Plasztikkártya mentesítene a kijárási korlátozás alól, a vakcinaútlevélre még várni kell

Életmód2021. jan. 22.Haiman Éva

Február közepére elkészülhet itthon a koronavírus elleni védettséget igazoló plasztikkártya. Ez még nem a szabad utazásra jogosító vakcinaútlevél, aminek a bevezetésével kapcsolatban az EU még óvatosságra int. Az állampolgárok számára pedig ez biztosíthatná a szabad mozgást, az országoknak pedig a biztonságos újranyitás lehetőségét, és az olyan szektorok beindítását, mint a turizmus, a vendéglátás vagy a kultúrális élet.

Az Európai Unió államfőinek csütörtökön kezdődött csúcstalálkozóján az oltóanyag-beszerzések felgyorsítása mellett a vakcinaútlevél kérdése is napirendre kerül. Ezeknek az okmányoknak lenne a feladata, hogy igazolják: tulajdonosuk védett a koronavírus ellen, mert vagy beoltották, vagy átesett a fertőzésen. Ezzel pedig lehetővé válhat számukra, hogy korlátozás nélkül utazzanak, úgy, hogy a ki- vagy a hazautazást követően ne kelljen karanténba vonulniuk, vagy PCR-tesztet végeztetniük.

Bár sok országhoz hasonlóan hazánk is az EU-csúcs állásfoglalására várt a kérdésben, ez, úgy tűnik, nem születik meg gyorsan. A kormányfői fórum elnöke azt mondta, óvatos előkészületekre van szükség az ilyen igazolások jövőbeni használatával kapcsolatban, csak a járvány későbbi szakaszában lehet majd felmérni, miként és milyen körülmények között alkalmazhatók az ilyen tanúsítványok. Bevezetéséhez az oltási művelet rendkívüli összehangoltságára, elismerésére, a teljes oltási folyamat szigorú ellenőrzésére van szükség - húzta alá Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig kiemelte: választ kell kapni azokra a kérdésekre, hogy mennyi ideig ad védelmet az oltás, és vírushordozó lehet-e egy beoltott. Emellett jogi megfontolás alá esnek azok az esetek is, ha például valakinek nincs hozzáférése a vakcinához, vagy esetleg egészségügyi okok miatt nem oltható be. További kérdéseket vet fel a személyes adatok megfelelő kezelése - mondta.

Von der Leyen megerősítette: nemsokára elengedő mennyiségű vakcina érkezik az uniós tagállamokba ahhoz, hogy a lakosság 70 százalékát védetté tegye. Addig is, az Európai Unió tagállamainak vezetői a videókonferencia keretében tartott tanácskozásukon egyetértettek a koronavírus-járvány megállítását célzó korlátozó intézkedések fenntartásában és szükség esetén szigorításukban is a vírusmutációk terjedésének megállítása érdekében.

A hazai helyzet

Kevés embert oltottak még be, ezért a vakcinaútlevél kérdése még csak éppen csak kezdett "megjelenni a horizonton" - így kommentálta az EU-csúcs ezen napirendi pontját a magyar miniszerelnök. Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth Rádióban elmondta: az volt a közös álláspont, hogy egy egységes adatbázist kell létrehozni, amely alapján majd lehet valamilyen kedvezmény valakinek, de most itt tartunk egyelőre. 

Erről majd Magyarországon is akkor lesz aktuális vitázni, ha elérjük az egymillió beoltott főt, akkor fontos kérdés lesz, hogy például a védetteknek fenn kell-e tartani az este 8 utáni kijárási korlátozást - fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor már egy karácsony előtti Facebook-videójában beszélt a digitális útlevél tervéről. Akkor azt mondta: annak első verzióját a Belügyminisztérium kifejlesztette, „és azt meg is tekinthettük”.

A csütörtöki Kormányinfón is szóba került a téma, amellyel kapcsolatban Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte: egy plasztikkártya igazolja majd a védettséget, ami néhány héten belül, február közepére elkészül. Ezt kapják majd meg azok, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen és azok is, akiket valamelyik vakcinával beoltottak. Rájuk a szóvivő szavai alapján várhatóan nem vonatkozik majd a kijárási tilalom, ezt fenntartani az esetükben nem ésszerű és indokolt – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy a részletekről még nem döntött a kormány. Azt mondta, az oltóanyagtól is függ, hogy meddig áll fenn a védettség, az eddigi információk szerint fél évig biztosan, de lehet, hogy évekig. 

Varga Judit igazságügyminiszter néhány napja a Hír Tv-ben arról beszélt: valószínű, hogy az uniós szabályozással bizonyos minimumfeltételeket fognak megállapítani, ezért technikai szempontból is jobb, ha várunk egy-két napot – mondta. 

Az Emirates már teszeli

A vakcinaútlevelek egyik leghangosabb szószólója Görögország – nem véletlenül: a GDP-je jelentős hányadát a turizmusból biztosító állam gazdaságát súlyosan érintette a világjárvány, most azonban, a vakcináknak köszönhetően van rá remény az idei szezon megmentésére. A Politico szerint Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök ezért is sürgeti, hogy az Európai Bizottság fogadjon el közös megegyezést egy egységes oltási bizonyítványról, amit minden tagállamban elfogadnak. 

Görögország mellett Portugália is azt szeretné, ha az oltási igazolványok segítségével újra gördülékeny lenne a nemzetközi utazás és beindulhatna a turizmus. De Spanyolország, Belgium, Izland, Észtország, Dánia és Lengyelország is támogatja az elképzelést, illetve tervezi vakcinaútlevél bevezetését. A máltai egészségügyi miniszter az Euronews-nak úgy nyilatkozott: az oltási útlevél eszköz arra, hogy segítsük az országaink megnyitását. Franciaországban viszont erős az oltásellenesség, emiatt a vakcinaútlevél ötletét is sokan ellenzik.

A Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) a görög kezdeményezés mögé állt, hogy az oltottak szabadon utazhassanak Európán belül COVID-teszt nélkül is. Alexandra de Juniac, az IATA főigazgatója és vezérigazgatója, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének címzett levelében úgy fogalmazott: az oltás alapvető kulcsa a határok biztonságos újranyitásának és a gazdasági fellendülés ösztönzésének. A kölcsönösen elismert oltási bizonyítvány fontos lépés lenne a határok biztonságos megnyitásához, a karantén nélküli repüléshez. 

Az Emirates - az IATA-val partnerségben – elsőként próbálja ki a szervezet digitális útlevelét, egy olyan okostelefonos alkalmazást, amely segíti a felhasználókat utazásaik megtervezésében a járvány idején – írja közleményében a légitársaság. Az IATA digitális okmányával az IATA Travel Passal a felhasználók igazolhatják, hogy rendelkeznek az adott országba belépéshez szükséges vírusteszttel, vagy megkapták a vírus elleni védőoltást.

A rendszer arra is alkalmas, hogy a hatóságok és a légitársaságok ellenőrizzék ezeket az igazolásokat, továbbá az utasok egy helyen, digitálisan tárolhatják úti dokumentumaikat kényelmesebbé és gyorsabbá téve ezzel az utazást. A digitális útlevél próbájának első szakaszában az Emirates Dubajban a COVID-19 tesztek indulás előtti ellenőrzésére használja az alkalmazást.

Kockázatos is lehet

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Sürgősségi Bizottsága azonban óvatosságra int. Szerintük nem ismert, hogy az oltások mennyiben akadályozzák meg a fertőzés átvitelét, emellett még mindig túlságosan korlátozottan hozzáférhetők csak a vakcinák, ezért egyelőre indokolatlan az vakcina-útlevél bevezetése.

Az oltás nem mentesítheti a nemzetközi utazókat az egyéb kockázatcsökkentő intézkedések betartása alól – hangsúlyozta a testület január 14-én tartott ülésén.

Egy európai jogi szakértő, Alberto Alemanno is arról beszélt, hogy az oltás ugyan megvédi azt, aki kapta, de arra nincs bizonyíték, hogy a vírus terjedését is gátolja. Tudományosan pedig nehéz indokolni az ilyen igazolványok létjogosultságát, amikor lényegében nem véd majd a fertőzéstől – mondta.