"Mérlegen 10 év unortodox gazdaságpolitikája és a modern konzervatív polgári forradalom"

Minden szakpolitikai irány és koncepció mögött állnak olyan személyek, akik munkájukon keresztül egy adott korszak emblematikus személyiségeivé válnak. Ezen személyek a későbbiekben egy meghatározott területen elért eredményeik alapján a történelemkönyvek lapjaira kerülnek. Hazánk történelmében talán lehetetlen hiánytalanul felsorolni e politikusokat; Eötvös József, Klebelsberg Kuno, Baross Gábor egyaránt hatalmas űrt hagytak maguk után a magyar közéletben, és tevékenységükkel alapjaiban változtatták meg Magyarország társadalmát.

Matolcsy György az Antall-kormány államtitkára, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere később pedig a második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Bank elnöke még nem ért hosszú pályafutása végére, de már ma kijelenthetjük, hogy meghatározó szereplője a rendszerváltozást követő magyar közéletnek.

Nevéhez fűződik a növekedést segítő Széchenyi Terv és az Új Széchenyi Terv gazdaságélénkítő programok kidolgozása. Már 2010-ben kiemelt célként jelölte meg a pénzügyi egyensúly elérése érdekében az államadósság szintjének csökkentését és egy fenntartható államháztartási deficitcél elérését.  Minisztersége alatt készült el a devizahitelesek megsegítésére elfogadott törvénycsomag, melynek kertében a kormány árfolyamgátban állapodott meg a bankokkal, létrehozta a Nemzeti Eszközkezelőt. A későbbiekben a devizahitelek forintosítása kiemelten fontos szerepet játszott a magyar gazdaság ellenállóképességének helyreállításában. Matolcsy a jegybank elnökeként is az egyensúlyt és a növekedést támogatja: az alapkamat csökkentésének hála jelentősen mérséklődött a költségvetés kamatkiadása, a Növekedési Hitelprogram pedig 2-2,5 százalékkal járult hozzá a GDP növekedéshez.

Szemléletváltás

Filmsorozatokban gyakran élnek epizódok végén azzal a trükkel, hogy a szorult helyzetbe került főhős számára minden menekülési lehetőséget lezárnak, így a néző abban a hiszemben izgulhat egy hétig, hogy nincs kiút. A következő részben mégis rendszerint kiderül, hogy a megoldást egy teljesen új helyen kell keresni, mint ahol eddig hittük.

Ilyen új megközelítés volt 2010-től a Matolcsy György egyensúly és növekedés filozófiájára épített unortodox magyar gazdasági modell, amely egy teljesen új gazdaságpolitikai fejezetet nyitott az ország történetében.

2010 után ugyanis minden megtörtént a magyar gazdaságpolitikában, amire a szkeptikusok azelőtt azt mondták, hogy lehetetlen. Kiderült, hogy létre lehet hozni közel egymillió munkahelyet, hogy gazdasági sikerrel meg lehet fordítani a kivándorlást, hogy lehet segély helyett munkát adni, hogy lehet családbarát adórendszert működtetni, hogy lehet államadósságot csökkenteni, hogy egyensúlyba lehet hozni a költségvetést, és hogy ki lehet kerülni az EU túlzottdeficit-eljárása alól. Egyszóval be lehet indítani a gazdasági növekedést a költségvetési egyensúly megtartása mellett. Az így elért növekedést pedig okkal nevezhetjük jó növekedésnek, mivel az adósságcsökkentéssel és reálbér-növekedéssel jár együtt, úgy ahogy arra az azt megelőző 20 évben soha nem került sor. Ma már evidenciává, sőt kézzelfogható valósággá váltak a fenti tételek, pedig 2010 előtt a szakmai közélet jelentős része ezeket a gondolatokat vagy cáfolta, vagy egyszerűen elhallgatta. Hosszan lehetne idézni a régi világ mára meghaladt állításait, és az ezeket hangoztató komolytalanná vált szakemberek szavait, de az már csak öncélú múltba révedés lenne. A kritikusok száját már befogta az idő, 10 év alatt új szabályok születtek.

2010 előtt: hiány, hitel, hitetlenség

2002-ben hazánk jó pozícióból indult és súlyos gazdaságpolitikai hibák sorozata kellett ahhoz, hogy végül mégiscsak ez legyen Magyarország elszalasztott évtizede. Hazánk ellen az uniós tagság kezdete, vagyis 2004 óta volt folyamatban túlzottdeficit-eljárás, mivel 2002 és 2007 között a régióban példátlan mértékben elszabadult a magyar államháztartási hiány. Az EU hosszú ideig elnéző volt a felelőtlenül magas magyar hiánnyal kapcsolatban, pedig 2005-ben és 2006-ban Magyarországon volt a legmagasabb a költségvetési hiány – a 7,8 és a 9,3 százalékos deficitünknek úgymond csodájára jártak az egész Unióban. 

2010-re a magyar gazdaságban nagyjából minden elromlott, de az akkori magyar gazdaságpolitika és holdudvara nem engedett új megközelítéseket a közbeszédbe. A régi véleményvezérek pedig 2010-ig sikerrel el is tudták hitetni a társadalommal, hogy ezt csak így lehet, hiszen vagy egyensúly van, vagy növekedés. Az unortodox magyar modell 2010-2020 közötti sikeres tíz éve kellett hozzá, hogy a maroknyi, de annál hangosabb szakmai kisebbség már ne tudja elhitetni a társadalom többségével, hogy csak úgy lehet gazdaságpolitikát csinálni, ahogy ők tették a 2010 előtti kudarcos időszakban. A képet tovább árnyalja, hogy a gazdasági válság  e kudarcban csak katalizátor volt, mivel gyorsabban hozta el az igazság pillanatát, mint ahogy azt az akkori kormányzat vezetői szerették volna. A hirtelen felszínre kerülő - addig elfedett - problémák így 2010-re mindenki számára nyilvánvalóvá váltak. Az ennek nyomán szükségessé vált elsöprő erejű gazdaságpolitikai változás pedig rengeteg régi tabut döntött meg.

A jó növekedés időszaka

A 2019-es évet Magyarország már az Európai Unió egyik legnagyobb gazdasági növekedésével zárta. A növekedési többletünket még most, a koronavírus - háborús helyzethez hasonló - gazdasági kataklizmája alatt is sikerült megtartanunk, és bízhatunk a gyors felépülésben. Milyen a jó növekedés? Érdekes gazdaságfilozófiai vita, hogy mikor tud igazán előnyös lenni a GDP-növekedés, illetve mikor nem hasznosul a bővülés ott, ahol kellene? Ennek a vitának azonban az elsődleges feltétele, hogy legyen növekedés, ami 2010 előtt nem volt mindig adott.

A magyar GDP-adat azt mutatja, hogy a magyar gazdaság jelenleg Európa legjobbjai között van, még a koronavírus által érintett 2020-as első negyedévben is tudtuk tartani növekedési többletünket. 

A GDP alakulása mellé mindig érdemes legalább két dolgot megvizsgálni: honnan jött és hova ment ez az eredmény? Azaz meg kell vizsgálnunk az államadósság és a jövedelmek alakulását. Hiszen volt már Magyarországon úgy gazdasági növekedés, hogy az ország eladósodott, és a növekedés nem eredményezett jelentős bérnövekedést. A 2000-es évek elejétől 2010-ig az államadósság folyamatosan nőtt, azaz ebben az időszakban a gazdasági növekedésnek az eladósodás volt az ára, ráadásul a reálbérek tekintetében egyenesen csökkenésről beszélhetünk 2002 után. A GDP-növekedés tehát hitelből jött, és nem a munkavállalók jólétére ment. Ráadásul már a válságot megelőzően elapadt ez a mesterségesen táplált növekedés is. Ehhez képest, 2010 után az új szemléletű gazdaságpolitikának hála, az államadósság növekedése nemcsak - megállt, hanem egyenesen csökkenni kezdett, és tette mindezt úgy, hogy az elmúlt közel 30 évben először ez gazdasági növekedéssel és dinamikus reálbér-növekedéssel járt együtt.

Sokszor éri kritika a GDP-t, mint gazdasági mutatót, mondván, hogy az önmagában nem fejezi ki egy ország jólétét. Azonban, ha a gazdasági növekedés adósságcsökkentéssel és reálbér-növekedéssel jár együtt, akkor valóban azt mondhatjuk, hogy a gazdaságpolitika jelesre vizsgázott. Az államadósságot és a jövedelmi adatokat vizsgálva kimondhatjuk, hogy a jelenlegi gazdasági eredmények nem hitelekből jöttek és jó helyre mennek, ugyanis valóban az emberek jólétéhez járulnak hozzá.

Milyen jó döntések hozták el a jó növekedést?

• Adóreform: családbarát egykulcsos adórendszer és a munka helyett a fogyasztás adóztatása, bankadóval szélesített közteherviselés.
• Egyensúlyteremtés a költségvetésben.
• Az államadósság növekedésének megállítása, csökkenő pályára állítása, szerkezetének megváltoztatása új lakossági állampapírokkal, a devizahitelek leépítése.
• 2013 után a Magyar Nemzeti Bank és a Kormány hatékony együttműködése.
• Munkaerőpiaci reform, amelynek filozófiája segély helyett munkalehetőség biztosítása.

Amikor a régi gazdaságpolitika hívei a magyar modell sikerét a kedvező nemzetközi környezetnek tulajdonítják, abba a hibába esnek, mint amikor az egyszeri ember Roger Federert látja teniszezni, és azt gondolja, hogy a tenisz egy könnyű játék. Ilyet pedig csak az mond, aki nem ért hozzá, ugyanis nem látja a könnyed mozdulatok mögött az óriási erőfeszítéseket és hosszú évek munkáját. A siker soha nem magától értetődő, az, hogy annak tűnik az a befektetett munka elismerése. Az élet minden területén, így a gazdaságpolitikában is együtt kell élnünk a jó és a rossz döntéseink következményeivel. Ahogy a 2010 előtti állapotot rossz gazdaságpolitikai döntéseknek köszönhetjük, úgy a 2010-2020 közötti sikeres egyensúlyteremtéshez és növekedéshez jó döntések sorozata vezetett el minket. 2010 után ugyanis nem csökkent mindenhol automatikusan a munkanélküliség és az államadósság. Ugyanúgy, ahogy 2002 és 2008 között sem javultak sajnos a magyar adatok, csak azért mert máshol, a környező országokban ez így történt.  

A modern konzervatív polgári forradalom

Az egykulcsos, azóta tovább csökkentett 16 százalékos családi személyi jövedelemadózást, mely a munka és családalapú társadalom megerősítését szolgálta egy átfogó bürokrácia- és adócsökkentési csomag keretében – kiemelve a társasági adó radikális csökkentését –, Matolcsy György saját szavait is idézve, már a modern konzervatív polgári forradalom részének tekinthetjük. 

Matolcsy 2013-ban a Nemzeti Bank elnökeként megújította a magyar monetáris politikát és fejlődési pályára állította a gazdaságot a Növekedési Hitelprogram segítségével. Fontos kiemelni az MNB és a PSZÁF összevonását, az ezt követő intézményi reformot, és a Bank 1924-es alapítása óta legalacsonyabb alapkamatát. A jegybank innovatív megoldások sorával bővítette a mozgásterét a vezetése alatt. 

Újra sikerülni fog!

A válságkezelés alapja a felkészültség. Természetesen tény, hogy a világgazdaság esetleges lassulása minden nyitott gazdaságra hatással van. A hatás mértéke tekintetében lényeges azonban, hogy egy adott ország mennyire van felkészülve. Magyarország pedig nagyon sokat tett azért, hogy a legfelkészültebb országok között legyen.

A munkaerőpiaci fordulatnak köszönhetően a foglalkoztatási ráta több mint 10 százalékpontot emelkedett az elmúlt években. Jelentősen javult az államadósság devizaszerkezete és drasztikusan csökkentek Magyarország finanszírozási költségei (lásd például a jegybanki alapkamat csökkentésének pozitív költségvetési hatásait).

A 2010 előtti évek európai szinten is brutálisan magas költségvetési hiányai után egyensúlyba került az államháztartás, miközben a hazai bérek dinamikusan emelkednek.

A másik jelentős különbség 2008-hoz képest az őszinte kommunikáció.

A kormányzat a Magyar Nemzeti Bankkal együtt tudatosan készítette fel a lakosságot az esetleges válságra, gazdaságvédelmi akcióterveket fogalmazott meg, az MNB a fix kamatozású hiteleket javasolta, akkor, amikor még senki nem hallott a koronavírusról. Ezzel szemben emlékezzünk vissza, hogy 2008 előtt a válság eltagadása, illetve “határoknál való megállása” szerepelt az akkori gazdaságpolitikusok kommunikációjában.

Azok a szakemberek, akik tíz éve minden nap a magyar gazdasági összeomlást vizionálják, olyanok, mint a megállt óra, amely végül is naponta kétszer a jó időt mutatja; ezért tanácsos mérsékelten elismerni a jövőbelátó képességeiket. Mint tudjuk, a zivatarban mindenki megázik, de nem mindegy, hogy van-e nálunk esernyő. Ahogy említettük, a 2008-as válságnál is a legnagyobb probléma az volt, hogy a krízis gyengén és sebezhető állapotban találta hazánkat. Ma Magyarországnak már van esernyője.

A hazai közgazdasági elitre jellemző, hogy a magyar modellnek tíz sikeres év kellett, hogy valahogy döntetlenre kihozza a meccset a szakmai közéletben. A régi megmondóemberek pedig egy évtizede várnak a romló adatokra, ezért a koronavírus okozta világgazdasági válságtól bizonyára új erőre kap majd a 2010 előtti iskola, de ahogy Szabó Lőrinc írja: 

“Az idő durvábban befogja
a szátokat, mint ti nekem.”

Hiszen, aki egyszer megcsinálta a sikeres válságkezelést az újra meg fogja tudni csinálni, akik pedig még egyszer sem azoknak maradnak a hangos publikációk és kora esti tévéinterjúk, hiszen az idő már befogta a szájukat, ha ezt ők még nem is vették észre.