Itt törhet ki akár atomháború is

Itt az orosz és amerikai hadihajók látótávolságban vannak.

Provokálva az amerikaiakat, az orosz légierő gépei időnként 10-15 méteres magasságban, néhány méterre az amerikai hadihajóktól húznak el, bekapcsolva motorjuk utánégetőjét, amely szinte elviselhetetlen zajterheléssel jár a hadihajókon szolgálók számára.

Ez a térség, amelyben a legvalószínűbb egy beláthatatlan következményekkel, akár atom-világháborúval is járható orosz-amerikai (NATO) katonai konfliktus kirobbanása.

Sem az orosz, sem az amerikai hadiflotta nem közöl nyílt adatokat arról, hogy hajói, tengerészeti csapásmérő gépei fel vannak-e szerelve atomfegyverekkel. Jó néhány elemző feltételezi, hogy igen.

Valamelyest mérsékli a kockázatot, hogy eddig egyik fél sem lépett át egy vonalat, amely közvetlen fegyveres összecsapással fenyegetne. A másik ilyen tényező: aktívan működik az amerikai és az orosz katonai főparancsnokság között az ilyesfajta veszélyes helyzetek tisztázására, elkerülésére szolgáló „forró drót”. Ezt a korábban is működő rendszert Oroszország szíriai szerepe aktivizálásával, 2015 szeptemberében tovább „élesítették”.

A katonai erőviszonyok a Krím 2014-es Ukrajnától való elcsatolása után nagymértékben az orosz fegyveres erők, a haditengerészet javára tolódtak el, állapítja meg 2019 elején Michael B. Petersen, az Egyesült Államok Haditengerészeti Főiskolája keretében működő Orosz Haditengerészeti Tanulmányok Intézetének (RMSI) a vezetője. 2015-től kezdődően Moszkva jelentősen megerősítette mind Fekete-tengeri flottáját, mind pedig elsősorban a Krímben telepitett partvédő eszközeit, a hajók elleni cirkáló rakétákat, nagy hatótávolságú-sugarú lég- és rakétavédelmi rendszereket, gyakorlatilag az egész Fekete-tengert „belátó” aktív és passzív radarrendszereket, valamint a nyugati fegyveres erők kommunikációját, célkijelölő, követőrendszereit zavaró elektronikus hadviselési eszközöket. Ezt az amerikai haditengerészeti, katonai hírszerzés (ONI és a DIA) a média által hozzáférhető elemzése a következőkben rögzíti:

• 2015-2017 között a térségbe telepítettek egy szárazföldi komponensű hadtestet, egy lég- és rakétavédelmi hadosztályt, a légierő egyik hadosztályát, létrehoztak egy új haditengerészeti bázist
• Kihasználva az anyaország közelségét, kiváltképpen a partvédő erőket turbózták fel. Su-27SM és Su-30-as vadászbombázók jelentették 2014-ben a katonai terjeszkedés első fázisát. A Krímben Su-25-ös csatarepülőgépeket és Ka-52-es (Alligátor) csapásmérő helikoptereket telepítettek.
• A második körben öt zászlóaljnyi, a legmodernebbnek számító, 250 kilométeres hatósugarú Sz-400-as lég és rakétavédelmi rendszer hoztak a térségbe, amelyek a korábban telepített Sz-300-as légvédelmi rendszereket, a Pancir-Sz1 kombinált (rakéta-csöves tüzérségi) légvédelmi páncélosokat egészítik ki. Mobil, gyorsan áttelepíthető Basztyion-P rendszert (P-800-as Oniksz föld-hajók cirkálórakétákkal) helyeztek el a Krímben, amelyet nyugati szakértők a világ legerősebb katonai védelemmel ellátott félszigetének tartanak.
• A rakétákat az egész Fekete-tengert pásztázó passzív Monolit-B radarrendszerekkel, Murmanszk BN és Kraszuha-4-es elektronikus hírszerző-jelzavaró eszközökkel egészítették ki.
• Az oroszok olyan berendezéseket is telepítettek a Krímbe, amelyek az amerikai hadsereg, a fegyverrendszerek kommunikációját, a hely, célmeghatározás szempontjából létfontosságú GPS (katonai verzió) jeleket zavarják. Az orosz hadsereg jelkommunikációja saját (katonai) távközlési műhold-rendszerére, a GLONASS-ra épül, emellett tartalékként használják az általánosan hozzáférhető nyugati GPS-rendszer polgári változatát is.

A négy orosz hadiflotta közül nyugati elemzők a Fekete-tengeri flotta fejlesztését tartják a legsikeresebbnek. Moszkva számára ez nemcsak a Krím megtartása, hanem a szíriai konfliktusban az orosz hadihajók gyors térségbe jutása szempontjából is fontos volt. Emellett a Kászpi-tengeri orosz flottilla Kalibr-cirkálórakétákkal felszerelt fregattja, korvettjei komoly támogató erőt képviselnek. Ezek jelentős szerepet játszottak 2015-ben a több mint ezer kilométerre lévő szíriai célpontok elleni támadásokban. Ezek iránt a kisméretű, 800 tonnás, cirkáló rakétás korvettek iránt – orosz források szerint - Kína, India, Vietnam haditengerészete is érdeklődik.

A Fekete-tenger vidéke két jelentősebb befagyott konfliktuszónát foglal magában. Ezek a befagyott konfliktusok lőporoshordók, a fellobbanás, akár háborúhoz vezető súlyos provokációk állandó veszélyét jelentik.

1. A Dnyesztermenti területet (amely az el nem ismert Dnyesztermenti Moldvai Köztársaságot – PMR foglalja magában), egy hosszú, keskeny földsáv jelenti, amely immáron csaknem harminc éve Moldávia és Ukrajna közé ékelődik be, és amely felett ténylegesen az orosz 14. hadsereg gyakorolja az ellenőrzést. Tavaly júniusban újabb ENSZ-határozat szólította fel távozásra az orosz csapatokat. Oroszország azzal halogatja a távozást, hogy a PMR területén felhalmozott nagy mennyiségű hadianyagot csak vasúton tudná visszaszállítani, viszont erre az ukránok nem adnak engedélyt. A patthelyzet továbbra is fennáll, a PMR saját hadereje, egy aktív, harckocsikkal, tüzérséggel, légierővel felszerelt dandár előretolt alegységei 50 kilométerre állomásoznak Ukrajna legfontosabb fekete-tengeri polgári és katonai kikötővárosától, Odesszától.
2. A másik befagyott konfliktus felöleli a Fekete-tenger keleti medencéjénél a tengerparti szakadár Abháziát és a Tbiliszitől északra lévő Dél-Oszétiát. Mindkét, korábban Grúziához tartozó terület a 2008-as orosz-grúz háború után deklarálta függetlenségét, amit Oroszországon kívül csak néhány állam ismert el. Abházia – és az ott állomásozó, orosz komponensű haderő – mindössze 25 kilométerre van Potitól, Grúzia haditengerészeti szempontból is legjelentősebb kikötőjétől.

Moszkva olvasatában a kercsi-szoros körüli válság, a NATO-hadihajók Fekete-tengeri erődemonstrációi a Nyugat katonai erőinek az orosz határokhoz való fokozatos, több mint egy évtizede tartó közeledésének újabb szakaszát jelentik. A nyugati katonai szövetségi rendszer és a három fekete-tengeri tag, Törökország, Románia és Bulgária (plusz a NATO-tagság letéteményesei, Ukrajna és Grúzia) részvételével évente rendszeresen tartanak haditengerészeti gyakorlatokat, a Sea Breezet. Az Azovi-tenger és a Kercs-szoros körül tavaly év végén fellobbant konfliktus különleges jelentőséget ad a Sea Breeze gyakorlatoknak. A tavalyi, 18. Sea Breeze-nek a NATO-tagság felé törekvő Ukrajna volt a házigazdája.

Első ízben vett részt a gyakorlatokban 2018-ban – jelezve, hogy Washington felértékelte az eseményt - az Egyesült Államok Földközi-tengeren állomásozó 6. flottájának zászlóshajója, a kivételes képességekkel felvértezett Mount Whitney.

Ez az Egyesült Államok hatalmas hadihajó-flottájának talán a legnagyobb vezetési, irányítási, kommunikációs, számítógépes, elektronikus hírszerzési kapacitással (C4i) rendelkező hajója.

A minden korábbinál nagyobb, a kercsi-szoros körül kialakult válságot néhány hónappal megelőző Sea Breeze gyakorlaton 19 állam haditengerészeti erői vettek részt, 29 felszíni hajóval, egy tengeralattjáróval, 25 repülőgéppel és mintegy háromezer katonával. A gyakorlat a Krím-félszigettől délnyugatra lévő, ukrajnai és nemzetközi vizeken zajlott le, Odessza és Mikolayiv városok térségében.

Az orosz-amerikai (NATO) szembenállást a Fekete-tengeren bonyolítja a NATO-tag Törökország nem egyértelmű kiállása a nyugati katonai szövetség mellett.

Elemzők szerint egy közvetlen orosz-NATO katonai konfliktusban kétséges, hogy a török hadiflotta – amely az orosz után a második legerősebb a Fekete-tengeren – támogatná-e nyugati szövetségeseit.

Ankara másik ütőkártyája, amellyel mindkét szembenálló felet gondolkodásra késztetheti: Törökország ellenőrzi a Fekete-tengerhez vezető egyetlen tengeri bejáratot, a Dardanellák-Boszporusz szoros-páros.