Kaukázus-láncreakciót válthatnak ki a karabahi fejlemények?

Zárójelben: az abháziai (dél-oszétiai) helyzet hasonló Hegyi Karabahéhoz, még időben is van egyezés.

1994-től a szovjet időkben a Grúziai SzSzR-hez tartozó, a Szovjetunió összeomlása után is grúz fennhatóság alatt maradt abház autonóm terület sorsa egészen a 2008-as grúz-orosz háborúig szinte áttekinthetetlen.

ENSZ-békefenntartó missziók sora igyekezett a vallási-történelmi-etnikai és még ki tudja miféle sérelmek miatt lázongó területet megbékíteni.

Ennek 2001-ben magyar áldozata is volt, életét vesztette Dr. Török László honvéd-ezredes, helyettes ENSZ-misszióvezető, akinek a Hodori-Pankisi-völgy térség felett egy csecsen iszlámista csoport lelőtte a helikopterét.

A két kis állam a 2008-as grúz-orosz háború következményeként szakadt el Grúziától. És az OF térségben lévő katonai ereje (Örményországban az OF Gjumri támaszpontja) döntő fontosságú. Ezt mind a NATO-val, mind pedig az OF-fel ellentmondásos viszonyban lévő Törökország pontosan tudja.

A hivatalosan, de a wikipedia által „önjelölt” független államként jellemzett, Dél-oszétiai Köztársaságnak nevezett területet az OF mellett Venezuela, Nicaragua, Szíria, valamint Transznyisztria és a Hegyi Karabah Köztásaság ismeri el.

Abháziát, amelyet a wikipedia „de facto” államként jellemez, ugyanezek az államok fogadják el szuverén entitásnak. Ez utóbbi van kedvezőbb helyzetben, mert lakosai a Fekete-tenger mediterrán jellegű partvidékén élnek és az oroszországi turizmusból (Szuhumi és környéke) jelentős bevételekre tesznek (tettek) szert. A legtöbb ENSZ-tagállam Abháziát és Dél-Oszétiát az OF által megszállt területként ismeri el.

A Dél-Kaukázus területe egyébként sok tekintetben könnyen fellobbanó tűzfészek.

Legutóbb, 2008-ban robbant ki nagyobb háború, a szemben álló grúzok és az OF erői egymást vádolták a fegyveres konfliktus szításával. Ezt a régiót sok nép, nemzetiség, vallás (keleti keresztények, iszlám-hívők) jellemzi.

Abházia negyedmilliós lakosságának nagyobbik része ortodox keresztény, amely a helyi független egyházhoz, vagy a hasonló örmény szervezethez való tartozását ismeri el. Jelentős a szunnita iszlám közösség is.

A mini-államképződményben legalább hat nyelvet használnak, az oroszon kívül az abházt, mingrelt, szvánt, örményt és a görögöt.

Dél-Oszétia valamivel egyszerűbb képződmény, ezelőtt öt esztendővel az ott élő mintegy ötvenezer emberből negyvenötezer vallotta magát oszétnak, a fennmaradó egytized nagy része grúz. Vallásilag is egyöntetűbbek, túlnyomó részt ortodox keresztények.

Ahogy mondják, ezen a területen minden völgy más-más identitású, vallású. Grúziában, ahol a NATO és az amerikai katonai jelenlét a legmarkánsabb, jelentős iszlámhitű csoportok, törzsek élnek (Hodori-Pankisi völgyvidék).

Hegyi Karabah

Örményország és Azerbajdzsán ilyen tekintetben egységesebb. Ámbár Hegyi Karabah jövőbeni státusának az elrendezése nem lesz könnyű feladat – és egyelőre nem látni a sarokpontokat. Suttogják, hogy van a háromoldalú Karabah-megállapodásnak a terület státusáról szóló titkos melléklete, ezt azonban senki sem látta.

Azaz, aki itt valamiféle tartós nyugalom, megegyezés megteremtésére vállalkozik, nagy fába vágja a fejszéjét. Nyugaton nem kis kárörömmel – ám némi irigységgel – jegyzik meg, hogy Moszkva, amely kulcsszerepet vállalt a Hegyi Karabah konfliktusforrás elrendezésében, ezzel „magára rántotta a sparherdről a forró vizes fazekat”.

Idén november 13-án szokatlan hírt jelentettek be: az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo ebben a vírusos időben nagy utazásra készül. Párizsi tárgyalásai után közel-keleti regionális körutat tesz.

Rendhagyó, hogy az elnökválasztásokat követően, és Joe Biden valószínű győzelme ismeretében az immáron ügyvezetővé, keményebben fogalmazva béna kacsává vált amerikai adminisztráció (amely ebben az időszakban már nem hozhat-kezdeményezhet törvényeket) első számú külügyére hivatalos körútra induljon.

Mindenesetre az út keretében Pompeo a térség két országát is felkeresi, Törökországot és a közvetlenül a Hegyi Karabah kérdésben nem érintett Grúziát. Tbilisziben Pompeo a Foggy Bottom, az amerikai külügyminisztérium online sajtóértekezletén elhangzottak szerint felveti Abházia és Dél-Oszétia kérdését is.

Pompeo a tervek szerint Isztambulba is ellátogat, de demonstratívan nem találkozik NATO-szövetségese, Törökország politikai vezetőivel, csak egyházi méltóságokkal, ami önmagában sokat elmond Ankara és Washington jeges viszonyáról.

Az Egyesült Államok azonban tisztában van Törökország, mint NATO-tag nagy katonai és politikai jelentőségével a stratégiai kétpárti cél: az Oroszországi Föderáció fokozatos visszaszorításának elérése szempontjából.

Ez magyarázhatja, hogy késlekedik az Ankara által megvásárolt, ultramodern orosz fegyverrendszer, a rakéta- és légvédelemre egyaránt alkalmas Sz-400-as Triumf miatt beígért büntetőszankciók életbe léptetésével.

Pedig amerikai hírszerző források is megerősítették, hogy folynak a kísérletek a már Törökországba érkezett Sz-400-as rakétaütegek és az azokat vezérlő radarrendszerek, parancsnoki központok rendszerbe állítására.

Pompeo a francia Le Figaronak nyilatkozva – igaz kissé megkésve, de – hangsúlyozta, hogy a Hegyi Karabahhal kapcsolatos kérdéseket az illetékes amerikai-francia-orosz társelnökséggel az Európai Biztonság és Együttműködés Szervezete (EBESZ) felügyeletével működő Minszki Csoportnak kell rendezni.

Tudomásunk szerint az USA-t gyakorlatilag kihagyták a november 10-én aláírt Hegyi Karabah-megállapodás előkészítéséből, de Vlagyimir Putyin telefonon megbeszélte a kérdést Emmanuel Macron francia elnökkel.

Ismeretes, hogy nem kis mértékben Ankara katonai támogatása, a Törökország (és Izrael) által szállított csapásmérő és felderítő drónok járultak hozzá a moszkvai közvetítéssel létrejött háromoldalú egyezményt megelőző, előkészítő azeri katonai túlsúly kialakulásához.

És mint azerbajdzsáni forrásokból megtudtuk, Baku olyan állandó, a Minszki Csoportot felváltó testületet látna szívesen, amely tagjai közé fogadná a térségben érdekelt Törökországot is.

Anélkül, hogy belemennénk az azeriek és az örmények között folyó vitába Hegyi Karabah, az ott élő örmény lakosságrész szerepéről, annyi bizonyossággal elmondható, hogy a Szovjetunió nagyjából ezelőtt három évtizede végbement teljes széthullása felszabadította a bomlási folyamatot, a sok évszázados történelmi vitákat. És az utód, az Oroszországi Föderáció van leginkább abban a helyzetben, hogy a régióban kialakult új erőviszonyok, Törökország egyre erőteljesebb jelenléte figyelembe vételével valamiféle új stabilitást, legalábbis annak kereteit megteremtse.

Moszkva érdekeit komolyan sérti egy bizonytalan, forrongó, jelentős iszlám kisebbségű Dél-Kaukázus – emiatt is kellene egy olyan, a térség biztonságát garantáló erős, befolyásos partner, aki szót ért a muszlim hitűekkel is.

Fontos eleme a jelenlegi helyzetnek, hogy harminc év elteltével ismét oroszországi csapatok állomásoznak Azerbajdzsán területén.

És legalább öt évig ott maradnak a politikai rendezésről kötött orosz-azeri-örmény megállapodás értelmében. A Nyugat, az EBESZ karabahi rendezéssel megbízott Minszki Bizottsága nem játszott számottevő szerepet a megállapodás kidolgozásában.

Párizs szerepe ebben a megállapodásban nem jelentős, noha a francia politika alakítását jelentős mértékben befolyásolja az ott élő örmény közösség.

Az elnökválasztással foglalkozó amerikaiakat láthatóan nem érdekelte az ügy, illetve Pompeo és csapata későn ébredt fel.

Az orosz békefenntartók már megkezdték Hegyi Karabahban a tűzszüneti vonalakon, a Karabahból kiinduló két nyugati folyosó mentén a tucatnyinál is több megfigyelőpont felállítását. Mindkét folyosó öt kilométer széles, az egyik Karabahot köti össze az ismét azeri kézre került szomszédos nyugati tartományokon át Örményországig vezető úttal. A másik folyosó pedig az azeri-örmény határtól nyugati irányban, az iráni határ mentén lévő azeri enklávét, Nahicsevánt köti össze az anyaországgal.

Ennek az orosz békefenntartó missziónak a parancsnoksága Stepanakertben (azeri neve: Khankendi) állt fel.

Uljanovszkból (OF) felszállt húsz Il-76-os katonai szállítógép landolt a békefenntartókkal Jerevánban, onnan feltehetően keréken, a békefenntartó misszióban használatos 380 speciális járművel, a kilencven darab, a fotók szerint BTR-80A-val vagy még modernebb BTR-verziókkal érték el Hegyi Karabahot.

Az 1960 fős békefenntartó kontingens döntően a 15. önálló gépesített lövészdandár katonáiból áll.

Ezzel egy időben hatalmas, gyötrelmes, tragédiákkal terhes népvándorlás vette kezdetét.

Körülbelül egymillió azeri, akiket az ország területének egyötödéről űztek el 1992 és 1994 között, várhatóan visszatelepül egykori lakhelyére, a Hegyi Karabahot övező hét azeri megyébe és magába Hegyi Karabahba, a jelentős mértékben örmények lakta, de mindmáig bizonytalan státusú területre.

A karabahi örmények maradnak. A kitelepített azeriek zömmel évtizedekig Bakuban, másutt szükséglakásokban, menekülttáborokban, meglehetősen nyomorúságos körülmények között laktak. Nagy kérdés, hogy miként zajlik majd le a visszaköltözés.

Egyértelműbb a helyzet a szigetként Azerbajdzsán középnyugati részén fekvő Hegyi Karabahtól nyugatra lévő, nagyrészt azeriek lakta hét tartományban, amelyet az örmények több mint negyed évszázada elfoglaltak és azeri források szerint örmény nemzetiségű lakosokat is betelepítettek, hogy megszilárdítsák a tartományok feletti ellenőrzést.

Most az örmények innen is menekülnek, az azeri hadsereg pedig ünnepel.

A prémium nyugati médiumok jelentős része, úgy tűnik fel, zavarban van. Meglehetősen egyoldalú hatást keltő beszámolók, helyszíni tudósítások is napvilágot látnak a The Economist, a Der Spiegel hasábjain.

A helyszíni tudósítók, akik többségükben az örmény oldalról érkeznek, a „korrupt, autokrata”, de a Moszkva-dominálta katonai és gazdasági szervezetektől távol maradó Azerbajdzsánt szembe állítják a „demokratikus”, ám erősen OF-párti, orosz katonai támaszpontnak helyt adó, Moszkva gazdasági-politikai segítségére ráutalt Örményországgal.

Jereván tagja a Moszkva-meghatározta szervezeteknek, például a keleti NATO-nak is nevezett katonai-politikai szövetségi rendszernek, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (ODKB), az Eurázsiai Gazdasági Uniónak és az OF-hez lojális maradt, volt szovjet tagállamokat összefogó Független Államok Közösségének.

A Reuters beszámol róla, hogy az örmények, akik a 2020 szeptemberében kezdődött, másfél hónapos háborútól rettegve Hegyi Karabahból elmenekültek Örményországba, most visszatérnek karabahi lakhelyükre. Igaz, az objektivitás kedvéért a Der Spiegel az 1992 óta megszállt Kelbadzsar tartományban (amely Azerbajdzsán része, korábban sem tartozott Hegyi Karabahhoz) készült fotón ábrázolja, ahogy az örmények elhagyják lakóházaikat (amelyek egy részéhez huszonvalahány évvel ezelőtt úgy jutottak, hogy elfoglalták a kitelepített-elmenekült azeriek házait) és kiköltözésükkor felgyújtják.

Akárhogyan is, az érintettek, a kitelepülők-betelepülők számára ez emberi indulatokkal, tragédiákkal jár. Olyanokkal, mint amilyeneket átéltek az erőszakkal kitelepített magyarországi németek, vagy a Felvidékről a második világháború után kiebrudalt magyarok.