Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

"Megtanultam, hogy a kutya után a Trabant az ember leghűségesebb társa” – interjú egy Trabant 601-es tulajdonosával + Videó

Elemzések2021. nov. 6.Tarsoly Bálint

A Trabant a szocialista autóipar egyik legismertebb klasszikusa, amihez legalább egy sztorija mindenkinek fűződik.

Azt hiszem, hogy jogosan állíthatom, hogy a Trabant azon kevés, mára már nosztalgikussá érett autók közé tartozik, amit a veterán autók témakörében csak érintőlegesen érdeklődők is ismernek, ráadásul a későbbi generációk, mint retró jelkép gondolnak rá. Ez nem is meglepő, hiszem az NDK kétütemű pöfögőjét több mint 30 éven át, csak minimális változtatásokkal forgalmazták, ráadásul számos filmben, időnként, mint viccek humorforrása is felbukkant.

A Trabant 601 története röviden

Az 1960-as évek beköszöntével a zwickaui mérnökök tovább szerették volna fejleszteni a Trabant-gyár személyautóit, ám az NDK pártvezetése nem adott rá engedélyt. Ahogy sok más esetben is, például az NSZK-s Audi 100-as esetén, a fejlesztéseket titokban végezték.

A projektről a vezetőség csak a kész prototípusok bemutatásakor szerzett tudomást. Az autó újszerű megjelenése elnyerte tetszésüket és engedélyezték a sorozatgyártást. Így született meg 1963-ban a 601-es Trabant, melynek utolsó példányai 1990-ben hagyták el a gyártósort.

A korai szériás és későbbi 601-esek között szinte semmilyen műszaki párhuzamot nem húzhatunk / Kép: Klasszik Kasztni

Csak kevesen tudják, da a termelés kezdetén készült 601-es Trabantok a géptest vonalvezetésén kívül gyakorlatilag semmiben sem hasonlítanak a ’70-es és ’80-as években készült változatokhoz.

A ’60-as években szerelt limuzinok és kombik lényegében egy, a legendásan Trabantoknak titulált megjelenésű kasztnit kaptak, viszont műszakilag a 600-asok, vagyis előző szériás modellek másai voltak. Erre a korabeli reklámokban a fogyasztók figyelmét is felhívták, a típust a „Ruha teszi az embert” mottóval népszerűsítették.

Erőforrás és váltó terén az ős-601-esek is egy kétütemű, kéthengeres motort kaptak, ami 26 lóerő helyett még csak 23 leadására volt képes. Váltóból is csak egy változat létezett, ami egy négysebességes kézi kormányváltó volt. A fokozatokat a későbbi modellekkel megegyező módon rendezték el.

A benzin és olaj keverékének összeállításáért a sofőr felelt / Kép: Klasszik Kasztni

Akárcsak a következő évtizedek Trabijai esetén, a korai példányok tankolása során is a sofőr feladata volt, hogy megfelelő mennyiségű olajt keverjen a benzinbe. A ’60-as évek példányaiba sem szereltek üzemanyagszint jelzőt, ezért a rendelkezésre álló üzemanyag mennyiségét a motortérbe helyezett nívópálca segítségével lehetett megmérni.

A különbség, hogy ezeket még a Trabant P50-esekben és AWZ P70-esekben is használt változattal látták el, ezért ezek a mérőpálcák még narancssárgák voltak.

Ez utóbbi abból is felismerhető, hogy az eszköz egyik oldalán a „P50”, másikon a „P70” feliratot láthatjuk. Mivel a 601-esek mindegyikét kivétel nélkül ejtőtankkal látták el, az üzemanyag a gravitáció segítségével jutott el a motorba.

Az autó műszerfalát némileg áttervezték, de sokban hasonlít a 600-as szériáéra / Kép: Klasszik Kasztni

Ahogy fentebb már írtam, a korai Trabant 601-esek műszakilag szinte azonosak voltak a 600 köbcentis „Gömbölyű Trabantokkal”. Ez az autó műszerfalán is megfigyelhető: A ’60-as évek 601-es modelljei a korábbi széria fehérre fújt műszerfalát örökölték, ráadásul a fényeket is a kormány bal oldalán található, un. „zongora gombokkal” lehetett állítani – utóbbiakat rövidesen kör alakú kapcsolókra cserélték.

Érdemes megemlíteni, hogy ezt a példányt egy Berline rádióval látták el. Ez azért érdekes, mert ezek a rádiók a Púpos Wartburgok extrái közé tartoztak, a Trabant tulajdonosoknak saját kezűleg kellett beszerezniük.

A Trabant egy örök szerelem

A videóinterjúban Ackermann Balázs, az autó tulajdonosa, elmesélte, hogy már gyermekkorában is tetszettek neki az NDK legkisebb családi autói. Megfogadta, hogy első autója is egy Trabi lesz, ami be is vált, egy 1988-as limuzinhoz sikerült hozzájutnia.

Balázs már gyermekként elhatározta, hogy venni fog egy Trabant 601-est / Kép: Klasszik Kasztni

Idővel elhatározta, hogy egy korai szériás példányra is szert szeretne tenni. Szerencséje volt, ez az álma is valóra vált. A hirdetések böngészése közben bukkant rá erre az 1966-os változatra, amitől egy idős bácsi örökösei szerettek volna megválni. Bár úgy tűnt, hogy lekésett róla, végül mégis sikerült megvásárolnia.

Kiemelte, hogy egy igazán különleges klasszikushoz sikerült hozzájutnia, mivel az idős Úr újkorától egészen haláláig csak ezt az autót vezette, így az 54 év alatt Ő a második tulajdonos! Mi több, a vásárlást követő második évben a hajdani tulajdonos házának új lakói felhívták, hogy rengeteg Trabant alkatrészt találtak a padláson, ha szüksége van rájuk, elviheti őket:

Két év múlva felhívtak, hogy vannak még cuccok a Trabihoz, ha esetleg érdekel. Így kaptam meg az eredeti benzincsapját, (…) így került elő az eredeti alumínium lapátos ventillátora. Rengeteg apró dolog, ami nemhogy évjárat-helyes volt, hanem konkrétan ennek az autónak volt az alkatrésze.

Veterán, de patinás!

Balázs eredeti terve az volt, hogy az autót felújítja, hogy az OT minősítést szerezhessen. Rövidesen meggondolta magát, a gyári állapotok helyreállítása helyett inkább az autó patináját hozta rendbe:

Bűncselekmény lenne restaurálni, felújítani OT-s állapotra, ami az eredeti terv volt. (…) nyugaton már ilyen létezik, hogy magát a patinát állítsuk helyre. Maradjon meg a fényezés. Ahol javítva van, ott javítva van. Maradjanak meg a repedések, esetleg ahol a festék le van pattogzódva. (…) Hozzuk vissza az állapotot a negyven pár éves széthasznált állapotról a tízen pár éves, sokkal kevésbé széthasznált állapotra.

Az eredeti állapot helyreállítása helyett Balázs a patina megmentését választotta / Kép: Klasszik Kasztni

Annak ellenére, hogy Balázs a Trabant megőrzése érdekében minden tőle telhetőt megtesz, mégsem tartozik a „kertben a muskátli mellett díszelgő” veteránok csoportjába. Az autót rendszeresen használja, még a téli szezonban is legalább heti egy alkalommal kihozza az útra. A fiatal tulajdonos tapasztalatai szerint a Trabant egy nagyon is megbízható autói, röviden jellemezve:

Megtanultam, hogy a kutya után a Trabant az ember leghűségesebb társa.

Trabant-makett, igazi Trabant alkatrészekkel

Ahogy fentebb már írtuk, Balázs már gyermekkorában is rajongott a Trabikért. Mivel az autóvásárlásra még nem volt lehetősége, ezt makett építéssel kompenzálta. A forgatásra egy 601-es kicsinyített mását is magával hozta, amit kissé átalakított, hogy az egy korai szériás változatot ábrázoljon. A modell további érdekessége, hogy ezt több, eredeti Trabant alkatrész hozzáadásával érte el!

Elmaszkírozott makett, eredeti Trabant alkatrészekkel! / Kép: Klasszik Kasztni

(…) egy jóval modernebb Trabantot mintázóból alakítottam át egy korai évjáratnak jobban megfelelőt. És még került bele egy kis Trabant is, mert a rácsa a benzincsap rácsából készült, illetve a hátsó lámpája pedig az első indexbúrából lett kireszelve.

Ha szívesen körbejárna egy korai Trabant 601-est, vagy részletesebben is kíváncsi Balázs történeteire, nézze meg a Klasszik Kasztni róla készült videóját!