India nem csatlakozik a világ legnagyobb szabadkereskedelmi egyezményéhez

Az átfogó regionális gazdasági partnerség 

Az Átfogó Regionális Gazdasági Partnerség az ASEAN tagállamok közötti megállapodások harmonizálásából bontakozni ki 2012-ben. A kezdeményezés a tíz ASEAN államon kívül azt a hat ázsiai országot, Kínát, Japánt, Ausztráliát, Új-Zélandot, Dél-Koreát és Indiát foglalja magába, melyek szabadkereskedelmi megállapodást kötöttek a regionális szervezettel.

A RCEP így a világ népességének felét, GDP-jének közel harmadát, a globális exportnak pedig több mint negyedét adja, így a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetévé válhat.

Célja egy modern, átfogó, magas minőségű és kölcsönösen előnyös gazdasági partnerségi megállapodás létrehozása a nyitott kereskedelem és befektetői környezet jegyében. A várakozások szerint a RCEP erősíteni fogja a régió növekedési kilátásait, és a multilaterális kereskedelmi rendszert elősegítő pillérként pozitívan járul majd hozzá a globális gazdasághoz.

A gyakorlatban mindez a résztvevő országok közötti tarifák és egyéb kereskedelmi korlátok lebontását, valamint a regionális értékláncok bővítését és mélyítését jelenti a vállalatok, termelők és fogyasztók számára szerzett haszon reményében.

Az árukereskedelem mellett az együttműködési területek közé tartozik a szolgáltatások kereskedelme, a gazdasági és technikai együttműködés, a szellemi tulajdonjog és a befektetések kérdése, a vitarendezés és az e-kereskedelem.

A RCEP-et úgy szokták értelmezni, mint egy, a Transz-csendes-óceáni Partnerségre (TPP) érkezett választ, melynek Kína a legmeghatározóbb szereplője. Bár a tárgyalások már 2012 novemberében elkezdődtek Kína és Japán közös kezdeményezésére, teret igazán az nyitott Peking számára egy alternatív kereskedelmi egyezmény kidolgozására, hogy Donald Trump felmondta a TPP-t. Ha azonban összehasonlítjuk a két regionális kereskedelmi egyezményt,

a RCEP jóval kisebb mértékben fókuszál a tarifák egységesítésére, a kereskedelem liberalizálására, valamint a szolgáltatások és befektetések piachoz való hozzáférésére, mint a TPP.

Kritikaként jelenik meg továbbá, hogy a jóval ambiciózusabb Transz csendes-óceáni Partnerséggel ellentétben a Kína vezette kezdeményezés nem határoz meg környezetvédelmi és munkaügyi normákat, ahogy a beszerzési eljárással és a korrupcióval kapcsolatos kérdéseket sem rögzíti. Aggodalomra adnak okot a tagállamok közötti fejlettségbeli különbségek és ezzel kapcsolatban annak eshetősége is, hogy a kereskedelmi megállapodás növelni fogja a globális egyenlőtlenséget.

A RCEP ezért olyan különleges rendelkezéseket foglal magába, melyek átmeneti időszakokat és mennyiségbeli engedményeket biztosítanak a kevésbé fejlett államok számára a kereskedelmi korlátok lebontására.

Több évnyi kemény tárgyalás során India is számos koncessziót kapott, de így sem érezte kellőképp biztosítva érdekeit.

India fenntartásai

Az elmúlt hónapokban úgy tűnt, hogy kikötésekkel ugyan, de az indiai kormány leteszi végre voksát a csatlakozás mellett. Októberben például még rendkívül fontosnak nevezte a kereskedelmi megállapodást a Dél-Ázsiával folytatott kereskedelem kapcsán, a régiót pedig a „Cselekedj Keleten” külpolitikai törekvés kiemelt területeként azonosította. Emellett már korábban felajánlotta, hogy csökkenti vagy eltöröli a Kínából importált termékek 80%-ának tarifáit. Ugyanezt tervezte az Ausztráliából és Új-Zélandról érkező áruk 86-88%-a, az ASEAN-ból, Japánból és Dél-Koreából importált termékeknek pedig 90%-a esetében.

A november elején megrendezésre kerülő harmadik RCEP csúcson így mindenki azt várta, hogy India csatlakozik a megállapodáshoz, vagy legalábbis a többi tizenöt állam mellé áll annak érdekében, hogy a tárgyalások lényegi eredményre jussanak. Ezzel ellentétben Narendra Modi bejelentette, hogy India nem vesz részt a RCEP-ben.

Döntését azzal magyarázta, hogy a hét évig tartó tárgyalási folyamat során olyan jelentős változások mentek végbe a globális gazdaságban és a kereskedelemben, amiket a kormány nem hagyhat figyelmen kívül.

Kifejtette, hogy mivel a megállapodás jelen formájában nem tükrözi a RCEP alapvető szellemiségét és azokat a vezérelveket, amelyekben a tagállamok korábban megállapodtak, továbbá nem kezeli megfelelően India kiemelt érdekeit és aggályait, az ország nem tud csatlakozni a kereskedelmi együttműködéshez. Modi a méltányosság és az egyensúly kérdése, valamint annak kapcsán fejezte ki aggodalmát, hogy a megállapodás milyen hatással járna az indiaiak, különösen a kiszolgáltatottabb társadalmi csoportok életére.

Úgy fogalmazott, hogy sem Gandhi intelme, sem saját lelkiismerete nem engedi, hogy részt vegyen a RCEP-ben.

India azt szerette volna, hogy az áruk származási helyére vonatkozó szabályok szigorúbban legyenek megfogalmazva, belefoglalva azt is, hogy a beruházó vállalatoknak bizonyos százalékban helyben kelljen beszerezniük az alapanyagokat. Kényes kérdés az állam és a befektetők közötti vitarendezési mechanizmus is, mivel India a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítését támogatja, mielőtt a befektető egy harmadik fél általi döntőbíráskodáshoz folyamodhatna. A kormány ugyanis attól tart, hogy ahogy az a Vodafone-nal és a Cairn olajvállalattal folytatott adóügyi vita esetében történt, sérül a szuverenitása.

Leginkább azonban az kongatta meg Új-Delhiben a vészharangokat, hogy elárasztják piacát az olcsó kínai termékek, valamint az Új-Zélandról és Ausztráliából érkező mezőgazdasági, főként tejtermékek.

Mivel ez tönkre tenné a helyi termelőket, országos szintű ellenállás bontakozott ki a kereskedelmi egyezmény aláírása ellen. Az ellenzéki Kongresszus Párt vezetője, Raul Gandhi például a „Make in India has become Buy from China” tweet bejegyzéssel figyelmeztetett arra, hogy a RCEP megbénítaná a gazdaságot, valamint milliók veszítenék el munkahelyüket. De a kormányzópárt ideológiáját szolgáltató Rashtriya Swayamsevak Sangh (RSS) gazdasági szárnya is tiltakozást szervezett a paktum ellen, hogy nyomást gyakoroljon Modira. Az ellenzék és a hindu nacionalisták lobbija azt a benyomást keltette, hogy a kormány a saját mezőgazdasági termelőit és fogyasztóit teszi ki veszélynek, mely azzal a régóta fennálló meggyőződéssel párosulva, miszerint a reformok a szegény rétegek kárára a jómódúaknak kedveznek, nem sok mozgásteret engedett a miniszterelnöknek.

Hogyan értékelhető India kilépése? 

Az, hogy Modi jó, vagy rossz döntést hozott-e a kereskedelmi megállapodásból való kimaradással, nem egy egyértelműen megválaszolható kérdés.

A gazdasági aspektust vizsgálva elmondható, hogy a RCEP által generált verseny ösztönzést jelenthetett volna az indiai ipar számára, mely különösen előnyös lett volna egy olyan időszakban, amikor a gazdasági növekedés az elmúlt hat év legalacsonyabb szintjére esett vissza.

Lehetőséget kínált volna továbbá arra, hogy az ország bekapcsolódjon a termelést uraló globális értékláncokba. Elemzők szerint azonban tisztán statisztikai szempontból a RCEP csak minimális mértékben gyakorolna hatást India és a többi tagállam növekedési ütemére. A legnagyobb GDP növekedést egy India nélküli paktum esetén Vietnámtól (0,66%), Dél-Koreától (0,63%) és Malajziától (0,35%) várják a szakértők, míg Kína kapcsán 0,08%-ra teszik ugyanezt az értéket. India a becslések szerint 0,15%-os növekedést realizálhatott volna, ha csatlakozik a RCEP-hez, ennek hiányában marginális csökkenést (-0.01%) vetítenek előre az elemzők.

Kérdéses tehát, hogy a gazdasági előnyök, melyekre India szert tehetne, ha részt venne a megállapodásban, mennyire lennének jelentősek a már meglévő szabadkereskedelmi egyezményekhez képest.

Különösen, hogy ahhoz, hogy ki tudja aknázni a RCEP által nyújtott lehetőségeket, számos reform végrehajtására lenne szüksége többek között az infrastruktúra fejlesztése, a munkaerő, vagy az adózás terén. India félelmei bizonyos értelemben reálisak, hiszen exportja, melynek GDP-hez viszonyított aránya 25,3%-ról 19,7%-ra csökkent 2012/13 és 2017/18 között, nem versenyképes. A RCEP tizenöt tagállama közül tizeneggyel deficites a kereskedelme. Az így 105 milliárd USD-t meghaladó külkereskedelmi hiányból csak Kínával szemben 53,6 milliárd USD-t deficitet halmozott fel.

Az olcsó áruk beözönlésének veszélye miatt India az olyan biztonsági eljárásokban érdekelt, mint például az úgynevezett „auto-trigger safeguard mechanism (ATSM)”, mely automatikusan megnöveli a tarfiákat, ha az import növekedés túllép egy bizonyos küszöbértéket.

A legneuralgikusabb kérdés ezzel kapcsolatban egyértelműen a mezőgazdasági termékek, azon belül a tejtermékek. Az indiai Kereskedelmi Minisztérium alá tartozó Regionális Kereskedelmi Központ a hazai tejtermelés adatait kifogatva jelentős tejhiányt jelzett előre a következő tíz évre, így támogatta az Új-Zélandról és az Ausztráliából érkező tejipari termékekre kirótt vámok csökkentését megcélzó tárgyalásokat. Emellett irreális exportlehetőségeket vetített elő India számára, figyelmen kívül hagyva a nem vámjellegű akadályokat és az új-zélandi termékek alacsony árát.

Az indiai kormány elsőszámú politikai think tank-je, a NITI Aayog által készített 220 oldalas riport szerint azonban Indiának 2033-ban is termelési többlete lesz, hiszen a 292 millió metrikus tonna kereslettel szemben 330 millió metrikus tonna tejet fog előállítani. Az International Farm Comparison Network (IFCN) mellett az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet is hasonló eredményre jutott, az import szükségessége és az erre alapozott vámcsökkentés így nem bizonyul meggyőző érvnek.

Mi több, a RCEP keretében tervezett vámcsökkentés rendkívül hátrányos lenne az ország számára.

Miközben Indiában mintegy 100 millió ember megélhetése függ a tejtermeléstől, amely 176 millió tonnát jelent évente, Új-Zélandon az ágazat körülbelül 38 000 főt foglalkoztatva állít elő 22 millió tonna tejet minden évben.

A szigetország a termékek 95%-át termeli exportra, mellyel tavaly 14 milliárd USD bevételre tett szert szemben India 290 millió USD-os exportbevételével. Az indiai termelők jelenleg a fogyasztói ár jókora hányadát, több mint 80%-át kapják, a RCEP-hez való csatlakozással viszont az olcsó import miatt jelentősen csökkenne a tej beszerzési ára, aminek következtében a helyi termelők bevétele is drasztikusan visszaesne. Mivel a szektorban főként nők dolgoznak, a tejipart ért negatív hatások a nők szerepének erősítésére tett erőfeszítéseket is lényegesen aláásná.

Az Átfogó Regionális Gazdasági Partnerséghez való csatlakozásnak azonban nem csupán gazdasági, hanem geopolitikai vetülete is van.

India gyakran hangoztatja, hogy vezető hatalomként részt kíván venni az Ázsiát meghatározó szabályok formálásában, most mégis kiszáll abból a rezsimből, melynek megvan a potenciálja arra, hogy a kooperatív nemzetközi gazdasági rend jegyében a regionális kereskedelem normaalkotójává váljon.

Ezzel nemcsak jelentősen veszít a hitelességéből, de azt az üzenetet is közvetíti egyben, hogy Indiával nehéz megállapodni.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy habár India távolmaradása nyilvánvalóan csökkenti a RCEP gazdasági hasznát, szakértők szerint nem olyan jelentős mértékben.

Valójában azon országok esetében várható visszafogottabb nyereség, melyeknek India az egyik legfontosabb exportpiaca. Ide tartozik Dél-Korea, Thaiföld, Vietnám és Indonézia.

Ezzel szemben Kambodzsa, Brunei, Új-Zéland és Mianmar hasonló exportprofiluk miatt valószínűleg jobban járna egy tizenöt tagú megállapodással. A RCEP legnagyobb nyertese azonban egyértelműen Kína, melynek dominanciája – ellensúly hiányában – csak tovább erősödik India kimaradásával.

Konklúzió

Indiának jogos a kínai túlsúlytól és az olcsó importtermékek beáramlásától való félelme, így noha a kereskedelem liberalizálásából összességében ő is nyerne, gazdasági szempontból van ráció abban, hogy a kormány úgy döntött, hogy nem vesz részt a megállapodásban.

Geopolitikai értelemben azonban nagy árat fizet azzal, hogy stratégiai befolyását veszélyeztetve még nagyobb teret enged Kínának a régióban.

A kormány döntése nem jelenti azt, hogy India bezárja kapuit, csupán annyit, hogy nem olyan ütemben fog nyitni, mint ahogy azt partnerállamai elvárják. A RCEP-ből való kimaradással ugyanakkor Modi nagy sebet ejt a multilateralizmuson egy olyan időszakban, amikor egyébként is a protekcionizmus erősödésének lehetünk tanúi. A jó hír az, hogy India számára továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyen a kereskedelmi egyezményben.

A szerző a Pallas Athéné Geopolitikai Kutatóintézet kutatója