Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Európai Bizottság korábbi elnöke: Vagy együtt lép Európa, vagy eltűnik

Elemzések2020. ápr. 2.Sz.A.

Egyre mélyül az ellentét az euróövezeti tagállamok között a közös eurókötvény kérdésében, amely az eurót használó tagállamok közös értékpapírja lenne. Az ügyben 10 állam (élén Berlinnel) áll szemben 19-el, utóbbiak élén Róma és Párizs áll. Romano Prodi, az Európai Bizottság korábbi elnöke szerint, ha most nem mutat szolidaritást az EU, akkor "eltűnik".

Ha nem lesz közös kilábalási stratégiája az Európai Uniónak, akkor "eltűnünk a térképről" - így reagált az úgynevezett eurókötvény körül kirobbant éles vitára Romano Prodi. Az Európai Bizottság korábbi elnöke úgy fogalmazott, hogy

valóban háborúhoz hasonlítható a mostani helyzet,

amiben egyetért Mario Draghival, az Európai Központi Bank előző elnökével, aki "bibliai mértékű válságról" beszélt a Financial Times-ban.

Prodi szerint a jelenlegi helyzet nem hasonlítható a 2008-as válsághoz, mert akkor először a pénzügyi szektor roppant meg, és csak ezt követően gyűrűzött át a válság a gazdaság többi részére. A mostani visszaesés viszont mindenkit érint, ezért az euróövezet vezetőinek a szolidaritás mellett kell voksolniuk.

A hollandoknak meg kell érteniük: ha még mélyebb lesz a válság, nem lesz kinek eladni a tulipánjaikat

- fogalmazott Prodi.

Prodi az euróövezet közös kötvényének kérdésben foglalt állást, ami most mélyebben osztja meg az euróövezetet, mint valaha. Az euroövezet pénzügyminisztereinek tanácsa eddig elutasította a közös kötvény kibocsátását, ám a megosztottságot jól jelzi, hogy a 19 tagállamból 10-en - elsősorban Németország, Hollandia, Ausztria és Finnország - a kötvény ellen, kilencen pedig - elsősorban Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Portugália és Belgium - pedig mellette állnak. Prodi szerint közös uniós fellépésre lenne szükség a bajba jutott vállalkozások megsegítésében is.

23 kínai jut egy olaszra, és 18 kínai jut egy németre, meg kell értenünk tehát, hogy közös európai összefogásra van most szükség - tette hozzá Prodi.

Az uniós szolidaritás erősen megosztja az olasz közvéleményt is, a felmérések szerint a többség bízik Giuseppe Conte olasz kormányfőben, aki most egy széleskörű, közös alapokon nyugvó, szolidáris európai gazdaságélénkítési stratégiát sürget "a történelmi kihívásra". Azzal érvel, hogy a közös eurókötvény ugyan többlet kamatkiadást jelentene átmenetileg a németeknek, de az európai gazdaságok annyira összefonódtak, hogy a nagyobb bajban lévő euróövezeti államok recesszióját ennél sokkal nagyobb mértékben érzik majd meg az eurókötvényre most nemet mondó tagállamok is. Több német és holland sajtóorgánumnak adott interjújában kifejtette, hogy

nem arról van szó, hogy az olaszok adósságát másnak kellene kifizetnie.

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellenzi az eurókötvények kibocsátását, de egy úgynevezett európai kilábalási tervet támogatna, amely a bajba jutott vállalkozásoknak adna anyagi segítséget 100 milliárd eurós kerettel.

Ezen kívül a még le nem kötött uniós források átcsoportosításával, és a 2021-27-es költségvetés áttervezésével szeretné orvosolni a kialakuló recessziót, ez azonban már most látszik, hogy nem bizonyulhat elegendőnek.

Tegnapi telefonbeszélgetésük során felajánlotta ezt a segítséget Giuseppe Conte kormányfőnek, majd Twitter oldalán azt írta, hogy az EU segít a közös jövő érdekében.

Olaszországban egyébként elkeserítő gazdasági helyzet kezd kialakulni, különösen a nem létfontosságú termelési aktivitás kényszerű leállítása óta. Az egészségügyi helyzetben azonban mutatkozik némi fény az alagút végén: a halálozások és az új fertőződések száma - bár hullámzóan, de - azt mutatja, hogy az elmúlt napokban elérhették a csúcspontot, és fordulat állhatott be a fertőzöttek számának növekedését illetően.

A fertőzöttek száma szerda este 110.574 fő volt, a szám emelkedésének üteme 4,5 százalékra mérséklődött.