Ismét nagyot bukott a brit miniszterelnök – most már bármi megtörténhet

Elemzések2019. márc. 13.Fellegi Tamás

Hiába próbált meg mindent Theresa May, a brit parlament ismét leszavazta az EU-val kötött megállapodását. Mi jöhet most?

Cameron bűne

Most még jobban látszik, mint valaha, hogy milyen felelőtlen volt David Cameron előző brit miniszterelnök, amikor kiírta a népszavazást arról, hogy az Egyesült Királyság kilépjen-e az Európai Unióból. Eleve szoros lett a küzdelem – 52 százalék akart kilépni, 48 bennmaradni – ráadásul az államot alkotó 4 nemzet között is mély szakadék keletkezett: Skócia és Észak-Írország nagy többséggel az Unióban maradás mellett szavazott.

Patinás ország, felelőtlen politikai elit

Mindazonáltal mindenki azt gondolta, hogy elég lesz 2-3 év annak eldöntésére, hogyan történjen a kilépés, és milyen szoros kapcsolatok maradjanak Nagy-Britannia és az Unió között. Normális esetben ilyenkor egy ország politikai vezetése megpróbál közös nevezőre jutni, kormány és ellenzék félreteszi vitáit, hogy egy ilyen döntő ügyben a lehető legtöbbet tegyék országukért.

A patinás régi demokráciában, az Egyesült Királyságban ez nem jött össze. A népszavazást kiíró konzervatív miniszterelnök lemondott, pártja új miniszterelnököt választott Theresa May személyében, aki mindenáron egyedül akarta levezényelni a kilépést. Egyedül tárgyalt az Unióval két éven át, nagy nehezen össze is hozta a megállapodást, csak épp azt nem biztosította, hogy erre az egészre megfelelő felhatalmazása legyen, vagyis nem egyeztetett a politikai erőkkel, így a parlament egy halasztás után végül januárban leszavazta őt.

Kétszer ugyanabba a folyóba

May azonban folytatta, mintha mi sem történt volna. Rá akarta szorítani az Európai Uniót, hogy áldozza fel egy hűséges tagjának, Írországnak az érdekeit, vagyis mondjon le arról, hogy az ír-északír határ átjárható legyen. Európa ezt nem tehette meg, nem is tette, de hangsúlyozta, hogy Észak-Írország csak addig maradna kötelezően a vámunióban, amíg meg nem állapodnak minden másról, az EU pedig mielőbb szeretne megállapodni.

Minden hiába, a parlament nem riadt meg, másodszor is leszavazta tegnap a javaslatot, két év kemény munkája ment kárba. Mostantól minden opció nyitott: a megállapodás nélküli kilépés 29-én, a kilépés elhalasztása pár hónappal, a kilépés elhalasztása 1-2 évvel, a kilépés lemondása, vagy újabb népszavazás kiírása.

Ami egyébként a szavazás részleteit illeti: 235 konzervatív párti képviselő szavazott igennel, 75 nemmel, 238 ellenzéki munkáspárti képviselő mondott nemet, mindössze 3 igent, a többiek közül 4 független képviselő kivételével mindenki nemmel szavazott.

Ma és holnap

A további menetrend: ma szavaz arról a parlament, hogy akarják-e a megállapodás nélküli kilépést. Szinte kizárható, hogy akarnák, akkor viszont holnap újabb szavazás jön arról, hogy óhajtják-e a kilépés elhalasztását. Logikus lenne 1-2 éves halasztást kérni, de a miniszterelnök valószínűleg csak 3 hónapot fog engedni szavazásra bocsátani, talán hogy azalatt harmadszor is megszavaztassa parlamentjét ugyanarról, noha az EU jelezte, hogy nincs több tárgyalás, nincs megerősítés megerősítése.

Döntsön a nép?

Vélhetően a parlament a halasztás mellett dönt, erre persze az EU 27 tagállamának igent kell mondania, amire valószínűleg sor kerül az egy hét múlva esedékes EU-csúcson. Az izgalmas kérdés az, hogy utána mi történhet. Theresa May részéről ezek után az egyetlen korrekt lépés az lehetne, ha visszaadja népének a döntés jogát, azaz kiírna egy népszavazást, amin szavazók eldönthetik, hogy a parlament helyett elfogadják-e a javaslatát, esetleg úgy döntenek, hogy látva a közel 3 éves huzavonát és az eddigi gazdasági károkat, mégsem akarják a kilépést.

Ez egy tiszta ügy lenne, de egyáltalán nem biztos, hogy May megkérdezi népét. Hogy mi mást tudna tenni, azt nehéz elképzelni, esetleg önként távozni a miniszterelnöki posztról ennyi kudarc után, de akkor is felmerülne a kérdés, hogy ha pártja válasz új miniszterelnököt, annak mik az opciói. Felmerülhet az általános választások kiírása, akkor is kérdés persze, hogy kinek lesz többsége a parlamentben. Ha az ellenzéki Munkáspárt nyer, vagy ők népszavaztatnak, vagy egy szorosabb EU-kötődésről kezdenek el tárgyalni az Unióval, ha erre van idő és hajlandóság.

Az opciók száma szinte végtelen, a káosz teljes.