Drágul a fogászati kezelés és a fogpótlás 

Életmód2022. jan. 14.Haiman Éva

Számos ok miatt elkerülhetetlen idén az áremelés a fogászati kezeléseknél és a fogpótlásoknál – nyilatkozták egybehangzóan fogorvosok és fogtechnikusok a növekedés.hu-nak. Lesz, ahol akár harmadával többet kell majd fizetni, mint tavaly, másutt csak minimális lesz a korrekció, de az biztos, hogy kisebb-nagyobb áremelés nem csak a magán-, hanem az állami rendelőkben is lesz.

Az immár két éve tartó koronavírus-járvány, valamint az annak következtében kialakult gazdasági válság, az infláció az egészségügyi, ezen belül a fogászati költségek alakulására is rányomta a bélyegét, sok területen elképesztő mértékű drágulást okozva. A folyamatosan romló forint-euró, forint-dollár árfolyam negatív hatással van a fogászati kezelések árára, mert

a fogászati és fogtechnikai alapanyagok, gépek és berendezések döntő részben, több mint 90 százalékban importból származnak. Ha egyáltalán beszerezhetők, az alapanyag- és alkatrészhiány ugyanis itt is megjelent már, tovább növelve a költségeket.Az egyik legkiterjedtebb vevőkörrel rendelkező fogászati webáruházat, a fogászatianyagok.hu-t működtető Creativ Dental tulajdonos-cégvezetője, Jakab Ildikó azt mondta, mindenhol óriási fennakadások vannak, régi, megbízható partnereik, akik eddig 2 héten belül szállítottak, most nem ritkán 2 hónapos határidővel tudnak csak szállítani.

Rengeteg korábbi nyersanyagforrás megszűnt, például a púderes kesztyű tavaly sokáig elérhetetlen volt, nem volt miből gyártani. Az alapanyaghiány, vagy a betegségekből, karanténokból adódó leállások miatt pedig, ha csak a fogászatok nem halmoznak fel maguk jelentősebb raktárkészletet, fennakadásokat okozhat az ellátásban is – mutatott rá.

Jakab Ildikó szerint idén

a fogászati kezeléseknél átlagosan 20-30 százalékos áremeléssel kell számolni. A drágulást a beszállítók tavaly még kompenzálni tudták, döntően azért, mert 2020-ban, a járvány első évében hónapokig nem dolgozhattak a fogorvosok. Tavaly azonban már nem volt korlátozás, további áremelés a fogászati alapanyagok piacán viszont igen, és a nagyon komoly, 50 százalékos vagy annál is nagyobb mértékű drágulás sem ritkaság.

A fogászatok által használt egyszer használatos eszközöknél például brutális az áremelkedés:

míg 2020 elején egy doboz orvosi maszk 1200 forintba került, most 4000-5000 forint, egy doboz kesztyű 1000-1500 forint helyett most 5000-6000 forint. A Covid előtti időszakban 40-50 forintért be lehetett szerezni darabját a műanyag pohárnak, ez most 100 forint, az új, műanyagmentes poharakból viszont már legalább 200-300 forint lesz egy darab.A tömőanyagok is folyamatosan drágulnak, és összességében jellemző, hogy eltűntek az akciók, a mennyiségi kedvezmények és sok minden egyéb, ami csökkenthette a végfelhasználói árat – közölte Jakab Ildikó.

Az említett anomáliák a fogtechnikai árak alakulásában is megmutatkoznak. Róth Lajos, a magyar fogtechnikus mestervizsga tanács elnöke szerint

a fogpótlásoknál minimum 15 százalékos áremelésre van szükség, hogy valamelyest ellensúlyozni lehessen az inflációt, a költségnövekedést, beleértve a kötelező béremelést is. Mint mondta, a fogtechnikában egyáltalán nincs hazai alapanyag, mindenért euróval vagy dollárral fizetnek, és itt ugyan nem jellemző az alapanyaghiány, ám az ingadozó árfolyam miatt a kereskedők mindig csak minimális mennyiséget rendelnek be, ami nagyon gyorsan el is fogy, így bármire van szükség, jellemzően 2-3 hét, mire megérkezik. Ez pedig azt jelenti, hogy a korábbinál több időbe telik, míg elkészül egy korona vagy egy híd.

Róth Lajos hozzátette: a 15 százalékos fogtechnikai költségemelkedés csak egy átlag, lesz, aki ennyit sem emel, míg mások jelentősebb mértékben drágítanak. Az azonban, hogy a fogpótlások drágulása beépül-e a fogászati kezelések végső árába, és ha igen, milyen mértékben, már az egyes rendelőkön múlik.

Ami biztos, hogy a fogászati kezelésekért ez évtől nem csak a magánrendelőkben kell majd többet fizetni.

Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke szerint minimum 20-25 százalékkal növekedtek a fogászatok kiadásai, így reálisan ennyivel kell(ene) drágulniuk a kezeléseknek is. Ehhez jön még hozzá a fogpótlások áremelkedése. A magánrendelőkben mindent a páciens fizet, így ha a fogorvos árat emel, az számára jelent többletkiadást. Az egészségbiztosítóval szerződésben álló, közfinanszírozott fogorvosnál a fogmegtartó kezelések térítésmentesek, de a 18 és 62 év közöttieknek fizetniük kell a fogtechnikáért, mert azt a társadalombiztosító nem finanszírozza. A fogászati alapanyagok, eszközök, berendezések drágulását az ilyen rendelőkben a tb díjtételeinek kellene követniük, de ezek tavaly csak mérsékelten, ebben az évben pedig még egyáltalán nem nőttek – hívta fel a figyelmet Gerle János.

A kamarai tagozatelnök szerint,

amennyiben a helyzet nem változik, akkor – a vállalkozóként működő – tb-finanszírozott fogorvosok komoly dilemma elé kerülnek: vagy érvényesítik a díjtételeikben a drágulást, vagy saját vállalkozásuk létét veszélyeztetve lenyelik azt, ami azonban már rövid távon is komoly működési problémákat okozhat.Gerle János hangsúlyozta: legyen szó állami (önkormányzati), vagy magánrendelőről, minden szereplő ugyanarról a piacról szerzi be az alapanyagokat, gépeket, berendezéseket, ugyanazok a hatások érik. S ahogyan más gazdasági szereplők sem teszik, tőlük sem várható el, hogy ne hárítsák tovább – legalább – az alapanyagok, a szállítási és egyéb költségek emelkedését.