Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Matolcsy György: Erős a kockázat, nagy a lehetőség

MAG2020. márc. 30.Matolcsy György

Drámaian indult a 2020-as évtized, de a következő hét év, sőt az egész évtized is hasonlóan viharos lehet. A hét napsütéses évre következő hét borúsabb év mindig nehezebb, a kockázatok erősebbek, a kihívások nagyobbak. Cserébe a lehetőségek is nagyra nőnek, aki nyer, az nagyot nyerhet versenytársaihoz képest.

Mi ezt tűztük ki célként, ezért érdemes számba vennünk, amit tudunk a várható évekről. A 2020-as évekről már sejtünk néhány alapvető jellemvonást. Ezek:

  • A 21. század 20-as évei a politika terén rokonságot mutathatnak a 20. század 40-es éveivel. A 80 éves történelmi ciklus háborús éveket ígér. Akkor a második világháború és a hidegháború első szakasza jött, most jellegében új összeütközések sora érkezhet.
  • A 2020-as évek gazdaságilag rokonságot mutathatnak az 1970-es évekkel. Az 50 éves történelmi ciklus gazdasági és pénzügyi felfordulásokat ígér.
  • Az Európai Unió hanyatlása Ázsiához és az angolszász világhoz képest megállíthatatlannak tűnik.
  • A Visegrádi térség és az eurózóna déli csoportja között történelmi helycsere megy végbe.
  • Az új jellegű háborúk innovációs forradalmat hoznak a technológia, a pénz, a kormányzás és a politika terén.
  • Gyorsul a nagy gazdasági központok, nagyvárosi övezetek kiemelkedése.
  • Új szövetségi hálók alakulnak ki, megépül az „Övezet és út”, új selyemutak és ázsiai-európai párok állnak össze az új technológiai forradalmak közös megnyerése érdekében.
  • Felértékelődik a hatékony állam és kormányzás, a gyors döntéshozatal, az innovatív vezetés és együttműködés a politika, az üzleti élet és a családok között.
  • Az nyer, aki elhiszi, hogy eljött a korlátlan erőforrások – adat, energia, pénz - ideje és azokat fenntartható, „zöld” módon használja fel.

A növekedés kiemelt eszközeit is ismerjük, mert építettünk rájuk az elmúlt 100 év legsikeresebb évtizedében, 2010 és 2019 között. Ezek:

  • Magas beruházási ráta, erős lépések egy tőkeintenzív növekedési pálya felé.
  • Erős fogyasztási dinamika, amit a bérek emelkedése, a családi juttatások, a hatékony adórendszer és a hitelbőség tartanak fent.
  • Fejlett technológia import és exportpiac teremtése a külföldi működő tőke beáramlása révén.
  • Kétszámjegyű hitelbővülés a vállalati és háztartási hitelek terén.
  • EU forrásbeáramlás, gazdaságfejlesztési súlyponttal.
  • Foglalkoztatásbővülés minden korcsoportban és képzettségi rétegben.

A sikeres válságkezelésre /2010-2012/ épülő kivételes felzárkózási szakasz /2013-2019/ titka a gazdaságpolitika terén az egyensúlyok /államháztartás, államadósság-ráta, külkereskedelem, fizetési mérleg, munkaerő piac és infláció/ tartása és a növekedési források egyidejű kiaknázása volt. A jó évekből is kiemelkedő 2018/2019 -es esztendők titka az volt, hogy valamennyi növekedési forrás egyidejűleg működött.

A következő, kihívásokban gazdag hét év /2020-2026/ kulcsa ezek megőrzése, valamint a 2020-as évtized különleges lehetőségeinek kihasználása.

Kötelező azzal kezdeni, hogy minden új kockázat új lehetőséget is jelent. Minden fejben dől el, ezért először fejben kell átállni az új gondolkodásra.

Melyek a 2020-as évtized új lehetőségei? Talán a következők:

  1. A 2020-as év bizonyosan elindítja az egészségügyi rendszer átalakítását a világban mindenhol, mert ez a világjárványból levont kötelező tanulság. Itthon megérett az egészségügy teljes megújítása, ez is elindul.
  2. A mai válság felgyorsítja a döntéshozatalt a gazdaság minden szintjén: sem az egészségügyi válságot kezelni, sem a gazdaságot újraindítani nem lehet a korábbi sebességgel, egyetlen gazdasági szereplőnél sem.
  3. A válság és az újraindítás, sőt a nehezebb hét éves szakasz egészének kulcsszereplői az állami intézmények lesznek. Minden állami intézmény új sebességre kapcsol, új menedzsmentek jönnek, új digitális technológiák és zöld gondolkodás.
  4. A teljes infrastruktúra megújul a fizikai és a szellemi területeken egyaránt. Nagy állami építkezések, megújuló állami vállalatok és központi hitelprogramok gyorsítják majd a digitális és zöld átállást, az ország logisztikai lehetőségeinek kiaknázását, valamint a felsőoktatási rendszer megújítását.
  5. A külföldi működő tőke beruházások a legfejlettebb új technológiákra összpontosítanak, már nem a munkahelyteremtés, hanem a tőkeintenzív pálya versenyképes megépítése a cél.
  6. A szolgáltató szektor leáll, majd újraindul és a turizmustól a szállításig, az ingatlanpiactól az informatikai szolgáltatásokig a növekedés erős motorjává és a fizetési mérleg biztos egyensúlyi pillérévé válik.
  7.  Beindul egy jelentős vállalati visszavásárlási hullám, amelynek révén hazai tulajdonba kerül vissza egy sor, korábban külföldi befektetők által lefedett terület.
  8. Megindul a kifektetési program, amely a magyar gazdaság szereplőit képessé teszi térségi, sőt távolabbi tőkebefektetésekre is. Egy évtized alatt jelentősen közelebb kerülünk az egyensúlyi tőke- és profit-mérleghez, ezzel egy fenntartható fizetési mérleghez.
  9. A magyar jegybank, az átalakuló bankrendszerrel együttműködve, képes lesz fenntartani a gazdaságtörténetileg kivételesen kedvező pénzügyi környezetet és célzott hitelprogramjaival pénzbőséget teremt az üzleti szektor számára.
  10. Kiépülnek és felgyorsulnak a vállalkozói liftek. Tömegessé válik a sikeres mikro vállalkozások kis- és közepes vállalatokká emelkedése, a közepesek nagyvállalattá válása és láthatóvá válnak új, magyar tulajdonú multinacionális vállalatok.
  11. Ma nem ismert technológiákból /ezek között már jelentős számban találunk majd magyar szabadalmat/ és területekről –egészségipar, hadiipar, mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatások, járműipari beszállítások, mezőgazdaság- és élelmiszeripar, zöldiparok, kreatív iparok - jöhet majd a magyar növekedési többlet, tehát a gazdasági felzárkózás jelentős része.
  12.  Felgyorsulnak a térségi integrációk, kialakul a Budapest Régió, a Debrecen Régió és a többi, erősödik a Kárpát-medencei integráció és a V4 gazdasági, pénzügyi együttműködés.

Szabó Dezsőtől megtanultuk, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Tegyük hozzá, hogy minden ma élő magyar egyben a következő évtized lehetőségeinek a megragadásáért is felelős.