Lépéselőnybe került Kína az EU-val szemben?

Miközben az Európai Unió erősen megosztott a kínai befektetések és az Új Selyemút kezdeményezés kapcsán, Kínának az Európai Unióval kapcsolatos – immár harmadik alkalommal megfogalmazott – világos stratégiája jelent meg. Ennek a dokumentumnak a szövege csak kis mértékben tér el a korábban megjelentetett stratégiáktól, ezekből az apró különbségekből azonban fontos következtetéseket lehet levonni arra vonatkozóan, hogy Kína miként tekint az Európai Unióra és önmagára, valamint milyen főbb változások várhatóak Kína Európa-politikájában.

A dokumentumnak két célja van: egyrészt tudatja az EU-val és az uniós vállalkozásokkal, miként viszonyul hozzájuk, másrészt sorvezető a kínai vállalatoknak, hogyan viselkedjenek uniós kapcsolataik kiépítésekor

Az általános elvek mellett egészen részletesen tartalmazza a dokumentum a technikai részleteket – mondta  a Trend FM rádióban Eszterhai Viktor, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Kutatóintézet szenior kutatója .

Érdekes módon hasonló dokumentum más országgal – például az USA-val vagy Ausztráliával – , illetve más régióval kapcsolatosan nem született. Persze minden bizonnyal léteznek, de azok nem publikusak. 

A mostani álláspont 2003 és 2014 után már a harmadik hasonló stratégiai dokumentum. Jó eséllyel azért most bocsátotta ki Peking, mert jelenleg zajlik a Brexit, ami jelentősen átalakítja az uniót, és erre reagálva Kína fontosnak tartotta jelezni, hogy továbbra is fontos partner az unió, de az önállósodó Nagy-Britanniával is aktív kapcsolatokat akar fenntartani. 

Érdekes módon – bár Kína nem nagyon szokott más államok belügyeibe beavatkozni – ezúttal mégis szerepel a dokumentumban, hogy nem támogatja a Brexitet, mert Peking számára gazdaságilag káros a kilépés. 

A másik, nagyhatalmi szempontból nézve ugyanakkor kedvező a Brexit Kína számára, hiszen Nagy-Britannia kiválásával mind gazdaságilag, mind katonailag, mind pénzügyileg gyengül az EU, megkönnyítve a távol-keleti ország számára a térnyerést.

Az a tény, hogy ismét Kína lépett először, azt mutatja, a központi irányítású ország immár folyamatosan lépéselőnyben van az unióval szemben. A 2003-ban megjelent, az Európai Uniónak Kínával kapcsolatos stratégiáját tartalmazó dokumentumra gyorsan válaszoltak a kínaiak, majd 2014-ben már ők léptek először, egy újabb stratégiai dokumentummal, amire a lassan mozduló EU csak két évvel később tudott válaszolni.

Most pedig ismét lépéskényszerbe került az EU. Mindez egyértelműen arra utal, hogy Peking már jó fél évtizede átvette a kezdeményezést, és magánál is tartja.

Annál is inkább így van ez, mert a korábbi tanuló szerepet levetette a távol-keleti ország, és már egyenrangú partnernek tekinti magát minden nagyhatalommal, így az Európai Unióval szemben is. Vagyis egyfajta paradigmaváltásra került sor, amit ebben a dokumentumban is hangsúlyoz Peking. Jó példája ennek, hogy ugyan a stratégia az EU-ra vonatkozik, azonban 

külön kitérnek a dokumentumban a 16+1 kezdeményezésre, amelynek lényege a közép-kelet-európai – uniós és azon kívüli – államokkal kialakított kínai együttműködés, melyben Magyarország is szerepel.

Lényeges, hogy ezt Kína a saját üzletének tekinti, amelybe nem enged beleszólni az EU-nak. Annak ellenére így van ez, hogy az Európai Unió, azon belül is leginkább Németország már korábban felhívta Peking figyelmét, a 16+1 kezdeményezést az unió belügyeibe való beavatkozásként értékelik.

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy ez az együttműködési forma átalakulás előtt áll. Ugyancsak ütközési pont az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely jó néhány uniós tagország részéről erős kritikát kapott. Ennek ellenére a dokumentum hangsúlyozza, hogy a kezdeményezés létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni. Vagyis Kína vezető szerepet akar betölteni Eurázsiában, gazdasági, politikai és minden egyéb tekintetben, és ennek eszköze a kezdeményezés. Ez viszont továbbra sem tetszik az unió vezető államainak.

Finom eltérés a korábbiakhoz képest, hogy már nem egységes szervezetként értékeli Peking az uniót, hanem államok csoportjának nevezi, amelytől nem várható el olyan gyors és hatékony döntés, mint ami Kína esetében természetes. 

Érdekes módon az USA is hasonlóképpen inkább a nemzetállamokkal építi a kapcsolatokat, és nem az unióval, mint egységgel.

Kína esetében azonban nem egyértelmű az oszd meg és uralkodj elv, mert bizonyos tekintetben ugyan kellemes számára, hogy egyes tagállamok kikacsintanak rá, amit el is fogadnak Pekingben, azonban – amint a Brexit is mutatja – Kína számára fontos az egységes uniós piac, mint gazdaság célpont. 

Összefoglalva elmondható, hogy Kína érdeke egy katonailag és politikailag gyenge unió, amely azonban egységes gazdasági piacként lehet célpontja Peking terjeszkedésének. 

A dokumentum egyik legfontosabb kitétele, hogy az EU és Kína két egyenrangú fél, így semmiféle kioktatást nem visel el Peking, például az emberi jogok tekintetében, amely korábban fontos szempont volt az unió vezetői számára. 

Ugyanilyen fontos tétele a dokumentumnak, hogy egyetlen Kína létezik, így például Tajvan uniós támogatása elképzelhetetlen, mert az Kína belügye, ugyanígy nem fogadja el Peking, hogy Hong Kong vagy Tibet ügyében kritikával illesse az Európai Unió. 

Mindebből úgy tűnik, Kína már nem csupán gazdasági téren vette át a kezdeményezést az uniótól, de mostanra – mindenekelőtt gyorsabb döntési mechanizmusának köszönhetően – politikailag sem tűr beleszólást ügyeibe.