Hazatérnek-e az orvosok a megemelt bérek miatt?

Medicina2021. márc. 1.Haiman Éva

A kalandvágy, a nyelvtanulás és a külföldi munkatapasztalat, de főként a hazainál lényegesen magasabb fizetés miatt kereste más országban a boldogulást eddig sok magyar orvos. Hazatérni azonban nem fognak csak azért, mert ez évtől jelentősen emelték itthon a fizetéseket, ez fontos lépés, de nem elegendő – derül ki összeállításunkból.

A tavaly elfogadott általános orvosbér-rendezéssel idén januártól egy kezdő rezidens eddigi 255 ezer forintos keresete 481 ezerre emelkedett, 2023-ban pedig már 687 ezer forintra nő. Az első emelt összegű béreket februárban kapták meg az orvosok.  

A béremelés egyértelműen pozitív, ami jó alapot biztosít a hálapénz  megszüntetéséhez is, mindkettőért rég óta küzdött az orvostársadalom és azon belül a Magyar Rezidens Szövetség is – mondja a szervezet elnöke. Báthori Gergő szerint azonban azt, hogy mindez elegendő-e ahhoz, hogy itthon tartsa az orvosokat, korai lenne megmondani.

Az biztos, hogy azoknak a fiatal orvosoknak, akik rezidens ösztöndíjjal kerültek a szakképzésbe, egyelőre korlátozottak a lehetőségeik.

Ők ugyanis a havi 100-150 ezer forintos ösztöndíjért vállalták, hogy a képzés alatt, majd pedig a végzést követően a képzéssel megegyező ideig valamelyik állami egészségügyi intézményben vállalnak munkát. Ha képzésüket megszakítják, akkor jelentős visszafizetési kötelezettségük keletkezhet.

Az ösztöndíjasok azt is vállalták, hogy ez idő alatt nem fogadnak el hálapénzt – bár Báthori Gergő kérdésünkre azt mondta, szervezett ellenőrzésekről mindezidáig nem érkezett feléjük visszajelzés. 

Az orvosok szándékait most azért sem lehet objektíven megítélni, mert a vészhelyzet alatt senki sem mondhat fel.

Ahhoz, hogy egyértelmű képet lássanak, arra is szükség lenne, hogy világos legyen: pontosan milyen következményekkel jár majd az orvosi jogviszonyról szóló törvény, engedélyezik-e az eddigi másodállásokat, ha igen, milyen feltételekkel, vagy a fiatalok még a mostaninál is jobban röghöz lesznek-e kötve – mondta az elnök. (Azt már mi tesszük hozzá, hogy ez hamarosan ki fog derülni, mert az állami egészségügyben dolgozóknak az új munkaszerződések aláírásáról a közeljövőben kell dönteniük.)

Báthori Gergő szerint mindenkinek az lenne az érdeke, hogy a jelentős állami költségen kiképzett orvosok itthon találják meg a boldogulásukat.

De hogy a jelen feltételek mellett mennyien maradnak végül majd itthon, az állami egészségügyben, azt majd csak akkor látni, ha a mostani rezidensek letudták a kötelezettségüket.

Az biztos, tette hozzá, hogy az MRSZ tavaly nyári felmérése szerint, amikor még csak az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt fogadták el, a rezidens orvosok fele nem írná alá az új szerződést, ha máshol jelentős áldozatok nélkül folytathatnák szakorvosi képzésüket.

Ugyanakkor, mint mondta, bíznak abban, hogy az azóta közzétett, valamint még kidolgozás alatt álló végrehajtási rendeletek és azok alkalmazhatósága, hosszú távon is megfelelő környezetet biztosít majd a fiatal orvosok itthon tartásához.

Az új generációk már nem csak megélni, élni is akarnak

A Debreceni Egyetemen végzett és már külföldön dolgozó orvosok körében végzett felmérés arra hívja fel a figyelmet, hogy számos hiedelem él az orvosok elvándorlásával kapcsolatban. A legfontosabb az, hogy annak szinte kizárólag anyagi okai vannak, közben a munkakörülmények, az életminőség, a munkaterhelés ugyanúgy szerepet játszott a döntésben, mint az idegen nyelv tanulása vagy kalandvágy.

A 2017-ben az Orvosi Hetilapban  publikált kutatásból az is kiviláglott, hogy bár kimenetelkor az orvosok körülbelül negyede egészen rövid távra (kevesebb, mint 2 évre) tervezett, időközben jelentősen nőtt a hosszabb távot, sőt a végleges kint maradást tervezők aránya.

Bár a visszatérést a megkérdezettek jelentős része akkor nem látta reálisnak, ahogyan az elvándorlásnak, a hazatérésnek sem a fizetés a legfőbb vagy az egyetlen oka.

Egy másik, a magyar orvostanhallgatók külföldi munkavállalási hajlandóságát vizsgáló tanulmány szerint, amelyet a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai végeztek, a külföldi munkavállalási motivációk közül a legmeghatározóbbak az egészségügyben uralkodó munkafeltételek, a nem megfelelő bérek, a magyarországi általános életkörülmények.

A visszatérési szándékokra vonatkozó válaszok elemzése pedig azt mutatta, hogy azt leginkább családi indokok motiválják, illetve az objektív munkakörülmények (infrastruktúra, fizetések, hálapénzrendszer megszüntetése) befolyásolhatják.

A fiatal generáció nem csak a hálapénzzel nem kíván együtt élni, de nemet mond a hosszú munkaidőre, a kockázatos infrastrukturális feltételekre is. Fontos számukra a munka és a magánélet egyensúlya, és a támogató kollegiális légkör. Ennek az is oka, hogy a KSH adatai alapján a 26-29 éves orvoskorosztályban kétszer több a nő, mint a férfi.

A szubjektív okok döntőek lehetnek

A kutatások 2017-ben készültek, de a lényeg nem változott: a pénz, a biztos megélhetés fontos, de nem minden. Különösen az esetleges hazatérés motivációi közül. Az általunk megkérdezett külföldön dolgozó magyar orvosok legalábbis sokkal több mindent mérlegelnek.

Judit és informatikus férje 2010-ben döntöttek úgy, hogy nyelvet tanuljanak és kipróbálják magukat külföldön. Lökést adott az is, hogy 2009-ben nettó 89 ezer forintot kapott volna itthon rezidensként, amit megalázónak tartott.

Először Írországban töltöttek el egy évet, majd 2011-ben München mellett telepedtek le. Két kislányuk is Németországban született, a család minden tagja megkapta már a német állampolgárságot. Judit kint kezdte el a háziorvosi szakképzést, jövő nyáron végez. Eleve nem úgy tervezték, hogy örökre külföldön maradnak, és most, hogy a nagyobbik gyerek ősztől iskolás lesz, újra határozniuk kell, hol tanuljanak a kicsik.

Amikor azt mérlegelik, hogy maradjanak vagy hazajöjjenek, náluk az első szempont, hogy mi a jobb a gyerekeknek. Ezt követi csak, hogy maguk a szülők hol tudják jobban elképzelni a következő évtizedüket, beleértve azt is, hogy kint vagy idehaza tudja-e magát Judit jobban elképzelni háziorvosként.

Ezzel kapcsolatban még csak most kezdte el felmérni a hazai viszonyokat, azt azonban látja, hogy a fizetésből talán ki lehet jönni (főként, hogy az adózás miatt férje itthon magasabb jövedelemmel számolhat). Ő kint jelenleg részmunkaidőben dolgozik, heti 22-25 órát, nem kell sem éjszaka, sem hétvégén ügyelnie, így a teljes állásért járó 5 ezer euró 75 százalékát, 3750 eurót kap bruttóban, ami körülbelül nettó 2 ezer euró (kicsivel több, mint 700 ezer forint).

Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy Magyarországon egyelőre sokkal szűkebb egy háziorvos kompetenciája, mint Németországban.

Ott számtalan feladatot elláthatnak: például légzésfunkció-vizsgálatot, allergiatesztet, rövid infúziós kezeléseket végezhetnek, műtétek után varratot szedhetnek, elláthatnak kisebb sérüléseket, számtalan munkát, amivel csökkentik a magasabb szintű ellátórendszer terhelését, illetve a betegeket is megkímélik a felesleges utazástól. Judit számára pedig fontos, hogy ne vesszen kárba az ezeken a területeken szerzett tudása, például az ultrahang-diagnosztikában megszerzett tapasztalata.

Ágnes most tett sikeres aneszteziológus szakvizsgát – Németországban. Ő már tudja, hogy egy ideig biztosan nem tér vissza Magyarországra, hiába tervezte így. Ennek azonban döntően magánéleti oka van (válik, és a kisfia számára biztosítani kell a találkozást az édesapával, aki nem kíván hazatelepülni). Ez sokkal többet nyom a latba, mint például, hogy kint még mindig jóval magasabb lenne a fizetése, mint idehaza.

Mint mondja, úgy becsüli, az emeléssel körülbelül 550-600 ezer forint lenne a nettó fizetése Magyarországon aneszteziológusként az állami egészségügyben, ügyeletek nélkül. Ahol most dolgozik, ott ügyeletekkel átlagosan 5000-5500 eurót (1,8-2 millió forint) lehet hazavinni teljes állásban, és az sem utolsó, hogy bármikor át lehet állni részmunkaidősnek, akár a munkaidő 10 százalékára is.

A külföldi munkavállalás mellett egyébként főként azért döntött Ágnes és férje 2012-ben, hogy anyagilag megalapozzák a jövőjüket, de, mint mondja, elég hamar kiderült, hogy szakmailag is nagyon jó döntés volt. Németországban az orvosoknak nem kell kényszerű szakmai kompromisszumokat kötniük, minden eszköz, anyag, terápia elérhető, amire az adott páciensnek szüksége van.

Ezt nehéz lenne feladnia, miközben külföldről hazatért kezdő szakorvosként, aki a ranglétra alján áll, egy rigid közkórházi hierarchia-rendszerben kellene helytállnia. Ezért, bár egyébként szívesen dolgozna az állami szférában, a kötöttség és a kiszolgáltatottság miatt csak a magán-egészségügy volt számára realitás, amikor a hazatérésen gondolkodott.