Kinek van igaza, Lázár Jánosnak vagy az adatoknak?

Olyan mértékű a hazai élelmiszerimport, hogy Magyarországon az emberek három-négy napon belül nem jutottak volna élelmiszerekhez, ha a tavaszi koronavírus-járvány idején teljes mértékben le kellett volna zárni a határokat

fogalmazta meg nemrég sarkos álláspontját Lázár János volt kancelláriaminiszter, aki most kormánybiztosként az állami tulajdonú mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. feladatainak koordinálásáért felel.

Szerinte új iparági fejlesztési tervre lenne szükség, hogy a következő években – alapvetően magyar tulajdoni bázison – nálunk épüljön ki az egyik legnagyobb élelmiszeripari feldolgozó-kapacitás a régióban.

Lázár János nyilatkozatában abból a régóta hangoztatott tényből indult ki, hogy a hazai agrárium legalább 20-25 millió ember éves élelmiszer-ellátására lenne képes, de meglévő természeti és egyéb adottságait ma messze nem használja ki.

Ezért a kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a kabinetnek mezőgazdasági „new deal”-t kellene kidolgoznia, amelynek az élelmiszeripar reformjára is ki kellene terjednie. Ezzel el lehetne érni, hogy az ágazati szereplők fokozzák termelésüket, és a belföldi igények kielégítésén túl exportteljesítményük is javuljon.

Bár a hazai agrárgazdaság jogos fejlesztési igényeit szakmai berkekben nem vonják kétségbe, a statisztikai adatok nem mutatnak annyira katasztrofális képet, mint amilyet a kormánybiztos felvázolt.

2019-ben például a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitelének értéke elérte a 9397 millió eurót, míg a behozatal 6289 millió euró körül alakult, így az agrár-külkereskedelem 3109 millió eurós aktívumot mutathatott fel, amely 242 millió euróval több volt a 2018- as teljesítménynél is.
A koronavírus-járvány ugyan az idén módosíthat az eredményeken, de

a pozitív külkereskedelmi aktívum most sem forog veszélyben, vagyis látható, hogy a hazai élelmiszerpiac összességében nincs kiszolgáltatva az importnak, hanem – éppen ellenkezőleg – az agrárium kiviteli teljesítménye jóval meghaladja a behozatalét.

Így kizárt, hogy teljes határzár esetén néhány nap alatt olyan helyzet alakuljon ki, amely – főként az alapvető élelmiszereknél – tartós országos áruhiányhoz vezetne.

Sőt, a kereskedelmi tilalom nem csak az importot, hanem az exportot is leállítaná, emiatt pedig a meghatározó termékeknél hiány helyett éppenséggel jelentős árupiaci túlkínálat lépne fel a hazai piacon.
Természetesen más lenne a helyzet, ha egy esetleges totális határzár hosszabb távon – hetekig, hónapokig – fennmaradna.

Ilyenkor előfordulhatna, hogy a gyártók egyes élelmiszereket nem tudnának előállítani. Ekkor sem a mezőgazdasági alapanyagok okoznák azonban a legnagyobb gondokat, mert ezeket jórészt itthon termeljük meg.

A szűk keresztmetszetet inkább a csomagoló- és adalékanyagok jelentenék, mert ezek egy része teljes egészében külföldről származik, így egyes cégeknél fennakadások léphetnének fel, ha ezeket hosszabb ideig nem lehetne pótolni.

Iparági források szerint ugyanakkor éppen

a COVID-járvány tudatosította a hazai vállalatoknál, hogy napi vásárlások helyett érdemes a kritikus külföldi alapanyagokból hosszabb távra is bekészletezni, így sok helyen ma már egy határstop sem idézne elő azonnali üzemzavarokat.

A külkereskedelmi exportdominancia ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a kivitelnél a mai helyzetben minden rendben lenne.

A legszembetűnőbb, hogy az agrárium szereplői a termékek jelentős részét nyersanyagként, vagyis nem nagyobb hozzáadott értéket képviselő feldolgozott formában értékesítik. 

2019-ben például a feldolgozatlan termékek aránya az exportszerkezetben újra 30 százalék fölé növekedett, míg az elsődleges felolgozottságúaké 30 százalékon stagnált, a magas feldolgozottságúaké pedig – némi bővülés ellenére is–csak 40 százalék körüli mértéket ért el. 

Ez utóbbiaknál ráadásul az eredményekben az is szerepet játszott, hogy a mezőgazdasági alapanyagok exportértéke csökkent, vagyis nem egyértelmű mennyiségi növekedésről, hanem az értékben kifejezett arányok módosulásáról volt szó.

Vélhetően a régóta bírált egészségtelen exportszerkezet is meghatározó szerepet játszik abban, hogy most újraélednek azok az ambíciókat, amelyek a hazai élelmiszeripar fejlesztését sürgetik.

Lázár János egyenesen úgy fogalmazott, hogy az élelmiszeripar érdekében az agrárkamarával és más agrárképviseleti szervezetekkel együttesen kíván fellépni Orbán Viktor miniszterelnöknél. Érdekes ugyanakkor, hogy a kormánybiztos a felvázolt összefogás részeként nem említette az Agrárminisztériumot (AM), amely pedig a kormányon belül az élelmiszeripar első számú felelősének tekinthető.
Nagy István agrárminiszter közelmúltbeli nyilatkozataiból ugyanakkor egyértelműen kiderül, hogy az AM is hasonló álláspontot képvisel.

A tárcavezető szerint éppen a koronavírus miatti veszélyhelyzet értékelte fel az élelmiszeripar szerepét, és tette nyilvánvalóvá, hogy a hazai élelmiszerellátást még inkább magyar forrásokra kell alapozni.

Ez pedig nem képzelhető el az élelmiszeripar további fejlesztése nélkül, amely nem csak az import visszaszorításában játszhatna szerepet, hanem teret adhatna a 20-25 millió ember éves ellátását célzó tervek megvalósításának, azaz az élelmiszerexport további növelésének is.
Számos iparágban ma sem hiányoznak jelentős kapacitások, de a hatékonyság és a feldolgozottsági fok javításához beruházásokat kellene végrehajtani, amelyekhez általában nincs meg a kellő önerő. Más területeken viszont – mint például a gyümölcsszektorban – új üzemekre is szükség lenne, hogy a betakarított alapanyagokat ne kelljen feltétlenül és azonnal – sokszor nyomott árakon - „nyers formában” a piacon értékesíteni.

Az eddigi állásfoglalásokból kitűnik, hogy a fejlesztési támogatások fő forrása a 2021-2027 közötti új uniós költségvetési ciklusban az EU-s pénzekből finanszírozott Vidékfejlesztési Program lenne, mivel agrárgazdasági beruházásokra innen lehetne jelentősebb EU-s összegeket fordítani.

Ezért máris beindult a lobbizás annak érdekében is, hogy a kormány az új ciklusban az uniós pénzekhez társuló nemzeti társfinanszírozás arányát a mostani 15 százalékról „jelentős mértékben” emelje.

Erre azért is szükség lenne, mert az uniós vidékfejlesztési támogatások várhatóan szűkülnek, így a kiesést a nemzeti költségvetésből kellene pótolni, ha Magyarország az eddigi támogatottsági színvonalat meg akarja tartani, illetve tovább szeretné növelni.

Élelmiszeripari körökben érthető módon kedvezően fogadják az iparág előtérbe helyezéséről és a „new deal”-ről szóló elképzeléseket, mivel ezek révén esély kínálkozhat arra, hogy a vállalkozások megfelelő pozícióba kerüljenek a kormányzati fejlesztési koncepciókban.

Az eddigi helyzetet jól példázza, hogy az élelmiszeripar számára a jelenleg futó VP-ben 200 milliárd forintnyi támogatásra írtak ki pályázatot, miközben a fejlesztési igények mértéktartó felmérések szerint is jóval meghaladják az ezermilliárd forintot.

Az iparágban a mostani nyilatkozatok alapján abban bíznak, hogy a cégek az új uniós ciklusban sokkal könnyebben juthatnak majd versenyképesség-javító pénzekhez.