Lengyelország úton van az energiafüggetlenség felé - Jamniczky Zsolt írása

Mi áll a háttérben? 2022-ben lejár a lengyel-orosz gázszerződés. De ugyanerre az időszakra, 2022 októberére a Balti-gázvezeték építése befejeződhet.

A 110-115 km hosszú Balti gázvezetéken keresztül – a tervek szerint – norvég gáz érkezik majd Dánián keresztül Lengyelországba, előreláthatólag évi több mint 10 milliárd köbméter mennyiségben.

Az olasz Saipem vállalat fekteti majd le a vezetéket a Balti-tenger mélyén. Lengyelországban máris úgy harangozzák be a tervet, mint amelyik biztosítja a lengyel gázfüggetlenséget.

A vezeték tervezésének és építésének története 2001-re vezethető vissza. Ekkor írta alá a dán és lengyel állami gáz- és olajcég az új vezeték építéséről szóló szerződést.

Éveken keresztül nem történt semmilyen előrelépés, majd 2007-ben a Balti vezeték ügye ismét napirendre került. Talán nem véletlen az időzítés, hiszen a lengyel-orosz kapcsolatok szempontjából két jelentős esemény a megelőző évekre datálható: az élesen oroszellenes Jog és Igazságosság nevű párt kormányzása Kazimierz Marcinkiewicz, majd Jaroslaw Kaczyński vezetésével, illetve az orosz-amerikai feszültség növekedése a Közép- és Kelet-Európába telepített amerikai rakétavédelmi rendszer miatt.

A 2007-től kormányzó Donald Tusk törekedett az előző kormányok idején elromlott lengyel-orosz kapcsolatok javítására pragmatikus alapon, mindamellett fő vonalaiban – a lengyel hagyományokhoz híven – atlantista külpolitikát vallott.

A 2008-as orosz-grúz háború végleg törést okozott Putyin és a Nyugat között, s a lengyel közvélemény és politikai elit ebben a kérdésben a Nyugattal rokonszenvezett, ami már csak az ország NATO- és EU-tagsága miatt sem meglepő.

A 2009 januári orosz-ukrán gázháború újabb lendületet adott az alternatív gázszállítási útvonalak keresésének.

Nem véletlen, hogy az Európai Unió támogatásáról biztosította a Balti gázvezetéket, és 3,2 millió euró támogatást biztosított a vezeték technikai költségeinek fedezésére.

Mára az összes szükséges engedélyt beszerezték az építkezéshez, így a projekt 2020-ban elkezdődhet.

Az orosz fél részéről máris megkezdődött a projekt lejáratása. Moszkvában pénzkidobásnak és egyoldalúan politikai célúnak állították be az új gázvezeték építését. Egyes oroszbarát oldalakon úgy állították be Norvégiát (az Egyesült Államokkal és Katarral együtt), mint Oroszországnál sokkal drágább gázszállítót.

Moszkva álláspontját elfogadó nyugati és orosz szerzők szerint merőben politikai cél vezérli Lengyelországot, és az energiaszállítás diverzifikálása csak ennek kozmetikázására szolgál.

Szerintük a lengyelek (és mögöttük az amerikaiak) a két világháború közötti ún. Intermárium (a három tenger, azaz a Balti-, a Fekete- és Adriai-tenger közötti országok szövetsége) terv fölmelegítésén munkálkodnak, amely egyfajta oroszellenes cordon sanitaire-ként, „egészségügyi védvonalként” funkcionálna. Természetesen ezek az oroszbarát honlapokon megjelenő vélemények eleve abból indulnak ki, hogy Oroszország békére törekszik Európában, nem pedig a megosztásra, illetve szerzőik nem hisznek a lengyeleknek.

Fölmerül a kérdés, miért éppen Norvégia nyújt segítő kezet a lengyeleknek ahhoz, hogy diverzifikálják gázellátásukat.

A Balti-tenger térsége éppúgy az orosz hatalmi érdekek középpontjában feküdt évszázadok óta, mint Lengyelország. Csakhogy energiapolitikai szempontból Norvégia önellátó, vagyis jelentős előnnyel rendelkezik Lengyelországgal szemben. Sőt, 2011-re Norvégia vált a világ harmadik legnagyobb földgáz-exportőrévé, köszönhetően az északi-tengeri gázmezők föltárásának az 1960-as évek elejétől. Norvégiának tehát megvannak a megfelelő adottságai. Másrészt a skandináv régió a hidegháború óta játszik kulcsszerepet az orosz és nyugati hatalmi érdekek ütközésében. A skandináv államokban növekedett a félelem Oroszországtól. Ennek a félelemnek volt számos történelmi alapja (pl. szovjet-finn háború, a II. világháború utáni szovjet követelések Norvégia nyugati partvidékén katonai bázisok létesítésére), s mindehhez járult a Balti-tenger stratégiai fontossága, illetve a skandináv jóléti államok afféle „emberarcú kapitalizmus”-szerű kirakatjellege. A 2000-es években Putyin koncepciója az egykori orosz birodalmi „gloire” föltámasztására hozzájárult a félelmek fokozódásához.

Az elmúlt években Norvégiával különösen fagyos volt a viszony, elsősorban a két állam területi vitája miatt a Barents-tenger térségében: a norvég-orosz határvonal gyakorlatilag mindmáig vitatott.

Ami annál is kínosabb, mert a 2015-ös migránsválság idején az állítólagosan a Közel-Keletről érkező migránsok elkezdték átlépni az európai határt Oroszország irányából, kihasználva a kies földrajzi viszonyokat, és az Európai Unióhoz (Svédország) való közelséget. Szintén rontotta a két állam kapcsolatát Frode Berg norvég állampolgár 2017-es letartóztatása Oroszországban állítólagos kémtevékenység vádjával, valamint orosz hackerek állítólagos bezavarása a 2017-es norvég választásba (amelyet természetesen Moszkva nem ismert el). Úgyhogy a norvég-orosz kapcsolatok a norvég-orosz (vitatott) határvonalhoz hasonlóan fagyosak. A dán-orosz viszony jóval kiegyensúlyozottabb volt a múltban, ami eleinte a közös svédellenes politikából és a földrajzi távolságból fakadt, majd pedig a két állam közötti kereskedelmi kapcsolatokból és vízumegyezményből. Ugyanakkor Dánia lesz a Balti vezeték tranzitországa, ami kihatással lehet a dán-orosz kapcsolatokra. A dán kormány hivatalosan 2019 júliusában mondott igent a vezeték építésére.

Lengyelország különösen kitett az orosz gázimportnak.

Bár kisebb mértékben az ország Németországból és Csehországból is importál földgázt, ám 63 százalékos arányával még mindig Oroszország a fő gázimportőr (nem olyan régen az orosz importgáz részesedése a lengyel gázpiacon 79 százalékos arányt ért el, ami jelzi, hogy a trend az importgáz szerepének csökkenése, ha kis mértékben is, párhuzamosan az LNG, a megújulók és a német, cseh import növekedésével). 2020. május 5-én Andzrej Duda lengyel elnök bejelentette a Balti vezeték építését, emellett szólt arról is, hogy kibővítik a balti-tengeri Swinoujscie mellett található LNG-terminál kapacitását.

Továbbá a lengyel szakemberek számolnak a megújuló energiaforrások arányának növekedésével is, ami 2020-ra 15 százalékos részesedést jelent az energiaszektorban (a nap- és a Lengyelországban jelentősebb szélenergia részesedése is növekedett).

A gázdiverzifikáció azért is fontos Lengyelországnak, mert a villamos áram-termelés széntúlsúlyát a 2030-as évekre le kell építeniük, és ha ennek egy részét földgázzal váltják, ki, akkor szerencsés, ha a nagyobb gázfogyasztáshoz nem társul nagyobb arányú gázfüggőség orosz irányból.

Ha mindezek együttesen megvalósulnak, Lengyelország nagy lépést tesz az energiafüggetlenség felé.

Duda elnök úgy vélekedett, hogy a Balti vezeték építése nagy fontosságú az európai gazdaság és az Európai Unió energiaszuverenitása szempontjából is.

Bármelyik lengyel jelölt győz a 2020 májusi elnökválasztáson, az garantálható, hogy a választás kimenetelének nem lesz hatása a projektre. Mindegyik lengyel párt elkötelezett a gázdiverzifikáció mellett. Ha viszont az elnökválasztást valóban elhalasztják két évvel, ahogyan arról korábban – a koronavírus miatt – volt szó, akkor Lengyelország hosszú időre instabilitásba süllyedhet. Mindez persze a projekt technikai megvalósulását nem akadályozza meg. Veszélyesebb a szakértők által prognosztizált gazdasági, társadalmi válság, amely követheti a járványt. Egy válság súlyosan érintheti a nemrég kiegyensúlyozott lengyel gazdaságot és munkaerőpiacot. Emellett 2020 nyarán Lengyelország veszi át a Visegrádi Négyek soros elnöki tisztségét.

Így a lengyel politika figyelme megoszlik majd a saját belső problémák és a V4-eket érintő közös kérdések között, emellett saját külpolitikai prioritásait is érvényesítenie kell, s mindeközben figyelemmel kell lennie az atlantista elkötelezettségre, de egyszersmind a német-francia tengelyre is.

Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy a lengyel politika jó viszonyt tartson fönn Oroszországgal (már csak azért is, mert általában a Visegrádi Négyek pragmatikus alapon kiegyensúlyozott partnerségre törekszenek Moszkvával, bár ebben a tekintetben Varsó mindig távolabb állt a fősodortól). A mostani skandináv orientációjú energiapolitika jelenleg ezt a jó viszonyt veszélyeztetheti.

A szerző az E.ON Hungaria Zrt. igazgatóságának tagja