Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az amerikai elnöknek már befellegzett, de ki jön utána? Sorra vettük a lehetséges jelölteket

Elemzések2022. aug. 4.D.J.

Bár Joe Biden többször is leszögezte, hogy 2024-ben megint indulni fog az amerikai elnökválasztáson, ennek jelen állás szerint igen kevés realitás van.

Biden népszerűsége romokban hever: alig több mint a választók harmada támogatja az államfőt.

A többség szerint a Fehér Ház ura képtelen a fontos ügyekre koncentrálni. A mostani válságban a szokottnál is nagyobb szükség lenne egy karizmatikus vezetőre, Biden azonban újabban egy beszédet se tud végigmondani úgy, hogy ne gabalyodna bele a saját szavaiba.

Ahogy a New York Times beszámolt róla: még a demokrata szimpatizánsok többsége is azt szeretné, ha Biden 2024-ben visszavonulna.

Sajtóértesülések szerint Bidentől a pártja fő támogatói is szeretnének szabadulni és már keresik a lehetséges utódját. De kik jöhetnek egyáltalán szóba? Sorra vettük a lehetséges utódokat.

Michelle Obama

Az egykori first lady esetleges 2024-es indulásáról főleg a republikánusok szoktak beszélni. Trump egyik volt tanácsadója Monica Crowley például pár hónapja pedzegette, hogy ha két év múlva Michelle Obama célba venné az elnöki széket az nehéz helyzetbe hozná a konzervatív oldalt.

Főleg azért, mert Michelle roppant népszerű és az imázsát nehéz megrendíteni.

Bár a felmérések alapján a választóknak nem lenne ellenére, ha tényleg beszállna a politikai ringbe, Michelle Obama azt mondta: ahhoz, hogy valaki elnök legyen először is akarnia kell a pozíciót. Benne ez a vágy nincs meg. A The Hill elemzője mégis úgy véli, hogy ha jövőre nehéz helyzetbe kerül a párt akkor könnyen lehet hogy a demokraták valamiként mégis megpróbálják rávenni majd a volt first lady-t, hogy gondolja meg magát.

Bernie Sanders

A demokrata pártnak van egy progresszív szárnya, amely gyökeres változásokat akar véghezvinni: ingyenessé tennék az egészségügyet, megerősítenék a szakszervezeteket, eltörölnék a diákhitel tartozásokat, felsrófolnák a gazdagok terheit, megnövelnék a minimálbért és „bezöldítenék” a gazdaságot.

A progresszív szárnynak pedig továbbra is Bernie Sanders a legnépszerűbb arca.

A YouGov felmérése alapján ő a harmadik legnépszerűbb demokrata politikus. Csak két „nyugalmazott” elnök előzte meg a sorban: Barack Obama és Jimmy Carter.

Ám az esélyeit rombolja, hogy Sandersnek a saját pártjában is akad jó pár ellensége. Mivel radikálisnak tartják, a demokraták fő pénzügyi támogatói nem igazán szeretik a kongresszusi képviselőt. Ráadásul már két elnökjelölt-választáson is felsült. Bident is sokszor támadják a kora miatt, Sanders pedig 14 hónappal idősebb, mint a regnáló elnök.

Két év múlva a választások idején már 83 éves lesz, ráadásul pár éve már átesett egy szívinfarktuson.

Mindenesetre Sanders nem zárta ki az indulását.

Alexandria Ocasio-Cortez

Az utóbbi években egyfajta szupersztár lett belőle a politikai életben. Azon kevés amerikai politikusok egyike, aki részben a közösségi oldalaknak hála országos népszerűségre tudott szert tenni. Bernie Sanders utódjaként is tekintenek rá.

Amerikai elnök csak az lehet, aki betöltötte a 35-dik életévét, Ocasio-Cortez pedig pont a 2024-es választások előtt lesz 35 éves. Viszont akár csak Sanderst a demokraták mérsékelt szárnya valószínűleg őt is elgáncsolná, ha megcélozná az elnöki posztot.

Mindenesetre, amikor pár napja megkérdezték tőle, hogy két év múlva indulna-e a választáson kitérő választ adott.

Pete Buttigieg

Pár éve még egy Nyíregyháza nagyságú város South Bend polgármestere volt, majd egy elbukott elnökjelölt-választás után közlekedési miniszter lett. A Biden kabinetből őt kedvelik a leginkább a választók.

Emiatt újra és újra felmerül, hogy esetleg indulnia kéne 2024-ben.

Nemrég a Washington Times írt arról, hogy egy esetleges Buttigieg kampánynak egyre nagyobb a támogatottsága. A Politico szerint a Fehér Házban is rendre felmerül a neve, amikor szóba jönnek a lehetséges jövőbeli jelöltek. Ám a miniszternek a végső győzelemre elég kicsi esélye lenne, már csak azért is, mert a fekete szavazók nem igazán kedvelik.

Kamala Harris

Alelnökként ő az ország második embere. Ha esetleg betegség miatt vagy más okból Biden visszavonulna, akkor Harris kerülne a helyére.

Mindez nem is lenne példa nélküli: már nyolcszor fordult elő Amerika történelmében, hogy az alelnöknek át kellett vennie az ország irányítását.

Viszont egy elnökválasztáson aligha tudna győzni. Biden alatt Harris leginkább afféle biodíszletté vált az elnöki megszólalásoknál, és mivel úgy tűnik, hogy nem tesz semmi érdemit, a felmérések szerint a választók, akár csak azt elnöktől tőle is elpártoltak.

Harris népszerűsége eleve sose volt túl magas.

A legutóbbi demokrata elnökjelölt-választáson az elsők között esett ki a versenyből. Nem vetett rá jó fényt, hogy amikor főügyész volt Kaliforniában a civilek lelövésével vádolt rendőrök ellen többnyire nem indított eljárást.

Gavin Newsom

A legnépesebb amerikai állam, Kalifornia 54 éves kormányzója az utóbbi időben egyre többször szólal fel országos politikai vitákban. Eric Ting elemző szerint „fájdalmasan nyilvánvaló”, hogy Gavon Newsom a jövőben elnök akar lenni. A CNN kommentátora ennél is tovább megy: Chris Cillizza szerint a kormányzó már be is indította a 2024-es kampányát azzal, hogy

a republikánusok egyik lehetséges elnökjelöltjének a floridai kormányzónak Ron DeSantisnak üzent egy politikai reklámban.

Bár Newsom szerint a találgatások tévesek a felmérések alapján az esélyei 2024-ben nem lennének rosszak.