Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Történelmi eseményre készül Kína - Mi várható a vasárnap induló pártkongresszuson?

Elemzések2022. okt. 15.Dajkó Ferenc Dániel

Viharos időszakban indul el vasárnap Kínában a Kommunista Párt kongresszusa. A kínai gazdaság növekedése lassabb, mint a korábbi években, a zéró COVID-politika belső feszültségekhez vezetett, valamint Kína és a nyugati országok viszonya is megromlott. A kongresszus elején Hszi Csin-ping ismerteti majd, mi várható a következő öt évben a kínai politikában. Külföldön és belföldön egyaránt rengetegen kíváncsiak miről fog beszélni a kínai elnök. Az esemény tétje azonban ennél is nagyobb. Hszi ugyanis szakítva elődjeivel a harmadik elnöki ciklus megkezdésére készül.

A kínai elnök a harmadik ciklusra készül

Történelmi jelentőségű eseményre készül Kína. Október 16-án vasárnap Hszi Csin-ping kínai elnök elindítja az országot kormányzó Kínai Kommunista Párt kongresszusát. Az eseménynek nem kis tétje van. Hszi a tervei szerint a kongresszus során a megszerzi a harmadik elnöki ciklusának megkezdéséhez szükséges támogatást. Ezzel ő lehet Kína legjelentősebb vezetője Mao Ce-tung óta – olvasható a Reuters közleményében.

Viharos időszakban zajlik a párt kongresszusa. Kína egyszerre küzd belső és külső feszültségekkel. Hszi zéró COVID-politikája többször komoly indulatokat váltott ki a távol-keleti országban és erősen megtépázta a kínai gazdaságot. Az idei kínai gazdasági növekedés ennek és a kedvezőtlen globális folyamatoknak köszönhetően el is maradhat a korábbiaktól. Eközben a nyugati országokkal is egyre fagyosabb Kína viszonya. Ez részben Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatásából és a Tajvan körül kialakult konfliktusból fakad.

Mindezek ellenére Hszi Csin-ping vélhetően a hatalma megerősítésére törekszik. Erre pedig több jel is utal.

Hszi közel 10 évvel ezelőtt vette át Kína irányítását. Azóta az egyébként is igen átláthatatlan kínai pártpolitika csak még szövevényesebbé vált. Ez azt jelenti, hogy elnöksége alatt, csak találgatni lehetett, hogy az egyes fontos pozíciókra kiket fognak kijelölni.

Épp ezért nagyon nehéz megjósolni, hogy a vasárnap induló kongresszus egészen pontosan milyen eredménnyel fog zárulni és ennek milyen következményei lesznek. A pártkongresszust követően ugyanis egy hónapokig tartó személycsere indul meg, a párt és a kormány élén, amely márciusban, a parlament éves ülésszakán zárul le.

Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a 69 éves Hszi Csin-ping szakítani kíván az elmúlt évtizedek precedensével és megkezdi a harmadik elnöki ciklusát. Várhatóan az elnök utódját sem fogják azonosítani, így az elemzők várakozásai szerint Hszi akár ennél is hosszabb távra tervez az ország élén maradni.

A kongresszus menete

A kongresszus egyébként zárt ajtók mögött zajlik. Nagyságrendileg 2300 küldött vesz rajta részt és Pekingben a Tienanmen téri Népi Nagyteremben tartják.

A kongresszus idejére számos rendkívüli intézkedést hoztak. Egyrészt szigorítottak a kínai fővárosban érvényes biztonsági intézkedéseken és szigorították a COVID szűrést. Ezen túl egy európai szemmel furcsának tűnő intézkedést is hoztak. A közeli Hebei tartomány acélgyárait arra utasították, hogy csökkentsék le a termelésüket. A kínai realitásokat figyelembe véve azonban logikus az intézkedés. Peking levegőminősége hagy maga után némi kívánnivalót és az acélgyárak korlátozásával ezen kívánnak javítani.

A kongresszus várhatóan egy hétig tart majd.

Az esemény kezdetén Hszi Csin-ping vélhetően egy hosszabb jelentést olvas be a televízióban, melynek során felvázolja a következő 5 év főbb irányvonalait.

Ezen a téren az elemzők nem számítanak drasztikus változásra. Kína vezetése továbbra is a biztonságpolitikára, az önellátás minél magasabb fokú biztosítására fog koncentrálni. Valószínűleg többek közt az egyébként is jelentős kínai haderő növelése, a gazdaság fokozott állami ellenőrzése, a magabiztosabb külpolitika folytatása és a Tajvan bekebelezésére irányuló törekvések folytatása is szóba fog kerülni.

A kongresszus a következő Politikai Hivatal Állandó Bizottságának (PSC) felállításával zárul, amely jelenleg egy hét fős elit testület, amelyben Hszi vált dominánssá. Ez utóbbi vélhetően most sem fog változni.

Valószínű, hogy az új felállás megalkuvás nélkül "Xi-ista" lesz

 - mondta Charles Parton volt brit diplomata, a londoni székhelyű Geostratégiai Tanács munkatársa, olvasható a Reuters cikkében.

Mi várható?

Az elnök nyitó beszéde a legutóbbi, 2017-es kongresszuson bizakodó hangvételű volt. Hszi akkor fogalmazta meg azokat az ambiciózus terveket is, amelyek Kínát vezető globális hatalommá kívánják tenni 2050-re. A közel három és fél órán át tartó beszédében 70 alkalommal említette a „reformokat”.

Azóta azonban a körülmények drámaian megváltoztak: Kína gazdaságát megtépázták a COVID-megfékezése érdekében hozott intézkedések. Súlyos károkat okozott az ingatlanszektor válsága és az a visszaesés is, ami azután következett, hogy Hszi a „közös jólét” zászlaja alatt megszorításokat vitt véghez a technológiai szektorban. Ha ez nem lenne elég, az elmúlt években jelentősen megromlott Peking kapcsolata a Nyugattal.

A befektetők és számtalan csalódott kínai állampolgár abban reménykedik, hogy a kongresszus egy mérföldkő lesz, amely után Kína megkezdi a zéró COVID-politika felszámolását. Egyre valószínűbb azonban, hogy csalódniuk kell, mivel Peking ezen a héten ismételten megerősítette elkötelezettségét az említett politikája mellett.

Elemzők szerint a kongresszus nem valószínű, hogy azonnali vagy drámai változásokat indítana el a politikában annak érdekében, hogy fellendítsék a gazdaságot. A kínai GDP egyébként az idei évben mintegy 3%-os növekedést mutat, ami messze elmarad a hivatalos 5,5% körüli céltól.