Ők voltak a leggazdagabbak Budapesten a századfordulón – Hol vannak ezek a vagyonok ma?

Siker2019. jún 30.BGA

Bankárdinasztiák, ipari- és ingatlanmogulok alkották az 1900-as évek leggazdagabbjainak táborát. Ám ekkor még nem készültek „leg-listák”, csupán a budapesti cégjegyzékekből lehet következtetni a vagyon mértékére. Érdemes a levéltári adatokat böngészni, igazi csemegéket lehet találni.

Sajnos sem a századfordulón, sem a harmincas években nem készült a mai "leggazdagabb" sorozatokhoz hasonló kimutatás, főleg nem Budapestet illetően. Ha az egykori bankárok, kereskedők és gyáralapítók vagyonát átszámolnánk mostani értékre, szinte mindenkinél tízmilliók, de sok esetben milliárdok „lapulnának” a bankszámlákon. 

A budapesti cégjegyzéket vizsgálva több száz, közismerten dúsgazdag, nagyjövedelmű személyt találunk.

Az 1900-as évek elején a fővárosiak közül 161 dúsgazdag áll a bankokkal valamilyen foglalkoztatási kapcsolatban, 33-an kettő és annál több pozíciót foglalnak el – derül ki a korabeli dokumentumokat idéző Hungaricana adatbázisából.

A kapcsolatokat, illetve az összefonódásokat illetően a vezető helyen a két Madarassy báró: Miksa és fia, Marcell áll. Összesen 8 (sőt, ha az élcsoporton kívüli Gyula unokaöccsük három érdekeltségét is hozzászámítjuk akkor 11) budapesti pénzintézetben foglalnak el vezető beosztást. Ám nem ők, hanem a Hatvany Deutsch Sándor a legtekintélyesebb, legbefolyásosabb személy, aki a Hazai Bank alelnöke és a Pesti Hazai és a Budapesti Giró- és Pénztáregylet igazgatósági tagja volt.

Hatvany Deutsch Sándor

Jelentős szereppel bírt Horvát Lipót is, aki a Magyar Általános Bank és Ingatlan Rt. elnöke, illetve igazgatósági tagja a Magyar Általános Bizalmi Bank Rt.-nek és a Magyar Telepítő és Parcellázó Banknak is.

Ám mégsem a bankárok adóztak a legtöbbet. A fővárosi háztulajdonosok és a kereskedők jártak az élen.

Ma már nem állapítható meg ugyanis, hogy az adó alapjául megjelölt jövedelmek hogyan keverednek az illető saját vagyonával, a kereskedelmi tevékenységéből származó jövedelmével, illetve más területről szerzett pénzzel. 
Legfeljebb annak alapos feltételezhetésével elégedhetünk meg, hogy a banki eredetű jövedelmek az ingatlanokban, gyári berendezésekben és a gyár forgalmában bizonyos határig mindig könnyebben lemérhető és erősebben személyhez köthető ipari jövedelmekhez képest sokkal inkább titkolhatók voltak.

Adózási érdekesség, hogy az ipari, kereskedelmi, hitelügyi tevékenységből származó vagyonalapok birtokosainak száma a háztulajdonosokét együttesen sem éri el, sőt meg sem közelíti. Feltűnő ezenkívül az ügyvédek és építészek magas aránya: ügyvéd több van, mint igazgató, vezérigazgató, és az építészek száma több mint kétharmada a gyárosokénak és egyharmada a kereskedőkének. Világosan érzékeltet, hogy 1903—1910 között a virilisták rétegét összetevő foglalkozási, illetve vagyoni-jövedelmi kategóriák egymáshoz viszonyított aránya jelentősen megváltozott a fővárosban.

Mindez számokban

Egymillió aranykorona (305 kilogramm színarany) vagy egymillió pengő (262 kilogramm színarany) a múlt század elején, illetve a harmincas évek közepén, vásárlóértékben jóval több volt, mint manapság egymilliárd forint (2008 első negyedévi átlagáron 212 kilogramm színarany), nem beszélve a vagyoni értékről. Jóval kevesebb ember, illetve család is mondhatott magáénak ekkora összeget.

A harmincas évek Magyarországának összesített GDP-je nem volt több mint a mai GDP egyharmada.

Tájékoztatásul: a GDP értéke folyó áron 42 073 milliárd forint volt 2018-ban. Sőt a vagyon két fő típusát, a „régi" vagyonnal számító, nemritkán hitbizományi jellegű arisztokrata földbirtokot és az „új pénzt", a részvényekben, illetve a második generációtól már egyre nagyobb mértékben fővárosi bérpalotákban megtestesülő kapitalista jellegű vagyont nem is nagyon hasonlították össze egymással.

Míg 7000 korona adóösszeg 1903-ban a 89. ranghelyet biztosíthatta birtokosának a leggazdagabbak listáján, addig 1910-re ez az összeg már csak a 194., 1917-re pedig csupán a 414. hely eléréséhez volt elégséges.

Ez, még ha figyelembe is vesszük az 1903 — 1910 között már kétségtelenül megfigyelhető pénzromlást (s még inkább az I. világháború alatt leplezetlenül kibontakozó inflációt), alapjában mégis csak a virilisták sorai közé kétségtelenül új, nagyobb adóalapokkal rendelkező rétegek benyomulását jelenti.

Ami a budapesti „legeket” illeti a Budapesti Áru- és Értéktőzsde alapításában is részt vevő bankár és terménykereskedő, Wahrmann Mór vagyonát 1890-ben négymillió forintra becsülték.

Wahrmann Mór

Halálakor, 1892-ben a hagyatéki leltár szerint már csaknem tízmilliós vagyona volt. Wahrmann aranykoronái - aranyalapon számolva - ma 14 milliárd forintot érnének. Vagyonát többek között iparvállalatok (Pannónia Gőzmalom, Flóra sztearingyertya- és szappangyár, Első Magyar Gépgyár, Salgótarjáni Vasfinomító, Ganz és Társa és az Angol-Magyar Bank alapításából szerezte. Wahrman nélkül üzleti élet sem volt: alapítója a Kereskedelmi Akadémiának, Igazgatója, majd elnöke volt a pesti Lloyd Társulatnak, illetve 1891-től elnöke a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának.

Ám a 14 milliárdos Wahrmann-vagyon is eltörpül a Weiss Manfréd-örökség mellett. A századelő legnagyobb vállalkozójának – akiről itt olvashatnak – halála után vejei, Chorin Ferenc és Kornfeld Móric vették át a csepeli gyárbirodalom és a többi ingatlanvagyon irányítását.

Chorin Ferenc

Mivel maguk is dúsgazdagok voltak, 1922–44 között a család jelentőségét és befolyását mind gazdasági, mind politikai területen rendkívüli módon megnövelték.

A beházasodó ifjak révén, Chorin-vagyon mai áron közel 20 milliárd forintot tenne ki.

A család vezetői egyfelől igazi kapitalistaként mindig a profitra törtek gazdálkodásukban. Egyrészt a hadigazdálkodás a magyar ipari fejlődés motorja lett, másrészt Európában egyedülálló munkásjóléti intézkedéseket is bevezettek a gyáraikban, mind például a Ganz Mávagban vagy a Soproni Kőszénbányában. Ilyen volt a nyugdíj, kórház, betegszabadság, jutalomüdülések, szanatórium, anya- és csecsemővédelem, ösztöndíjak, munkás-lakónegyedek, sporttelepek, ingyen étkeztetés. Vagyonukat 1944-ben átadva a németeknek, a Gestapo segítségével külföldre távozott és 1947-től New Yorkban élt, ahol több vállalatot alapított. Ezek az ipar és a kereskedelem területén működtek.

Persze a pesti többség ekkora vagyonnal nem rendelkezett, de mai áron számolva sokan százmilliós tételeket halmoztak fel. Legfőképp ingatlanokból.

A listát böngészve rögtön feltűnik Wágner Géza, aki a „zólyomi” előnevet viselte, és ügyvéd volt, és a Budapesti Czím-és Lakásjegyzék szerint elképesztő nagyságú budapesti ingatlan-portfólió boldog tulajdonosa. Felsorolni lehetetlen a bérházait, irodát, palotáit, melyek közül sok teljesen megsemmisült, vagy az enyészeté lett. Sok ilyen volt, főleg az Angyalföldön: a Hungária körúttól kifelé eső, a Váci út és a Rákosrendező vágányerdeje által határolt jó fekvésű területeken. De a város más részén övé volt a Baross tcában illetve másik oldalán Üllői úton hatalmas bérház komplexusok is.

A nyilvános listán aranyérmes Schmidl Miklós és László, akik közösen 123 ingatlant birtokoltak. Ám van valaki, aki a háttérben maradt...

A névsor legelején Táfler Kálmánt kell (kellene) megemlítenünk. De hiába keressük a listán, ki tudja, miért nem szerepel Budapest leggazdagabbjai közt. Ennek oka lehet, hogy egyrészt semmiféle közéleti szerepet nem vállalt, másrészt nincs bank vagy egyéb ipari, kereskedelmi vállalkozás igazgatóságában vagy felügyelőbizottságában szerepe. Jelentékeny házbirtokai jórészükben már a körutak építésével egyidejűek, amelyek ma milliárdokat képviselnének.

Táfler Kálmán több mint 130 nagy értékű, magas beépítettségű, nagy kiterjedésű értékes objektummal rendelkezett. Ezért az adózásban is élen járt.

Táfler adója, mely őt már 1903-ban is a virilista jegyzék élére állította, ekkor évi 50 675 korona volt. Ez a jelentős vagyon ugyanis jórészében burzsoá földtulajdon anyagi bázisán vagy legalábbis attól segítve jöhetett létre.
Ehhez lehet viszonyítani, hogy a többi adózó – a leggazdagabbak között -átlagosan 7 és 40 ezer korona közötti adót fizetett be a kasszába évente. Ám mindemellett figyelembe kell venni az 1916-tól kezdve érvényesülő inflációt is, amellyel egy újabb időszámítás kezdődött.

(Képek forrása: Wikipédia)