Hol tartunk 2023 végén? Elsősorban saját magunkhoz érdemes viszonyítani, de regionális és európai vonatkozásban is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen helyzetben lépünk át az új évbe. Erre teszek magam részéről egy rövid kísérletet.
A végén kezdve: örömmel állapíthatom meg, hogy hazánk az idén nem került az angolszász hitelértékelő intézeteinél spekulatív (azaz „bóvli”) kategóriába, bár a veszélye fennállt, hiszen a S&P 2023. január végén még kellemetlen leértékeléssel nyitotta az évet.
Azóta nem is sikerült feljebb kerülni a ranglétrán, és az is igaz, hogy októberben a S&P-nél a görögök már mellénk kerültek („felfejlődtek”) az értékelésben, és valószínűleg a többi intézetnél is a görögök felminősítésére hamarosan sor kerülhet.
Bár lehet temetni az EU-t, de az siker a jelenlegi geopolitikai és gazdasági helyzetben, hogy az EU egyetlen állama sincs spekulatív kategóriában a S&P-nél. Sőt a portugálok is nagyon szépen javulnak, de az olaszok is egyre jobb bőrben lesznek.
- Úgy tűnik, hogy a magyar közvéleményt erősen a gazdaság és a foglalkoztatás növekedése dominálja (érthetően), és jóval kisebb szerep jut a mögöttes egyensúlyi háttérnek, a versenyképességnek és a biztos alapokon nyugvó fejlődésnek. Bár most ebben a szemléletben nehéz a helyzet, hiszen az idén biztos, hogy nem lesz az országban gazdasági növekedés, de az is tény, hogy az Unióban ugyanez várható a tagállamok nagy részénél is. Horrorisztikusra sikerült viszont az államháztartási mérleg az idén, de a probléma igazán jövőre lesz, amikor visszaállítják a túlzott deficit eljárás (angolul EDP) rendszerét, ami 3 %-os államháztartási hiány fölött elindulhat, ha erre három egymást követő évben kerül sor. Az ország magas hiányát nem könnyű levinni e szint alá, még ha erre lesz is két-három évünk, hiszen a mi gazdasági modellünkben a növekedés egyik tüzelőanyaga a magas állami költés.
- Jó hírek érkeztek ugyanakkor a külső frontokról. Hazánk az idén - a tavalyi katasztrofális teljesítmény után - enyhe többletet tudott felmutatni a folyó fizetési mérlegben. Vagyis nem kell újabb devizakötvény kibocsátással a devizatartalékot tölteni. Ebben azonban szerepe van az idén még befutó EU nettó transzfernek, ami az MNB fizetési mérleg kimutatása szerint a GDP 1,3 %-a körül volt az első félévben és ez várható az egész évre is, hiszen most zárjuk le a 2014-20-as időszak fejlesztési projektjeit.
- A nettó transzfer kevesebb, mint a korábbi 3-5 % körüli érték, de - ugyanúgy, mint 2016-ban - a váltás a hétéves többéves költségvetési keretek lehívásában gyakran visszaesést hoz. (Ne felejtsük el, hogy a nettó mérleg 2004-08 között sem haladta meg ezt a 1-1,5 %-ot az új tagállamok számára.) Ezért óvatosan és helyi értékén kell fogadni azokat a politikai megnyilvánulásokat, miszerint képesek vagyunk az EU nettó transzferek nélkül is helytállni, mert az idén erre a próbára még nem került sor.
- Lényeges ugyanakkor, hogy 2024-ben EU pénzhez jussunk akár az új hétéves költségvetés (az un. MFF), akár a posztcovidos (NGEU) alapokból. Ha ez elindul - a legutóbbi fejlemények erre optimizmust adnak -, a jövő évben kikerülhetünk a beruházási visszaesésből is, hiszen az uniós források elsősorban erre a célra érkeznek.
- Miért fontos a megegyezés az EU transzferek ügyében? Egyrészt azért, mert szükség van fejlesztésekre, beruházások elindítására ahhoz, hogy növekedés mellett javuljanak a háztartási mutatóink. Az NGEU-n belüli pénzforrások lehívása időben korlátos, 2026-ig a nemzeti programot (un. RRF) meg kell valósítani. Ráadásul ebben olyan nagyszabású reformprogramokat kell letenni az asztalra, mint a nyugdíjreform, a digitális és zöldprogramok, de hazánk szempontjából az oktatási és egészségügyi rendszer átalakítása sem várhat sokat magára, ha fenntartható államháztartási rendszert szeretnénk a gyerekeinkre hagyni.
- Másrészt mert nem várható lényeges ( talán kisebb igen) elmozdulás a jelenlegi európai politikai palettán a markáns nemzeti pártok irányába a júniusi EP választáson, vagyis a többségi konszenzus ezután középről fog jönni, a bizottsági elnököt újra valószínűleg a Néppárt fogja adni, és a Tanácsban is egyedül maradhatunk, pl. az un. 7. cikk szerinti eljárásban, ugyanis a lengyelekkel kötött kölcsönös vétó kisegítés megszűnik. (Előreláthatólag a lengyelek elleni eljárások is befejezésre kerülhetnek, ha megfelelő varsói jogalkotásra kerül sor.)
- Az ukrán csatlakozási tárgyalások elindításáról szóló 26-1 arányú döntés, valamint az ukrán segélycsomag miatti MFF módosítás döntését egyedül vétózó magyar kormány uniós diplomáciai helyzete a szlovák és az olasz kormánypozíciók függvényében nem javult.( Mindenki nyugodjon meg, a magyar fejlesztési pénzek kifizetését, nem veszélyezteti az ukránok pénzügyi megsegítésének külön forrása körüli vita .) Ezt is figyelembe kell venni, amikor a jövőbeli terveket építjük.
- A külső geopolitikai helyzet is változik. Horvátország tagja lett az euró és a schengeni övezetnek, de jövőre várható előrelépés a román és a bolgár schengeni tagságban, sőt Szófia esetében az euróövezetbe való belépés - 2022 óta már az ERM II rendszerben vannak - kérdésében, ezért láthatóan nagyon közel állnak az uniós derékhad legfontosabb pozícióihoz. Mindez azt is jelenti, hogy a fokozatos schengeni bővítéssel felértékelődik a tranzitforgalomban a bolgár-román útvonal a szerbiai és az északmacedónnal szemben, főleg , ha a kiterjesztés a szárazföldi forgalomra is megvalósul.
- Az ukrán csatlakozási tárgyalások is inkább geopolitikai, mint gyakorlatai jelentőséggel bírnak hazánk számára, hiszen azt jelzik, hogy az EU kiterjesztette befolyásolási véd ernyőjét Ukrajnára, nem fogadja el az oroszokkal közösen kondomíniumként a területet, még ha ez az ország területi szétszakadásához is vezethet. A tényleges csatlakozási tárgyalások és az uniós politikákba történő bevonásuk még várat magára, akárcsak a török vagy a nyugat-balkáni esetben. (Abban igaza van a magyar kormánynak, hogy nem született a döntéshez egy un. „Agenda 2023” anyag - mint a mi bővítésünk esetében az Agenda 2007 -, mely megmondta volna, hogyan, milyen belső reformokkal és gazdasági növekedés kihasználásával képzelik el a legfontosabb uniós politikába való bekapacsolódást az ukrán bővítés esetén. Erre a jelenlegi ütem alapján - lényegében stagnálnak a török és nyugat-balkáni megbeszélések - még van idejük. Megjegyzem, hogy legalább a legfejlettebb és legkisebb Montenegróval való bővítés jelképesen megvalósítható lenne, ennek csúszása elvi jellegű, hiszen a nyugat-balkáni bővítés végrehajtásához nem kellene Agenda 2007 jellegű anyag, mint a török vagy ukrán esetben. Pont emiatt, jelen pillanatban a magyar vagy más visegrádi kormány nem hivatkozhat arra, hogy érdekeit negatívan befolyásolja a keleti irányú bővítés, hiszen 1995-97-ben pont az ilyen kissé önző felfogás ellen tiltakoztunk a nyugatiaknál, és végül a teljes jogú tagságunk egy 18 éves folyamattal - 2013-ig tartó átmenettel - megoldásra került.
- Lesz-e valamilyen külső gazdasági sokkhatás a következő hónapokban, amit nem lehet előre látni, vagy legalábbis kivédeni? Bár a nagy nemzetközi szervezetek óvatos becsléseket adnak a világgazdaság és azon belül a kínai vagy amerikai, de főleg az európai fejlődésre, ez még nem jelenti azt, hogy nem tudnánk a régióban további felzárkózásra törekedni. Az ukrán-orosz háború befagyni látszik, ami az alternatív energia és főleg importforrás kiépítésére ösztönöz. Sok tagállam - vállalva a drágább energiaszámlákat vállalkozásai részére - ezt már megoldotta, kérdés, hogy a pragmatikusan gondolkodó magyar kormány ebben hogyan lép. (A racionális hazai választó elfogadja az orosz forrásokat, de ehhez azt kell látnia, hogy ez anyagilag valóban előnyös helyzetet eredményez.)
- Nemzetközi szinten az előrejelzések szerint enyhülni fog az inflációs nyomás - az Eurobarométer legfrissebb felmérése szerint már nem is számít dobogós helynek a problémák prioritási listáján a polgárok körében az infláció megítélése. Ettől függetlenül hazánkban a közép-kelet európai térséghez viszonyítva is kimagaslóan nehéz lesz az infláció letörése, mivel számos sajátos szempont - így a szabályozott árak hatása, a bérek emelkedése, a nagy hiány finanszírozása miatti magas kamatok - okoz nagy nyomást, így még a negatív élvonalban leszünk továbbra is az 5-6 % körüli jövő évi inflációval. De ha tartani tudjuk a forint árfolyamát, melyhez megtartjuk a külső egyensúlyt és az óvatos kamatcsökkentést, akkor esélyünk lehet a kisebb kamatra és adósságteher csökkentésére. Persze ez az óvatos politika lassabb (de biztosabb) gazdasági fellendüléssel jár, de nem ússzuk meg az állami kiadási oldal további konszolidálását sem.
A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem tanára.
