"Nagyon jól tudjuk, hogy ma Grúzia, holnap Ukrajna, holnapután a Balti-államok, később pedig talán Lengyelországra kerül a sor. Mélyen meg voltunk arról győződve, hogy a NATO-hoz és az EU-hoz való tartozás elveszi az orosz étvágyat. Kiderült,hogy nem" - mondta Lech Kaczyński volt lengyel köztársasági elnök a Grúzia elleni 2008-as orosz agresszióról Tbilisziben, 2008. augusztus 5-én. Érdemes mindezt a magyar-lengyel kapcsolatok és az orosz-ukrán háború alakulásával kapcsolatban felidézni.
A 2022-es magyar országgyűlési választásokat követő hét sem telt el politikai magasszintű magyar–lengyel szópárbaj nélkül: Orbán Viktor miniszterelnök április 6-i nemzetközi sajtótájékoztatóján Bucsával kapcsolatban el (nem) hangzottakra két nappal később Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) pártelnöke reagált élesen.
A lengyel pártelnöki nyilatkozat sajnos azt mutatja: az orosz–ukrán háború nyomán felszínre került feszültségek tartósabban megmaradnak a magyar–lengyel kapcsolatrendszerben. Ennél is nagyobb probléma, hogy 2022 áprilisában nem látni azt, mikor lehet elkezdeni visszaépíteni ezeket a kapcsolatokat.
A 2014-es kezdet után 2022-ben nem csak kiújuló, hanem kiteljesedő háború fordulópontot képez Budapest és Varsó kapcsolatában. Véleményem szerint a helyzet jobb magyarországi megértéséhez nyitottság szükséges a lengyel hozzáállás részletesebb megismerésére, s Magyarországon el kell azt a gondolatot engedni, hogy Varsóban valami hirtelen és érthetetlen változás következett be.
Politikai oldaltól függetlenül Lengyelországban most a háború következményeként a magyar–lengyel kapcsolatrendszerben olyan, a felszín alatt régen meglévő, a magyar orosz-politikával összefüggő feszültségek robbantak ki elemi erővel, melyeket a PiS 2015-ös kormányra kerülése óta a magyar és lengyel kormánypártok az ideológiai közelséggel próbáltak meg elfedni.
Egy Lengyelországban élő közeli barátom megfogalmazása szerint 2022. február 24-e előtt a lengyelek bár nem értették a magyar álláspontot Oroszországgal kapcsolatban, de tolerálták azt – február 24-ét követően viszont érteni vélik, és nagyon nem tolerálják.
Politikai feszültségek korábban is voltak, s nem csak Ukrajna 2014-es orosz megtámadásának következményeként – viszont az elmúlt szűk évtizedben most először fordul elő az, hogy a politikai mezőből és pártszimpátiából kilépve a teljes lengyel társadalomban megjelentek olyan magyarellenes hangok, melyek már nem csak a magyar kormányfővel és kormánnyal kapcsolatosak.
Sovány vigasz, hogy az eltúlzott társadalmi reakciók egyik oka az, hogy rajtunk „élik ki” az oroszokkal szemben a háború kirobbantása következményeként érzett frusztrációjukat – ennek köszönhető például, hogy volt olyan lengyelországi bolthálózat, melynek polcairól bojkott miatt - egy időre? - lekerültek a magyar borok.
Amögött, hogy a kétoldalú kapcsolatrendszer idáig (és ilyen rövid idő alatt) jutott és ott konzerválódott, kommunikációs okok is meghúzódnak.
Ehhez jó előkép egy 2017-es eset: Donald Tusk az Európai Tanács (EiT) élére történő újraválasztásáról van szó. Ekkor a mostanihoz képest kisebb mértékben, de szintén érkeztek heves kritikák Budapest irányába, azonban ezekre még lehetett belpolitikai magyarázatot találni: a PiS számára több mint kellemetlen volt a belpolitikai ellenfél Polgári Platform volt elnökének brüsszeli „újrázása”.
Öt évvel korábbról két eseményt érdemes felidézni: egyfelől a magyar kormányfő a szavazás előtt látványosan (és feltétel nélkül) ígérte meg Kaczyńskinek, hogy a lengyel jelöltet fogja támogatni (ez később nem történt meg), másfelől Kaczyński egy, az újraválasztás után tett lapinterjúban azt állította: Orbán Viktor döntésének megváltoztatásáról szóló levelét nem látta – ezzel kihúzva a méregfogat a politikai kapcsolatokból.
Fennmaradhatott azonban az a gyanú, hogy a magyar fél kommunikációja és ígéretei, illetve tettei között különbség lehet, s lengyel oldalról felmerülhet az, hogy egyes budapesti, őket érintő és dicsérő nyilatkozatok után miért nem következtek tettek
(„Évszázadok ködébe vész, mikor kínálkozott legutóbb ilyen remek esély, hogy a közép-európai népek a lengyel vezérhajó körül okosan elrendeződve a Balti-tengertől le, a Balkánig maguk szabják meg saját sorsukat. Mi, magyarok ma annyit tehetünk, hogy felkészülünk az együttműködésre” – mondta pl. Orbán Viktor 2020-ban.).
A 2021. novemberi, Budapesten megtartott V4-es miniszterelnöki csúcs megszervezése és lebonyolítása kapcsán lengyel szempontból két összetevő lehet furcsa.
Az egyik, hogy a belorusz, gerjesztett migrációs válság után összehívott találkozót Varsó kezdeményezte. Ehhez minden joga megvan, azonban a találkozót abban a migrációs témában szervezték meg, mely kommunikációs szempontból az Orbán-kormány egyik fő üzenete volt 2016-tól kezdve.
A másik, hogy a találkozót követő sajtótájékoztató során a magyar miniszterelnök – a lengyelek felé kinyilvánított szolidaritás mellett – a válság okozójaként Belaruszt nem említette meg.
A találkozó után a varsói diplomáciához bekötéssel rendelkező lengyelekkel folytatott személyes beszélgetéseim során volt olyan, aki a magyar miniszterelnök lépését a lengyel diplomácia saját belpolitikai céljaira való felhasználásaként értékelte.
Úgy gondolom, hogy Kaczyński személye az elmúlt hetek fényében egyre inkább fontosabbá válik a kétoldalú kapcsolatok jövője szempontjából.
Azt nem feledve, hogy a 2010. április 10-én a szmolenszki repülőbalesetben elhunyt Lech Kaczyński ikertestvéréről van szó, a 2022-es háború során Kaczyński vált szeleppé az alapvetően racionálisan és visszafogottan viselkedő lengyel politikai elit és a vehemensebb lengyel közvélemény között. A PiS elnökének március 15–16-i kijevi látogatására ebből a nézőpontból érdemes tekinteni.
Úgy gondolom, hogy a háború február 24-i kiújulása és az április 3-i magyar választások között eltelt időszakot a PiS és Kaczyński oldaláról „türelmi időszakként” kezelték, mely lehetőséget biztosított egyfelől kritika megfogalmazására, másfelől olyan finomabb jelzések leadására, melyek a választások utánra tolták a kétoldalú kapcsolatok rendezésének kérdését – ez magyarázhatja az egyébként visszafogottan nyilatkozó Kaczyński relatíve számos megnyilatkozását.
Nagyon erős a gyanú, hogy Varsóban a magyar választások után az Orbán Viktor vezette kormánytól azt várták, hogy minimum kommunikációs szempontból változtasson az Ukrajnával szembeni politikáján.
A magyar miniszterelnök április 6-i nyilatkozata után a lengyel álláspont bekeményedett, s ezt szintén a PiS elnöke közvetítette.
A politikus–pártelnök további szerepvállalása azonban, melyre már egyes lengyel sajtótermékek az elmúlt napokban utalásokat tettek, azzal járhat, hogy a magyar–lengyel politikai kapcsolatok jövőjére az ő személyes véleményének (és hozzáállásának) árnyéka vetül, mely nem csak a politikai, hanem az egyéb kapcsolatokat is szűkítheti.
A kommunikációs kérdéseken túl a lengyel és magyar külpolitika közötti tervezésbeli különbség is kiütközött.
Az elmúlt évtizedben varsói diplomácia rendkívül célorientáltan viselkedett, állandó biztonságpolitikai célokhoz esetlegesen változó eszközöket rendelve hozzá.
A 2022-es háború Európában konzerválta a katonai biztonság fontosságát, amely várható módon azzal is jár, hogy a nem (kizárólag) biztonságpolitikai kérdések mentén kiépített regionális szervezetek súlyt veszítenek a lengyel diplomáciában.
Amennyiben ez bekövetkezik, az a V4-et is érinteni fogja. (Ezekkel a valószínűsíthető tervekkel kapcsolatban árulkodó volt például az, hogy egy tavalyi varsói biztonságpolitikai konferencián a lengyel–litván–ukrán együttműködésben megvalósuló ún. Lublini Háromszög „V4-esítéséről” egy volt vezető lengyel politikus jelenleg hivatalban lévő utódját kérdezte.)
Magunk mögött hagyva kommunikációt, kül- és biztonságpolitikát: a lengyel társadalom most úgy fordul el a magyar ügyektől, hogy az ukránokat öleli keblére – így a közeljövőbeni építkezés nem csak a visszaépítés miatt lesz nehéz, hanem azért, mert kevesebb tér maradt ennek megtételére.
Véleményem szerint a helyzet súlyosságát néhány ügyön keresztül lehet a közeljövőben lemérni: hány lengyel turista fogja 2022 nyarán Magyarországot választani nyaralásának célpontjaként, illetve a három lengyelországi városban működő magyar nyelvi szakokra hány fiatal fog jelentkezni a következő egy–három évben.
Egy dolog azonban biztos: a magyar internet egyes, jobboldalhoz köthető zugaiban a kommentszekcióban teret nyerő lengyelellenesség (mely az 1980–81-es, lengyelellenes, gerjesztett magyarországi közhangulatra hajaz) egyáltalán nem segít.
A szerző Lengyelország szakértő.
