Az ország szétszakítottsága az innovációnál is látványos

Idehaza országos átlagban csupán a cégek húsz százaléka képes innovációra, vidéken ennyi sem. A kutatás-fejlesztés (K+F) és az innováció segíthet kiszabadítani Magyarországot a közepes fejlettség csapdájából, ám ehhez a jelenleginél több olyan cégre lenne szükség, amely képes erre a területre forrásokat biztosítani.

Az innovációs járulék megfizetésének megváltozott szabályai nem segítenek ezen a helyzeten, az állam pedig a GDP arányához viszonyítva már hosszú évek óta nem volt képes érdemben növelni a hozzájárulását a K+F tevékenységhez.

Óriási területi egyenlőtlenségek 

Erőteljes a hazai gazdasági növekedés, ám kérdés, adhat-e ez elég lendület ahhoz, hogy Magyarország ne ragadjon bele a közepes fejlettségű országok csapdájába.

Nagyjából 10–15 000 dolláros egy főre jutó éves bruttó hazai termék (GDP) környékén jelentkezik ugyanis egy olyan gát, amely megakadályozza a növekedés hagyományos eszközökkel való előmozdítását.

Vagyis onnantól már nem lehet az olcsó munkaerővel, a működőtőke-áramlás fokozásával, az alacsony adószinttel és a felpörgetett hitelezéssel támogatni a további bővülést, mert ezek hatása nem elegendő a szintugráshoz.

Ahhoz olyan versenyképességi fordulatra van szükség, amely a termelékenységet elsősorban az innovációra, ezáltal a magasabb hozzáadott értékre alapozva ösztönzi.

Ha megnézzük, hogy egy-egy termelési láncon belül hol keletkezik jelentős értéktöbblet, azt látjuk, hogy az elején és a végén.

Vagyis a kutatáson és fejlesztésen alapuló innováció (új mérnöki megoldások, termékek, anyagok, metódusok stb.), illetve az ugyancsak a K+F-re és az innovációra építő értékesítés viszi a prímet. A közbülső láncszemek, így a gyártás, összeszerelés hozzáadott értéke viszont csekély. Ezért is kedvezőtlen hír, hogy jelentősen visszacsúszott a Bloomberg friss innovációs listáján Magyarország, és 5 helyett rontva a 32. pozíciót szerezte meg.

Papíron azért nem állunk rosszul

A ráfordítások oldalán a kutatás-fejlesztés legfontosabb indikátora a GDP arányos költés. Az Eurostat oldalán erre az adatra a GERD (Gross Domestic Expenditure on R&D) kulcsszóval találhatunk rá. Eszerint

tavaly a GDP 1,35 százaléka ment K+F tevékenységre idehaza.

Ez elmarad a kitűzött 1,8 százalékos céltól, viszont ránézésre nem állunk rosszul. A Norvégiával kiegészített uniós listán (plusz adatsor még a közösség összessége, illetve az eurót használó országok) a 17. helyen állunk a legkevesebbet költő országoktól a legtöbbet költők felé tartó listán.

Régiós versenytársaink közül e tekintetben lehagyta Magyarországot Csehország és Szlovénia, viszont jóval többet költünk K+F-re, mint Szlovákia vagy Lengyelország. Az EU (2,08 százalék) vagy az eurózóna (2,17 százalék) átlagától ugyanakkor nagyon távol vagyunk, nem is beszélve a lista első három helyén álló Dániáról, Ausztriáról és Svédországról.

A K+F ráfordítások között külön nyilvántartja az Eurostat az üzleti szektor költését (Business Expenditure on R&D, azaz BERD) is, méghozzá egy fő/euró bontásban.

Ez az összeg 2017-ben Magyarországon 124,8 euró volt, amivel már csak 11 országot tudtunk magunk mögé utasítani a listán.

Szlovákia és Lengyelországot ugyan itt is megelőzzük, de Csehország és Szlovénia messze előttünk van.

A rangsort ebben a bontásban is Ausztria (934,7 euró), Dánia (1003 euró) és Svédország (1116,5 euró) vezeti.

Forintosítva a 2017-es K+F költéseket, a KSH adatai azt mutatják, hogy az 517, 258 milliárd forintos összkiadásból a hazai üzleti szektor 272,5 milliárd forinttal, az állam pedig 165 milliárd forinttal vette ki a részét. Egyéb hazai forrásból érkezett még 2,884 milliárd forint a területre, külföldről pedig 77 milliárd forint. Utóbbiból 15,4 milliárd forint érkezett az EU-tól pályázati forrás formájában.

Másképpen számolva az állam a GDP 0,43 százalékát fordította K+F-re, a vállalkozások a 0,71 százalékát, és a GDP 0,21 százaléka jutott K+F-re egyéb hazai, illetve külföldi forrásból.

Ha az éves idősoros adatokat nézzük, az állami költés részaránya nem nagyon változott az elmúlt 15 évben (a csúcspont a 2013-as 0,53 százalék, a mélypont a 2016-os 0,32 százalék volt), viszont ez idő alatt 

a vállalkozások hozzájárulása két és félszeresére emelkedett.

Így a további bővülés is elsősorban a versenyszférától várható. A kisebb cégek helyzetét ebből a szempontból nem segíti, hogy ettől az évtől már azok a társaságok is kötelesek innovációs járulékot fizetni, amelyeknek önálló mutatószámai alapján eddig nem kellett.

Kinek kedvez az innovációs járulék?

Januártól ugyanis a partner- és kapcsolódó vállalkozások foglalkoztatási és bevételi mutató együtt számítandók, így sok, eddig mentesülő cég (50 főnél kevesebbet foglalkoztató vagy 10 millió eurónál kevesebb éves árbevételű vállalkozás) kerülhet át a fizetésre kötelezettek körébe.

Emiatt paradox módon pont az innovációs járulék megfizetésének a terhe vonhatja el egy sor vállalkozás forrását magától az innovációtól, holott a kis cégeknek eddig is csak a töredéke tudott K+F-re költeni. Így a 10–49 főt foglalkoztató társas vállalkozások mindössze 18,1 százaléka volt képes termékkel vagy eljárással kapcsolatos innovációt végrehajtani 2016-ban. Az 50–259 főt foglalkoztató cégeknél ez az arány már 29,2 százalékos, az ennél is nagyobb cégek esetében pedig 46,6 százalékos a mutató.

Összességében ugyanakkor az összes magyar társas vállalkozás alig több mint húsz százaléka képes K+F tevékenységre és innovációra.

Az innováció bővülését tovább hátráltatja, hogy az ország területi szétszakítottsága a K+F területén is látványos – nagyjából lefedi a GDP-térképet. Ugyancsak a KSH adatai szerint 10 000 alkalmazottból Budapesten csaknem 257 dolgozik K+F területen. A Közép-Dunántúlon ugyanez a szám már csak 53, Észak-Magyarországon pedig csupán 26. Vannak olyan megyéink, ahol szinte ismeretlen ez a fajta munka, Békésben például 10 000 munkavállalóra csupán 10 fő jut, aki K+F-fel foglalkozna.

A K+F támogatása az Európai Unió egyik legfontosabb stratégiai prioritása, a kontinens versenyképességének megőrzése érdekében. Az EU célkitűzése, hogy 2020-ra a tagállamok K+F-ráfordításaikat GDP-jük 3 százalékáig emeljék fel.

A célt egyelőre csupán Németország, Ausztria, Dánia és Svédország teljesítette, és néhányan közel állnak a teljesítéséhez. Magyarországnak ugyanakkor szűk két év alatt több mint a duplájára kellene emelnie a ráfordításokat, ami egyebek mellett a jelentős területi egyenlőtlenségek, s a kisebb cégek szorító anyagi helyzete miatt nem látszik reálisnak.