Megint veszélyes ütemben adósodik el az USA, és ez most másképp kockázatos

Elemzések2020. feb. 4.Szabó Anna

Egyre több szakértőt aggaszt, hogy veszélyesen hízik az amerikai államadósság és a költségvetési deficit. Ráadásul mindkét mutató annak dacára növekszik, hogy a gazdaság erősödik. A lakosság kezében lévő állampapírok állománya három év alatt 70 százalékkal nőtt. Az amerikai állampapírok nagy népszerűségének egyik oka, hogy nincs elég német kötvény, a japán állampapírokat pedig illikvidnek tartják a piaci szereplők.

A 2007-2009-es válság után, Barack Obama elnöksége alatt a költségvetési hiány a bruttó hazai termék (GDP) 13 százalékáról 4 százalékra esett vissza. Most azonban 5,5 százalékon áll a mutató, noha a gazdaság rendben van, a munkanélküliségi ráta is 50 éves mélypontra süllyedt. A GDP-arányos államadósság is magas, 78 százalék körüli, és a Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint 2023-ra 117 százalékra emelkedhet. Ez még akkor is riasztó, ha tudjuk, hogy az Egyesült Államok hitelképessége nagyon erős. 

A helyzetet csak rontaná, ha Donald Trump a novemberi elnökválasztás előtt beígéri az újabb adócsökkentést, amint erről már hallani pletykákat. Mindenesetre készülnek az államháztartás pótlólagos finanszírozására:

az amerikai pénzügyminisztérium az év elején bejelentette, hogy 20 éves államkötvényt bocsát ki.

Egyes elemzők már kongatják is a vészharangot, attól tartanak, hogy érdemi költségvetési kiigazítás hiányában a növekvő kormányzati eladósodás túlfűtöttséghez, inflációhoz, kamatemeléshez és végül gazdasági káoszhoz vezet - írja a The Economist elemzése.

Az amerikai kormányzati adósság alakulása tavaly (millió USD)

USA adósság

A piacokat azonban egyelőre nem izgatják ezek a jóslatok, és minden mennyiségben vevők az amerikai állampapírokra. Még úgy is, hogy csak két százalék alatti hozamot fizet például a tíz éves lejáratú államkötvény. A legfrissebb amerikai statisztikák szerint tavaly az utolsó negyedévben 2,4 százalékos volt a GDP növekedés üteme.

Mégis, kik ezek a vásárlók?

Becslések szerint 2016 óta a pótlólagos költekezés finanszírozását szolgáló állampapírok kétharmadát az amerikai befektetők vették meg.

Ezek egy jó része belföldi cég illetve pénzintézet – írja a The Economist. Ebben egyrészt a szabályozás a ludas (a kereskedelmi bankoknak a korábbinál nagyobb arányban kell biztonságosabb eszközöket tartaniuk), illetve számos vállalatnak van most fölösleges, befektetni való pénze. A válság óta sokkal óvatosabbá váló amerikai háztartások is egyre több állampapírt tartanak.

Az amerikai kormányzati adósság alakulása az elmúlt öt évben (millió USD)

USA adósság

Az utóbbi három évben 70 százalékkal nőtt a lakossági kézben lévő állampapírok összege. 

Ugyancsak 2016 óta a külföldiek – közülük is elsősorban az európaiak – mintegy 800 milliárd dollár értékben vásároltak kötvényeket. Az Európai Unió amerikai állampapír-portfóliója tavaly meghaladta az 1,5 ezer milliárd dollárt, Japáné kicsit kevesebb, mint 1,2 ezer milliárd, Kínáé pedig 1,1 ezer milliárd dollár körül alakult. 

Az amerikai állampapírok nagy népszerűsége az általános bizonytalan politikai klímával magyarázható, valamint azzal, hogy nincs elég német kötvény, a japán állampapírokat pedig illikvidnek tartják a piaci szereplők.

Norvégia különösen sok amerikai állampapírt spájzolt be az elmúlt években, és meglepő módon a 11 milliós Belgium lett az amerikai kötvények másik nagy külföldi vásárlója. Ez utóbbi teljesen megmagyarázhatatlannak tűnik, hacsak nem igazak azok a pletykák, miszerint Kína titokban Belgiumon keresztül vásárolgat amerikai papírokat.