Mi a baj az amerikai demokráciával? Gyógyírt hozhat-e rá Joe Biden? - Dobozi István írása

A felmérések szerint tíz amerikai közül nyolc aggódik a demokrácia állapotáért. Több ok miatt is, legfőképpen a két nagy történelmi párt közötti nulla összegű politikai játék miatt, amely a közérdek szolgálata helyett egymás legyőzését és a hatalomból mindenáron való kiszorítását célozza. Másik ok a politikai szélsőségek megerősödése.

További ok a választási körzethatárok önkényes megrajzolása és a pénznek a választási rendszeren belüli elhatalmasodása, aminek következtében a politikusok – a pénzszerzés kényszere miatt – több figyelmet fordítanak a donorokra, mint szavazóik érdekképviseletére.

Az utóbbi évtizedekben a demokráciára nézve bűvös kör alakult ki Amerikában: a „0,1 százalékos” kőgazdag szuperelit az egyre növekvő gazdasági fölényét politikai előnyökre konvertálja – főként a választási kampányok finanszírozásán keresztül – amelyeket azután befolyásolásra használ fel, hogy elérje a számára még kedvezőbb jogi, gazdasági és főként adóügyi szabályozást.

A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak többsége látja: a hagyományos politikai felfogás, hogy „győzzön a jobbik” a múlté lett.

A pénz, a szupergazdag donorok – személyek és vállalkozások – teljes súlyukkal rátelepedtek a politikára, amihez a jelenlegi választási rendszerben adottak a jogi keretek. Ide tartozik a legfelső bíróság mérföldkőnek számító 2010-es döntése, amely a szólásszabadságra – hagyományosan személyekre szabott demokratikus jog – hivatkozva az üzleti vállalalkozások számára lehetővé tette a szinte nyakló nélküli választási kampányfinanszírozást. Ezzel az „egy ember – egy szavazat” klasszikus demokratikus elvét mintha az „egy dollár – egy szavazat” oligarchikus elve váltotta volna föl.

Ahogy Joseph Stiglitz, a Nobel-díjas amerikai közgazdász keserűen mondja:

A pénz ugyanúgy beszél a politikában, mint a piacon.

A kormányra és a gazdaságra döntően kiható topmenedzserek szuperosztálya jelentős mértékben a politikai – kormányzati, párt- és törvényhozási – elit korrumpálásával befolyásolja saját javára a jogi, gazdasági és versenyszabályozást, végső soron a nemzeti jövedelem elosztását. Kutatások igazolják, hogy ez nem elméleti lehetőség, hanem hús-vér valóság. Martin Gilens és Benjamin Page nagy hullámokat vert tanulmánya hatalmas mennyiségű empirikus adatot feldolgozva jutott a következtetésre: „Az amerikai nép kis hatással van a kormány által bevezetett közpolitikákra.

A demokratikus külsőségek – választások, szólás- és gyülekezési szabadság – ellenére a közpolitikai döntéshozatalt kis számú amerikai plutokrata és óriásvállalat uralja, ami súlyos veszélyt jelent Amerika demokratikus társadalmára”.

Nem a véletlen műve például, hogy a gyöngén szabályozott és a járadékvadászatban élen járó pénzügyi szektorban, a „kaszinógazdaságban” spekulatív üzletekből meggazdagodott csúcsmenedzserek a tipikus polgárénál jóval alacsonyabb adókulcsot élveznek.

A demokrácia állapotát szisztematikusan figyelő, washingtoni székhelyű Freedom House 2021-es jelentése (Democracy under Siege) lehangoló képet fest az amerikai demokrácia sebezhetőségéről és hanyatlásáról. A számos ismérvet szintetizáló szabadságindex az elmúlt évtizedben 11 ponttal csökkent – 94-ről 83-ra – elsősorban a politikai korrupció fokozódása, a kormányon belüli átláthatóság hiánya, valamint a szigorú bevándorlási és menedékjogi politika miatt.

A jelentés szerint a demokrácia hanyatló irányzata nem Trumppal kezdődött, de az elnök utolsó hivatali évében bekövetkezett események – a pártok között dúló éles harcok, a koronavírus-áldozatok rasszok közötti megdöbbentő aszimmetriája, a faji egyenlőségért tüntetők elleni rendőri erőszak – „rávilágítottak az Egyesült Államok rendszerszintű diszfunkcionalitására, és olyan benyomást keltettek, mintha az amerikai demokrácia alapjaiban ingatag lenne”.

Biden már a választási kampányban szinte gépiesen figyelmeztetett: Trump elnök „lopakodó diktatúrája” egzisztenciális veszélyt jelent az amerikai értékrendszerre és demokráciára. Tekintélyelvű vezetői stílusával, a negatív választói érzelmekre és faji előítéletekre építő vonalával, valamint a liberális médiával („a nép ellenségei”) szembeni illiberális beütésű fellépéseivel Trump valóban komoly rombolást végzett a már több sebből vérző amerikai politikai demokráciában.

Ám Trumpnak az elnökválasztás tisztaságát alaptalanul megkérdőjelező, Biden győzelmét elutasító magatartása – ami idén januárban a kongresszus trumpista ultrák általi megrohamozásához vezetett – példátlan volt Amerika demokratikus történelmében.

Mint az is, hogy a „felkelésre való uszítás vádjával” a kongresszus képviselőháza alkotmányos felelősségrevonási eljárást (impeachmentet) indított az Egyesült Államok 45. elnöke ellen. Semmi nem mutatta szemléletesebben az amerikai demokrácia törékeny állapotát, mint az, hogy január 20-án, az elnöki beiktatás napján Washingtonban több mint negyvenezer állig felfegyverzett nemzeti gárdistának és rendőrnek kellett biztosítani a „békés hatalomátadást”. Biden – már elnökként – „egzisztenciális válságnak” nevezte a 2020-as választás törvényes kimenetelének visszafordítását célzó január 6-i lázadást.

A választási kampányban és beiktatási beszédében Biden megfogadta, hogy politikai reformokkal (például a sokat hangoztatott választási reformmal) megvédi és újjáépíti a megsebzett amerikai demokráciát: „Bizonyítanunk kell, hogy még működik a demokrácia”. Sikerülhet-e ez neki?

Amerikából követve az eseményeket még kis tétben sem mernék fogadni rá.

És nemcsak a meglehetősen kiegyensúlyozott kongresszusi erőviszonyokból eredő patthelyzet miatt, ami gúzsba köti a törvényhozásban a Fehér Házat a demokráciát erősítő, tervezett intézkedések terén is. Bidenből a kétségbeesett propagandista beszélt, amikor kijelentette: „Elnökségem első száz napjában sikerült helyreállítani az emberek demokráciába vetett hitét”. Ez azonban annyira nem következett be, hogy még a liberális és meglehetősen Biden-barát Washington Post is figyelmeztetett:

Biden elnök szeme láttára tovább erodálódik a demokrácia.

Ráadásul az első tíz hónapban elkövetett – többnyire nem kikényszerített – bel- és külpolitikai hibák jelentősen aláásták Joe Biden elnöki kompetenciáját és hitelességét, a demokrácia-erősítő, gazdasági és jóléti terveinek kivitelezhetőségét. A közvélemény-kutatásokban jól tükröződik Biden meredeken hanyatló támogatottsága, amit már csak alig 40 százalék fölött mérnek.

Miért riasztó fejlemény ez Biden demokrácia-programja számára? Mert Amerika szinte szünet nélkül választ. A belpolitikában már minden 2022. november 8-ról, a következő félidős referendumról szól, amikor újraválasztják a kongresszus valamennyi képviselőházi tagját és a szenátorok harmadát. A tét óriási: a Biden-kormány működőképessége, cselekvési mozgástere.

Az időközi választásokon általában veszít a hivatalban lévő elnök pártja, s a Fehér Ház gazdája gyakran „béna kacsává” válik a törvényhozásban, ezáltal jórészt a kormányzásban is, mivel az elnöki rendeletekkel való államvezetésnek kemény jogi és politikai korlátai vannak.

A meglehetősen kiegyenlített kongresszusi erőviszonyok miatt a republikánusoknak már egy apró győzelem is megtenné. Nem csoda, hogy nagyon fenik a fogukat a kongresszus mindkét házára. Kezükre játszik a Fehér Ház gazdájának magas elutasítottsága és politikai sebezhetősége.

A demokraták aggodalmainak másik oka a félelem Donald Trump formális politikai visszatérésétől, amelyet Biden elnök hibái folyamatosan táplálnak. A trumpizmus (vagy inkább „trumpokrácia”) túlélte a tavalyi választási bukást és a januári puccskísérletet. A Republikánus Párt vitathatatlan vezéreként Trump visszatérőben van a politikai porondra, s a máris vastag kampánypénztárcájával 2022-re összpontosít, de nem titkoltan kacérkodik a 2024-es elnökválasztáson való részvétellel is.

Biden elnöksége a populista, szélsőjobboldali trumpizmusra, a „lopakodó diktatúrára” adott centrista-demokrata választ ígérte, helyette azonban markáns balközép irányzat kerekedett ki, amit az amerikai átlagszavazó nem jutalmaz. A nemrég lezajlott virginiai kormányzóválasztás erre drámaian figyelmeztette a demokrata vezérkart. Kirívó ellentmondás lenne, ha Joe Biden és a kongresszusi demokraták politikai gyöngesége ágyazna meg a trumpizmus küszöbön álló sikerének a következő országos választásokon – kevesebb mint egy év múlva.

A szerző a Világbank korábbi vezető közgazdásza.