Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kemény üzenetet küldött Hszi Csin-ping a világnak és Tajvannak - Kína felgyorsítja a fegyverkezést

Elemzések2022. okt. 16.Dajkó Ferenc Dániel

Elkezdődött Kínában a pártkongresszus. A következő egy hétben az egész világ számára fontos döntések születhetnek. Az eseményt Hszi Csin-ping kínai elnök beszéde nyitotta meg. A haderőfejlesztés és a biztonságpolitika központi szerepet kapott a kínai vezető beszédében. A biztonság szót a felszólalása alatt 73-szor ejtette ki.

A következő években Kína erősíteni szeretné a globális politikai befolyását és megnövelné a hadserege méretét. Továbbra is fellép a szeparatizmus ellen, mindent megtesz a területi integritásának és szuverenitásának a megőrzése érdekében és letöri Tajvan függetlenedési törekvéseit – hangzott el Hszi Csin-ping kínai elnök beszédében, amellyel megnyitotta a Kínai Kommunista Párt kongresszusát.

Az elnök beszéde alig két órás volt, jóval rövidebb, mint öt évvel korábban és határozott keményvonalas politikát hirdetett meg. A lakosság és a befektetők számára valószínűleg több szempontból is csalódást keltőek lehettek Hszi szavai, de az elemzők várakozásainak teljesen megfelelnek.

Marad a zéró COVID-politika

Kína elsőszámú vezetője a Kínában komoly belső feszültséget kiváltó zéró COVID-politikáról is szót ejtett. Az elnök továbbra is a koronavírus elleni harc fontosságát hirdette, így tehát nem valószínű, hogy változás állna be a következő időben a járványkezelésben.

Kínában a pandémia kitörése óta kemény eszközökkel lépnek fel a betegség terjedésének a megakadályozása érdekében. A világ más részein már kissé olyan, mintha a COVID csak a múlt egyik eseménye lenne, de Kínában továbbra is a mindennapok része az ellene való küzdelem. Elég mindössze néhány fertőzött megjelenése és azt máris lezárások, korlátozások, gyárleállások követik – sokak szerint indokolatlanul. Ez a közhangulatra éppúgy rossz hatással van, mint a kínai gazdaságra. Vélhetően a koronavírus elleni szigor is hozzájárult az idei lassabb 3 százalék körüli kínai növekedéshez.

Szocialista piacgazdasági rendszer

Hszi Csin-ping a gazdasági élettel kapcsolatban tett kijelentései némiképp ellensúlyozhatják, azt amit a COVID-ról mondott. Hasonlóan legutóbbi 2007-es beszédéhez, most is kiemelte, hogy támogatják a magánszektort és lehetővé teszik, hogy a gazdaságban kulcsszerepet töltsenek be a piacok. Mindezt annak ellenére, hogy Kína ’’ finomhangolja a szocialista gazdasági rendszert és elősegíti a közös jólétet – fogalmazott. Ezeknek a szavaknak nagy jelentősége van, abból a szempontból, hogy Kína az utóbbi években egyre keményvonalasabb politikát folytat, de Hszi beszéde alapján nem kell attól tartani, hogy a jövőben megszűnne Kína gazdaságának a furcsa kettős szerkezete. Ahogy az elnök fogalmazott: Egy fejlett szocialista piacgazdasági rendszert kell felépíteni. Ez a kettős szerkezet egyik oldalról egy szocialista tervgazdálkodás, ami értelemszerűen a nyugati cégek-befektetők számára értelmezhetetlen. A másik fele ellenben egyfajta piacgazdálkodás, ami viszont vonzza a külföldi cégeket és a befektetőket. Ez utóbbi szerepét erősítette meg most az elnök, de fontos kiemelni, hogy az állami tulajdon megerősítését is célul tűzte ki.

A jólétről szólva érdemes megjegyezni, hogy Hszi beszédében úgy vélte, hogy a világon a szegénység elleni küzdelem során a legnagyobb eredményeket eddig a Kínai Kommunista Párt érte el.

Stratégiai elrettentő képesség

Nem csupán gazdasági, hanem biztonságpolitikai szempontból is fontos üzenetet hordozott a kínai elnök beszéde. A közel két órás felszólalása alatt 73-szor említette a biztonság kifejezést. Mint mondta, Kína felgyorsítja a hadsereg fejlesztését, világszínvonalú hadsereget hoz létre, és megnöveli a stratégiai elrettentő képességét.

Ezekre a kijelentésekre már előzetesen is számítani lehetett. A mai többpólusú világrendben nem kérdéses, hogy a különböző hatalmak versengése közül kiemelkedik Kína és az Egyesült Államok konkurálása. Különösen igaz ez, amióta Oroszország gyengébben teljesít az ukrajnai háborúban a vártnál. Gazdasági szempontból Kína már komoly vetélytársa az USA-nak, sőt vannak olyan szempontok, amelyek alapján előrébb jár mint Amerika. Katonai oldalról nézve azonban továbbra is egyértelmű az USA fölénye, ezen szeretne Kína változtatni már jóideje.

Letörik a függetlenedési törekvéseket

Hszi Kína biztonságával kapcsolatos kijelentései azonban vélhetően nem váltottak ki osztatlan sikert Taipeiben. Tajvanról ugyanis Hszi Csin-ping úgy nyilatkozott, hogy Kína elszántan fogja folytatni a küzdelmet a szeparatizmus és az interferencia ellen, hogy demonstrálja eltökéltségét és azt, hogy képes az állam szuverenitásának és területi integritásának a megőrzésére, valamint Tajvan függetlenedési törekvéseinek a letörésére.

Az persze nem újdonság, hogy a kínai vezetés nem tekinti Tajvant függetlennek, de az idei év eseményei mégis különös töltetet adnak Hszi szavainak.

Nemzetbiztonsági képességek

A fentieken túl a kínai elnök a nemzetbiztonsági képességek fenntartásának, a minél magasabb fokú önellátóképességnek, az energia és élelmiszer ellátás biztonságának, a katasztrófakezelés fejlesztésének és a személyes adatok biztonságának a növelésének a fontosságára is felhívta a pártkongresszus figyelmét.