Az Ön munkahelye is veszélyben lehet - A gépek lassan mindenhova beférkőznek

Elemzések2023. feb. 16.D.J.

A ChatGPT nevű beszélgetőrobot kisebb forradalmat hozott magával. Annyira értelmesen kommunikál, hogy sokan már nem is tudják megkülönböztetni egy embertől.

Pár éve még csak a gyári munkások és a sofőrök tartottak a gépektől, most már viszont a kreatív szakmák képviselői is retteghetnek. A mesterséges intelligencia (MI) ugyanis az ő kenyerüket is elveheti. A legújabb fejlesztések képesek logókat tervezni, levelet írni, szöveget elemezni és alkotni, ráadásul nem bevett sémák alapján.

Hisz gépi tanulás útján fejlesztik magukat, emiatt egyedi, kreatív munkákkal is elő tudnak állni.

Ezen a terepen valódi mérföldkőnek számít a ChatGPT nevű beszélgetőrobot, amellyel bárki trécselhet a neten. Az algoritmusai mögött valóban ott van egy bizonyos szintű intelligencia, amely a kérdésekre releváns választ tud adni – mondta el Korbuly Ádám vállalkozó, az OrtoGraph, az ArchiFM és a Miratia alapítója a Magyar Közgazdasági Társaság hétfői eseményén, amelyet „A ChatGPT sikere - avagy mire jó a mesterséges intelligencia” címen tartottak meg.

Az MI-okat két nagy csoportba lehet sorolni.

Vannak a szűk mesterséges intelligenciák, amelyeket egy-egy speciális feladatra lehet használni és vannak az általánosak, amelyek hasonlóan funkcionálnak mint egy emberi agy és emiatt a felhasználásuk roppant széles lehet.

Ez utóbbi egyelőre még csak célként létezik, de a megvalósítástól roppant messze vagyunk. Viszont a ChatGPT már egy komoly lépést jelent abba az irányba, amelynek a végén majd valamikor megszülethetnek az első olyan gépi elmék, amelyeknek akár érzelmeik is lehetnek.

Bár a ChatGPT az érzelmekkel még nem tud mit kezdeni, az jellemző, hogy amikor próbára tették és nem árulták el az embereknek, hogy egy géppel beszélnek, sokan nem jöttek rá, hogy valójában gépi algoritmusokkal chatelnek, nem pedig egy valós személlyel.

Arra a kérdésre, hogy a mesterséges intelligenciáktól kell-e tartanunk az esemény résztvevői nem tudtak megnyugtató választ adni.

Mint Korbuly Ádám elmondta: addig nincs baj, amíg a mesterséges intelligenciákat jószándékú emberek fejlesztik, csakhogy semmi biztosíték nincs rá, hogy ez mindig így lesz. Márpedig az MI fejlesztéshez nem feltétlenül kell nagy pénzügyi befektetés. A készítésükbe akár egy garázsból is bele lehet vágni.

Dietz Ferenc a Gábor Dénes Egyetem elnöke közben figyelmeztetett: fontos, hogy ne essünk abba a hibába, hogy azt higgyük, a mesterséges intelligencia megoldások - így mondjuk a ChatGPT - mindenre jók.

Komoly korlátaik vannak.

A ChatGPT úgy gyárt szövegeket, hogy közben nem érti a jelentésüket. A kódjai alapján kikövetkezteti, hogy mely szavakat érdemes egymás után használni, de nincs mögötte valódi tudás. Mivel öntanuló gépről van szó, korlátozza a működését az is, hogy milyen szövegekből tanul.

Ha nem pártatlanok a forrásai, akkor ő maga se tud objektív lenni. Az ellenőrzött adatok és a félinformációk között pedig nem tud különbséget tenni, ezért néha a válaszai rosszak vagy abszurdak. A felületi összefüggések megtalálásában roppant ügyes, viszont mélyreható kritikák elvégzéséhez nem ért.

Mindez nem jelenti, hogy ne lenne óriási lépés a ChatGPT kifejlesztése, viszont a korlátaival érdemes tisztában lenni.

A mesterséges intelligencia körül ráadásul rengeteg kérdés van a szabályozás terén. Sok helyen mivel nem tudtak mit kezdeni vele, egyből a betiltás mellett döntöttek. Jó pár amerikai iskolában tilos a használata a ChatGPT-nek, mivel a szövegeit nem tudják kiszűrni a plágiumkereső szoftverek, így könnyen lehet vele csalni.

Hasonlóan járt el több lap is, ahol leszögezték: a ChatGPT az újságuknál nem lehet szerző.

Olti Sándor, a GB Solutions Zrt. gazdasági igazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság eseményén elmondta, hogy az egyik legnagyobb vihart a mesterséges intelligencia elsőként a marketing és a sales területén kavarhatja, ahol sok munkát hamarosan átvehetnek a gépek.

Abban minden résztvevő egyetértett, hogy a mesterséges intelligenciától elfordulni már nem lehet.

Annak idején az ipari forradalmat sem gátolta meg, hogy páran megpróbálták szétverni a modern masinákat. A technológia velünk marad. Ezért, ha nem akarunk versenyhátrányba kerülni jól kell használnunk. Európának vigyáznia kell, hogy ne maradjon le az USA-tól és Kínától. Nagyobb figyelmet kell fordítania a kontinensnek az MI fejlesztésekre.

A felhasználási lehetőségek skálája roppant széles. A mesterséges intelligenciák elemzőképességeit az orvostudomány terén is be lehet majd vetni, ahol a gépeknek hála jó pár kutatási folyamat felgyorsulhat.