Megállíthatatlanul költekezik a magyar lakosság

Elemzések2020. márc. 5.Harsányi Péter

Négy év alatt több mint 30 százalékkal bővült a magyar kiskereskedelem. Az Európai Unió országai közül januárban egyedül Románia előzte meg hazánkat. A koronavírus egyelőre még nem éreztette a hatását Magyarországon, az értékesített élelmiszerek forgalma nem ugrott meg számottevően. Az elkövetkezendő hónapokat azonban már nagyobb bizonytalanság övezi.

Ezüstérmes kiskereskedelem

Az Európai Unióban továbbra is dobogós helyen áll a magyar kiskereskedelem. A szezonálisan kiigazított adatok alapján Magyarországon januárban 7,6 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma. Egyedül a költségvetési kiigazító intézkedések elé néző Románia előzte meg hazánkat.

Kiskereskedelmi forgalom változása (százalék, január, éves összehasonlítás)

Forrás: Eurostat

Emelkedő trend

A lakossági fogyasztás erőteljes bővülésének hatására 2016 eleje óta több mint 30 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi értékesítések.

Forrás: KSH

Még nincs pánik a koronavírus miatt

Januárban nem ugrott meg az előző hónapokhoz képest az élelmiszerek iránt kereslet, amit a lenti ábra (oszlopok kék része) is jól szemléltet. Amennyiben viszont felgyorsul a koronavírus terjedése és emiatt megnő a lakosság félelemérzete, abban az esetben az elkövetkezendő néhány hónapban felfuthat az élelmiszerek iránti kereslet.

Forrás: KSH

A magas bázis és a negatív külső hatások következtében 2020 egészében a kiskereskedelmi forgalom bővülése kismértékben lassulhat, de összességében továbbra is dinamikus növekedés várható. Az MNB aktuális előrejelzései alapján a háztartások fogyasztási kiadása idén 4,2 százalékkal emelkedhet.

Ezt támogatja a nagyságrendileg kétszámjegyű béremelkedés és a magas foglalkoztatottság is. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 70 százalékra emelkedett, amely egyben történelmi csúcs.

A munkaerőpiac egészséges helyzetét mellesleg jól mutatja, hogy hazánk rendelkezik az egyik legalacsonyabb (3,4 százalékos) munkanélküliségi rátával az Európai Unión belül.

Forrás: Eurostat

Ezenfelül támogathatják a kiskereskedelmet a kormányzati családtámogató intézkedések, a fogyasztói bizalom magas szintje, a lakossági hitelezés egészséges szerkezetű bővüléses, valamint az új lakások idei évre tolódott átadása is.

Ipar

A koronavírus az ellátási láncon keresztül a feldolgozóiparban erőteljesen éreztetheti a hatását Európában is. Jelenleg nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mikor sikerül megfékezni a vírus terjedését, és mindez mennyiben érinti majd a szolgáltató szektort.

Az idei évi GDP növekedési pályát tehát egyre erősebb lefelé mutató kockázatok övezik. Nagy kérdés, hogy az egészségesen bővülő kiskereskedelem milyen mértékben lesz képes ellensúlyozni az ipar és az építőipar várható lassulását.

Mennyivel növekedtek az egyes kiskereskedelmi ágazatok?

A Központ Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 4,9 százalékkal bővült. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,7, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 5,6 százalékkal emelkedett.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 13,8 százalékkal nőtt. Növekedtek az eladások az iparcikk jellegű vegyes (20 százalékkal), a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk- (19 százalékkal), a bútor-, műszakicikk- (9,7 százalékkal), a használtcikk- (9,0 százalékkal), a textil-, ruházati és lábbeli- (7,6 százalékkal), valamint a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszer-üzletekben (3,5 százalékkal).

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 7,4 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 30 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 1,4 százalékkal nőtt. A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 27 százalékkal emelkedtek.