszaeső) támogatottságot tekintve. A törvény szigorításának politikai vágya kényszerhelyzet elé állította az elmúlt években megtépázott hírnevű római katolikus egyházat is, melynek nyomán valószínűleg újfent presztízsveszteséget szenvednek el, megnövelve az esélyét saját hívei számának újfenti csökkenésének.

A PiS számára problémát jelenthet, hogy az a Szymon Hołownia, aki a 2020-as elnökválasztáson „robbant be” a lengyel politikába s a jobboldali politikai felfordulást kihasználva 2020 november elején alakított pártot, a PiS-től elpártoló szavazók egy jó részét magához vonzotta. Amennyiben ez így marad, esély van arra, hogy a 2023-ig hátralévő időszak kevésbé lesz nyugodt a legnagyobb kormánypárt számára.

A szerző Lengyelország szakértő.