Ki küld újra embert égi társunkra? – Eldördült a startpisztoly, új versenyfutás zajlik a Holdért

A napokban rekordtávolságra távolodott el a Földtől – a Hold árnyékos oldalán repülve – a NASA Artemis II küldetésének űrhajója, az Orion. A fedélzeten az Egyesült Államok és Kanada négy űrhajósa figyelte a meteorit-becsapódások felvillanásait a sötét kráterekben, miközben a hajót a Ducros mérnökcsapat által gyártott európai szolgálati modul látta el vízzel, levegővel, elektromos energiával. Fél évszázad után ismét emberekből álló legénység utazott a Hold közelébe.

A küldetés ezúttal (is) a nagyhatalmak versenyének látványos eleme, sőt nevezhetjük főpróbájának is,

hiszen az előttünk álló években dőlhet el, ki alakít ki elsőként tartós jelenlétet égi kísérőnkön, és ki szerezheti meg a jövőben a Holdon telepítendő infrastruktúra feletti ellenőrzést.

Miért lett újra fontos a Hold?

Az 1970‑es évek után úgy tűnt, égi kísérőnk meghódítása elmarad, mivel nem kecsegtet túl sok haszonnal és az emberiség egyből a Marssal kezdi a világűr kolonalizálását.

Ám kiderült, hogy a Hold déli sarkaiban vízjég található, amely a helyszínen energiává és rakétaüzemanyaggá alakítható át.

A déli pólus szinte állandó napsütése ideális a naperőművek számára, míg a kráterek örök árnyékában értékes anyagok várhatnak felfedezésre. A Hold geológiai és kozmológiai múltjának tanulmányozása során új nyersanyagok (például ritkaföldfémek, hélium‑3) is előkerülhetnek, amelyekből a Földön szűkös készletek vannak.

Tudományos szempontból egy holdbázis távol a földi légkör zajától ideális csillagászati megfigyelőpont, de ugródeszkát jelenthet a Mars felé vezető hosszú út logisztikai állomásaként is.

Könnyebb innen indulni egy mélyűri küldetésre, mint a Föld gravitációs kútjából. Ezért a holdi jelenlét nemcsak tudományos presztízs, hanem gazdasági és technológiai előny is.

Aki ott először infrastruktúrát épít, az a jövőjét alapozhatja meg. Ráadásul aki először létesít állandó bázist, annak nagyobb szava lehet a szabályok alakításában.

Bár az államok alapvetően békés célokat hirdetnek, a navigációs és kommunikációs rendszerek, valamint a holdi megfigyelőállomások könnyen kettős felhasználásúvá válhatnak. A Föld és a Hold közötti térben elhelyezett műholdak kulcsszerepet játszhatnak az űralapú internet, a katasztrófa‑előrejelzés és a katonai műveletek támogatásában is.

Kína is készülődik a hódításra

Noha a vízjég és a napelemek ígéretesnek tűnnek, egy holdbázis fenntartása ma még távlati cél. A NASA űrrepülési rendszereinek megbízhatóságát most tesztelik. Az Artemis II misszió 252 756 mérföldes rekordtávolságra jutott, és hat órán át tanulmányozta a Hold távoli oldalát. A küldetés célja azonban nem a leszállás, hanem csupán az SLS rakéta és az Orion kapszula éles tesztje volt.

Jegyezzük meg, hogy a két rendszer fejlesztésére eddig több mint 24 milliárd dollárt költöttek, és minden indítás 2–4 milliárd dollárba kerül.

A költségek körül kialakult politikai viták miatt a NASA új stratégiát hirdetett: a jövőben az Artemis‑küldetéseket megnyitná a SpaceX és a Blue Origin előtt, amelyek újrahasznosítható rakétái és holdkompjaik olcsóbbak lesznek. A legénység most teszteli az Orion rendszereit, manuálisan irányítja a hajót, végrehajtja a vészhelyzeti eljárásokat és adatokat gyűjt. A következő lépés az Artemis III 2027‑es tesztküldetése, amely az űripari cégekkel közös együttműködés próbája lesz.

A NASA célja az, hogy 2028‑ban az Artemis IV már leszálljon a déli pólus közelében, majd évenkénti ritmusban folytassa az expedíciókat.

Kína programja mindeközben több lépcsőben halad. A Chang’e 6 küldetés 2024‑ben a Hold túlsó oldaláról hozott mintát, a Chang’e 7 az idei évben pedig a déli póluson kutat vízjég után egy leszállóegység, egy rover és egy ugráló szonda segítségével.

Kína már tesztelte a Lanyue nevű holdkompját, amely a felszínre szállítaná az űrhajósokat, egyúttal lakóhelyként, adatközpontként szolgálna.

A nehéz, űrhajósokkal ellátott Mengzhou kapszula hordozására készül a Hosszú Menetelés 10 rakéta, és fejlesztés alatt állnak a holdra szánt űrruhák, holdjárók és távérzékelő műholdak.

Peking célja az, hogy 2030‑ra űrhajósokat juttasson a Holdra,

majd 2035‑re Kína és Oroszország vezetésével létrejöjjön a Nemzetközi Holdkutató Állomás „alapmodellje” atomreaktorral és naperőművekkel.

Oroszország kiszállt a versenyből

A kínai program szemlátomást jóval kiszámíthatóbb menetrendet követ. Ha az amerikai Artemis IV küldetés ismét csúszik, akár Kína lehet az első, aki a jelenkorban embereket juttat a Hold felszínére.

Oroszország ugyanakkor lemaradt. A Luna‑25 2023‑as kudarca után a Luna‑28, –29 és –30 küldetéseket 2032–2036 közé halasztották.

Moszkva továbbra is stratégiai érdeknek tekinti a holdi nyersanyagok kiaknázását, de a technológiai és pénzügyi nehézségek, valamint a szankciók miatt a Luna aligha érhet fel az amerikai vagy a kínai program szintjére.

A következő években dől el, hogy a tartós jelenlét a Holdon valósággá válik‑e, vagy újabb túlárazott ígéret marad. A technológiai felkészültség és a költséghatékonyság mellett a politikai akarat a legfontosabb. Az Egyesült Államok belső vitáiban a hagyományos beszállítói láncokat kongresszusi támogatás védi, míg a SpaceX és a Blue Origin hívei a rugalmasságot hangsúlyozzák. Kínában a pártállam hosszú távon tervez, de egyes technológiák beszerzése komoly kihívást jelent számukra. Oroszország lényegében kiszállt a versenyből, így Peking számára valóban megnyílt a lehetőség, hogy az első befutó legyen.

De az is világos, hogy a technológiai és politikai kockázatok hatalmasak és egyik nagyhatalom sem áll még a cél előtt.

A következő pár évben dől el, hogy a Hold körüli verseny korszakváltást hoz‑e, vagy ismét egy költséges álom marad.