Korosztályomban gyakran eszünkbe jut az a kérdés, amit a Csinibaba című filmben a főszereplők tesznek fel: „Helsinki, az már a Nyugat?” Manapság megint felmerülnek az olyan nyilatkozatok, amelyek újfent kiemelten foglalkoznak azzal, hogy mikor érjük utol az EU átlagát.
Emlékeztetnék arra, hogy ez természetesen 1920 óta az egyébként is a nacionalizmus mocsarába süllyedt Közép-Európa már elkezdte ezt a szépségversenyt és a késői hidegháborús időkben ez a térség a Nyugatnak való tetszésben és az oda való felzárkózási versenyben élt.
Megéltem már kellő időt ahhoz, hogy emlékezzek arra, hogy a kilencvenes évek első felében azzal kalkuláltunk, hogy évi 1 %-os közeledéssel néhány évtized alatt közel juthatunk az EU-átlagához. Emlékszem arra az időszakra is, amikor felzárkózásunk idején az EU-ba való belépés után a schengeni övezetbe és az eurózónába való belépés is régiós versennyé vált, 2007 végén az előbbi a korábban belépettek számára meg is valósult.
Sőt népszavazási jóváhagyással a mihamarabbi eurózóna tagság mellett tettük le a voksot - másként be sem léphettünk volna -, és az első időkben (2007-2015 között) a valutaövezetbe belépettek nem foglalkoztak azzal, hogy milyen fejlettségi szintnél lehet üdvözítő és hasznos az eurózóna tagság, hanem beléptek az első adandó alkalommal.
Euró bevezetése
Az utóbbi években a magyar kormányzathoz közel állók egyre gyakrabban vetik fel azokat a szempontokat, melyek révén később érné csak meg az eurózónába történő belépésünk.
Más körökből pedig ellenkezőleg, pontosan a politikailag vezérelt közeli euró bevezetést szorgalmazzák. Gyakorlatilag a 2007-2008-as időszak óta nincs céldátumunk az eurózónába való belépéshez.
Ez igaz a lengyelekre és a csehekre is, bár mindkettőnél születtek még ekkortájt felkészülési programok. Magyarországon az Eurostat szerint nagyobb eddig a választói támogatás az eurózóna tagsághoz, mint a másik két országnál, azonban a belépési céldátum hiányában koncepcionálisan kell megalapozni a felzárkózási folyamatot.
Ennek jegyében születtek olyan célkitűzések, hogy 2 % ponttal lehetne évente a felzárkózásunkat meggyorsítani, és nem igazán lenne értelme 90 %-os fejlettségi szint alatt belépni az eurózónába.
Maga a vita nem előzmények nélküli, hiszen például az eurózónát alapító államok közül Olaszországban a mai napig zajlik a vita arról, hogy nem megfelelő előkészületekkel, túl erős euró-líra árfolyammal csatlakoztak és a lassú leszakadásuk többek között ezzel is magyarázható.
2020-ban született meg a Maastricht 2.0 dolgozat itthon a Magyar Nemzeti Bank részéről - más, alaposabb versenyképesség javító felmérésekkel együtt -, mely szintén azt a gyakran elhangzó teóriát támasztotta alá, hogy a szlovák felzárkózási megtorpanás jelzi a nem megfelelően végiggondolt korai bevezetést.
Jelzem, hogy 2008-ban, amikor a szlovák jegybankelnök és a pénzügyminiszter az EP-ben jártak a kérelemmel kapcsolatos meghallgatáson, maga Miklos - szlovák pénzügyminiszter - tett arra utalást, hogy a belépéskor elért 70 százalékos relatív fejlettségük elegendő lehet ahhoz, hogy további felzárkózási pályára álljanak, és ezzel kipipálható az igazán nem definiált reálkonvergencia, mint kritérium kérdése.
Reálgazdasági felzárkózás
Innentől vált központi és vizsgálandó kulcstémává idehaza is a további reálgazdasági felzárkózás kérdése. Ezzel együtt megjelentek 2030 körüli időpontra vonatkozóan azok a társadalmi-politikai célkitűzések, miszerint bekerülhetünk az öt leginkább élhető EU tagállam közé.Nehezen definiálható cél. Ezzel az eurózóna kritériumainak szigorú betartása helyett a növekedés középpontba helyezése történt meg.
Versenyképesség
Magam, konzervatívként elsősorban a minőségi felzárkózásban, a versenyképesség javításában látom leginkább a felzárkózás igazi megalapozottságát. Megítélésem szerint kifejezetten félrevezető lehet, ha csak az egy főre jutó reál GDP relatív szintjére szűkítjük le a felzárkózás mércéjét. Ez ugyanis a gazdaság strukturális átalakítása helyett gyorsabb eredménnyel kecsegtető lépéseket - energiaszükséges iparosítás magas hozzáadott értékű szolgáltatások helyett, leértékelésekkel a külső egyensúly segítése és a munkaerő olcsóbbá tevése stb. - emel középpontba.
Történelmi analógiákat nézve felhívnám a figyelmet arra, hogy ez a felzárkózási hajsza hova vezetett a görögök esetében, akiket 2008-ra felemeltek a GDP felfújásával az EU 27-ek 94 %-ára, de ezt mostanra a minőségi szempontok miatt 64 %-ra kellett visszavágni. Pedig Görögország a reálértékben számolt egy főre jutó GDP mérésével nem volt messze Finnország színvonalától (végig 110 % fölött), de azóta is láthatóvá vált, hogy ez két különböző kávéház.
De a görögökhöz hasonlóan említhetném a spanyolokat is, akik 2008-ra az EU átlag fölé emelkedtek egy kicsivel, majd 2021-ben már csak annak 83,3 %-án voltak, ráadásul 2010 után rettenetesen eladósodva. Velük ellentétesen például a portugálok tartották a minimum 75-76 %-os szintet nagyobb hullámzás nélkül, ami megfelelt a relatív minőségi szempontoknak és versenyképességi szintjüknek.
Mérhető a felzárkózás
Korábban már írtam arról, hogy egy felzárkózás tartóssága több minőségi mutató szerint is mérhető (pl. ilyen a komplex európai innovációs mutató (EIS) vagy a FDI bejövő és kimenő állomány mérlege, a munkaerő termelékenysége, regionális és szociális olló, külső-belső makrogazdasági egyensúlyok stb.).
De ezeken kívül számtalan olyan jelzőt is lehet találni, mely alátámasztja azt, hogy nem véletlenül történt a görög és spanyol mutatók visszaesése az EU átlaghoz képest, és miért állt meg pl. a szlovák felzárkózás (strukturális okokból főleg és nem igazán az eurózóna tagság miatt), ellentétben a balti országokéval. Ilyen lehet többek között a GNI szint is, akár egy főre és PPS-ben is mérve, mely a perifériákon általában néhány százalékkal alacsonyabb az EU-hoz viszonyítva, mint a hasonló GDP mutatók tekintetében.
Kik előztek a kanyarban?
Most mégis egy olyan egyszerű összehasonlítási mutatót emelnék ki, mely lehetővé teszi azt, hogy a versenyképesség szempontjából megvizsgáljuk a felzárkózás megalapozottságát. Nevezetesen az egy főre jutó GDP nominálisan, euróban kifejezve. Miért? Mert ebben az indikátorban látszik meg az, hogy miként tud az ár- és bérszínvonal felzárkózása lépést tartani a reálértékű felzárkózással. Ha egy ország leértékeli valutáját, akkor nominálisan lassabban zárkózik fel, mint reálértéken.
Ár- és bérszínvonala ezáltal mesterségesen alacsonyabb marad azokhoz képest, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel. Az egy főre jutó nominális GDP-ben 2022-ben látszott a lassulásunk, hiszen a magyar eredmény most már szinte megegyezett a lengyel és a horvát teljesítménnyel (utolértek minket; a baltiak és a szlovákok már az előző kanyarban előztek minket), és így most már csak a románt illetve a bolgárt előzzük meg. Mintegy 40 %-kal vagyunk a spanyolok, 25 %-kal a portugálok alatt ebben a tekintetben, de megelőznek minket a görögök és a szlovákok vagy a lettek is.
Mindezt úgy, hogy az ikerdeficitünk 2022-ben összesen a GDP legalább 13-14 %-át tette ki, ami nem ismételhető meg. Szerencsére ilyen nagyságrendben nem is fogjuk az idén.
Mindezzel azt szeretném megerősíteni, hogy a felzárkózást nem szabad csak egy mutató mennyiségi értelmezésével erőltetni, hiszen ez, ha elszakad más minőségi felzárkózási komponenstől, akkor ugyanolyan visszaigazítás fog történni, mint 2010 után a görögök vagy spanyolok - és akkor az olaszokat még nem is említettem - esetében volt.
Persze ez a minőségi mutatók szerinti megközelítés jelzi azt is, hogy a románok hozzánk történő felzárkózása nem olyan jelentős még, mint amit csak a reálértéken számolt egy főre jutó GDP adatokból elkeseredetten szűrünk le. (Mára ugyanis felélték Bukarestben azt a hatalmas előnyt, ami a rendszerváltás vagy akárcsak az EU csatlakozás idején az alacsony eladósodottság miatt Romániának megvolt.)
Növekedés és egyensúly
Meglátásom szerint a növekedés és nagyobb foglalkoztatás kontra külső-belső egyensúlyi és az inflációs mutatók harcában ( neoliberális kontra keynesiánus vita) nem a növekedés vagy az egyensúly az alapdilemma, hanem a növekedés és az egyensúly együttes irányába kell haladni.
Magam részéről egy tartós, 80 % körüli mennyiségi jellegű stabil fejlettségi mutató hasonló minőségi felzárkózási helyezéssel többet jelent, mint a 2008-as görög látványelem és az utána következett visszaigazítás.
És akkor az eurózóna tagságot is meg lehet csinálni, nem kell ebben - ld. baltiak - megvárni, míg elérjük az EU fejlettségi szintjének legalább 90 %-át. A mélyvízbe nem szabad azonnal beleugrani, de csak ott lehet jól megtanulni úszni.
A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, korábbi külgazdasági államtitkár.
