Matolcsy György: Újraindítás – gyorsítással

MAG2020. márc 16.Matolcsy György
A rovat támogatója:

Miért is ne indíthatnánk úgy újra a gazdaságot, hogy közben gyorsítunk mindent, ami közelebb visz minket jövőbeli céljaink eléréséhez?

Kezdjük a jó hírekkel. Mára már egyértelmű, hogy a világgazdaság nem fordul általános válságba, nem kell tartani az 1929-33-as vagy a 2007-2009-es válságok megismétlődésétől. Kína és Ázsia gyorsan visszapattan, év végére lényegében behozzák az elveszített első félév teljesítményét. Az USA és az angolszász világ nem süllyed kínai, dél-koreai vagy olasz típusú válságba, a második félévben szintén kiheverik az első félév megpróbáltatásait.

Az Európai Unió ugyan még befelé megy a válságba, de az év második felében szintén visszatér a korábbi állapotokhoz, ez azonban csak stagnálás közeli teljesítményt jelent majd.

Az EU végre ráébred, hogy totálisan elhibázott gazdaságpolitikát követett 2008 után. Ezt már jelzi a németek 500 milliárd eurós /GDP 10%-a/ kormányzati mentőterve és a svédek 500 milliárd koronás /szintén a GDP 10%-át kitevő/ jegybanki válságkezelő csomagja.

Magyarország még befelé tart a nehézségekbe, de jó válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-t. Mire épülhet a magyar gazdaságvédelem és gazdasági újraindítás?

  1. A magyar gazdaság immunrendszere erős. A kimagasló korábbi növekedés, a jó egyensúlyi mutatók és a magas foglalkoztatási szint helyes kormányzati programokkal jó alapot teremt a gazdaság sikeres újra indításához.
  2. Egyes szektorok ugyan leállnak vagy jelentősen lassulnak /például turizmus, vendéglátás, szállítás/, de a gazdaság egésze nem áll le. A következő hónapokban is működnek a közszolgáltatások, az állami vállalatok, a pénzügyi rendszer, az élelemiszeripar, az építőipar, a hazai piacra termelő ágazatok és az exportágazatok zöme is teljesít.
  3. Célzott gazdaságvédelmi intézkedésekkel fenntartható az elmúlt évek sikeres növekedési képlete. Ez a dinamikus beruházásokra, bővülő fogyasztásra, fejlett technológia- és tőkeimportra, valamint a kétszemjegyű hitelbővülésre épülő 2-3 %os növekedési többlet, az EU átlaghoz képest.
  4. A gazdaságvédelem kulcsa a munkahelyek megőrzése és a sérülékeny vállalati csoportok megerősítése.
  5. A munkahelyeket a beruházási dinamika, a fogyasztási szint és a hitelezés tarthatja fenn, ezeket költségvetési forrásokból fedezett célzott munkahelyvédelmi programok támogathatják.
  6. A gazdaságvédelem kulcsa a munkahely és a vállalat megvédése, azonban igazi titka az idő új felfogása. Mindent felgyorsítva kell meglépnünk, már nem elég a jó időkben megszokott tempó: gyorsítani kell!
  7. Minden eldöntött beruházást gyorsítani kell, elsősorban az állami szektorban, de állami ösztönzéssel mindenhol.
  8. Gyorsan be kell vezetni egy új lakásépítési programot, ami megtartja a lakáspiaci dinamikát. A zöld, város rehabilitációval összekötött vállalkozói bérlakás program már készen van: indítsuk el gyorsan.
  9. Gyorsítani kell a digitális gazdaságra való átállást az államigazgatásban és a vállalati szektorban egyaránt.
  10. Gyorsítani kell az összes zöld programot a fásítástól az öntözésig, a napenergia hasznosításától a közlekedési átállásig.
  11. Gyorsítani kell a pénzforgalmat, új jegybanki programok kellenek a gyorsított hitelkihelyezéshez.
  12. Gyorsítani, tehát könnyíteni kell az adózási adminisztrációt és az engedélyezési eljárásokat. 

„Az ezer mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik”-tanítja nekünk Lao-Ce. Igaz, lépjünk hát gyorsan.