Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Uborkaszezon helyett rekordokat hozott a nyár a személyi kölcsönöknél

Pénzügy2025. okt. 9.BiztosDöntés

Idén a nyári időszak is izgalmasan alakult a személyi kölcsönök szempontjából: júliusban mind a szerződések száma, mind az összege rekordot döntött, miközben végig stabil maradt a kereslet. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint a kamatok fokozatos csökkenése is szerepet játszik abban, hogy rendkívül élénk a kereslet a személyi hiteleknél.

Soha rosszabb nyarat – akár ez is lehetne a következtetés a személyikölcsön-piac utóbbi hónapokban nyújtott teljesítménye nyomán. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2025. derekán nyoma sem volt az ilyenkor szokásos visszaesésnek: sőt, júliusban most először lépte át a százmilliárdos lélektani határt az újonnan kötött szerződések értéke, miközben

egyetlen hónap alatt közel 36,6 ezer alkalommal folyósítottak személyi kölcsönt a pénzintézetek.

Nő a bankok közötti verseny, csökkennek a kamatok

Az első nyolc hónap is kifejezetten erős keresletet hozott a személyi hiteleknél: augusztus végéig 730 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a pénzügyi szolgáltatók, ami impozáns, több mint 39 százalékos növekedést tükröz a múlt év azonos időszakához képest. A szerződések számánál alacsonyabb ütemű, de szintén dinamikus, bő 15 százalékos emelkedést mért a jegybank, miután nyolc hónap leforgása alatt több mint 233 ezer ügyletet bonyolítottak le a bankok.

A személyi kölcsönök iránti kereslet növekedését több tényező is támogatta az elmúlt időszakban. Az egyik, hogy az intenzív piaci verseny miatt tovább csökkentették a kamatokat a bankok, ami nem csak a nagyobb összegű hiteleknél érezhető, de látszik az alacsonyabb összegsávoknál is

– nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Hozzátette:

a kereslet alakulásának jót tett az online csatornák használatának terjedése, illetve a keresetek növekedése is kibővítette a hitel felvételében gondolkodók lehetőségeit. 

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint arról sem szabad megfeledkezni, hogy a személyi kölcsönöknél fokozatosan emelkedik az egy szerződésre jutó, átlagos összeg is: az idei első nyolc hónapban megkötött szerződéseknél már 3,1 millió forint felett járt, miközben egy évvel korábban még 2,6 millió környékén.

Mindezek alapján Barát Mihály szerint már nem az a kérdés, hogy sikerül-e túlszárnyalni a tavalyi – egyébként 820 milliárd forint közeli – folyósítási rekordot, hanem az, hogy mennyivel.

Egyre könnyebb egy számjegyű kamattal kölcsönhöz jutni

A személyi kölcsönöknél változatlanul az adós jövedelme, és az igényelt hitelösszeg nagysága a meghatározó a hitel kamata szempontjából. A feltételrendszeren ugyanakkor az elmúlt időszakban sokat enyhítettek a bankok: egyrészt a legtöbb szereplőnél már elérhető tíz százalék alatti éves kamat, másrészt a legkedvezőbb kondíciók eléréséhez már nem kell 7-8 milliós hitelt igényelni, sok esetben a jelenleg átlagosnak tekinthető 3 millió forint is elég. 

Szintén újdonság a korábbiakhoz képest, hogy a kisebb összegű, rövidebb futamidejű gyorskölcsönökre szakosodott szolgáltatóknál is megjelentek akciós jelleggel kifejezetten alacsony kamatok.

A személyi kölcsön kalkulátor alapján az Erste Most Extra ajánlatnál évi 9,69 százalék a legalacsonyabb éves kamat, ám ehhez legalább 12 millió forintot kell igényelni, és a helyben vezetett folyószámlára legalább 500 ezer forint jövedelemnek kell érkeznie. Fontos, hogy a Most Extra kölcsön csak mobilappon vagy netbankon keresztül igényelhető. A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint az Erste 3 millió forintos kölcsönösszegtől kínál 10 százalék alatti – 9,89 százalékos – kamatot, amelyért cserébe a banknál vezetett számla, és az arra érkező legalább 400 ezer forint jövedelem a feltétel.

Az MBH Bank Hajrá személyi kölcsönének éves kamata 9,99 százalék is lehet, ha az ügyfél havi jövedelme eléri az 500 ezer forintot, a hitel összege pedig legalább 7 millió forint. A helyben vezetett számla – és az arról történő törlesztés – az MBH Banknál is feltétel.

Az OTP Bank a közelmúltban emelte 15 millió forintra a maximálisan igényelhető hitelösszeget a személyi kölcsön ajánlatánál. A legalacsonyabb kamat ennél a konstrukciónál 10,99 százalék, amelyhez 14 millió forint feletti hitelösszeg igénylése szükséges. Az OTP Banknál érdemes az elektronikus csatornákat használni a hitel felvételéhez, mert így az otthon kényelméből is igényelhető a kölcsön.

A MagNet Banknál nyolcmillió forint feletti hitelösszeg szükséges a legalacsonyabb, évi 12,50 százalékos kamat eléréséhez. Ehhez a helyben történő számlavezetésen kívül a havi jóváírásra, és az aktív számlavezetésre vonatkozó feltételeket is teljesíteni kell.

Az UniCredit Banknál most 9,44 százalék a legalacsonyabb, éves kamat: ehhez legalább 450 ezer forintos, havi nettó jövedelem szükséges, és hitelfedezeti biztosítást is kell kötnie az ügyfélnek, a hitel összegének pedig el kell érnie a 7 millió forintot. A banknál egyszeri jóváírási akció is fut a személyi kölcsönhöz kapcsolódóan: itt akár 80 ezer forint ajándékpénzhez juthatnak a feltételeket teljesító ügyfelek.

A kisebb összegű, rövidebb futamidejű, online kölcsönökre szakosodott Trive Bank most évi 12 százalékos kamat mellett kínálja eHitel Expressz nevű termékét: ennél a kölcsön összege 450 ezer forint, a futamidő pedig 6 hónap.

A CIB Bank személyi kölcsönénél évi 9,64 százalék a legkedvezőbb kamat, amihez legalább 7 millió forintot kell igényelni. Felújítási célnál további 0,2 százalékpontos kedvezményt ad a pénzintézet. 

A K&H Banknál a kiemelt személyi kölcsön legkedvezőbb kamata 9,99 százalék: ehhez legalább 400 ezer forint jövedelem, és az átutalási kedvezmény megléte is szükséges. Utóbbi feltétele, hogy az adós banknál vezetett számlájára havonta legalább 150 000 forint érkezzen a teljes futamidő alatt.

A Cofidisnél most évi 9,9 százalékos kamat is elérhető abban az esetben, ha a hitel összege 3 millió forint, a futamidő öt év, és az ügyfél legalább nettó 550 ezer forintos jövedelmet tud igazolni.