Keletnémet déjà vu: két sárga Trabant 601-es története + VIDEÓ

Elemzések2021. aug. 29.Tarsoly Bálint

Vincze Péter 1985-ben vette át élete első autóját, egy sárga Trabantot. Nyugdíjazását követően nosztalgikus érzések fogták el, így beszerzett egy újabb citrom színű pöfögőt.

Legutóbbi NDK-s járművekről szóló cikkünkben az ország legismertebb, egyben legszebb állapotúra felújított Wartburgjával, és annak lelkes veteránrajongó tulajdonosával, Kreisz Irénnel ismerkedhetett meg. Ebben a cikkben a keletnémet autóipar egy további különlegességét, egy 1985-ös Trabant 601S-t mutatunk be, melynek történetét maga a tulajdonos, Vincze Péter bácsi meséli el.

A Trabant 601 rövid története

Az 1960-as évek elején a zwickaui tervezők korszerűsíteni szerették volna a Trabant-gyár modelljeit, ám a pártvezetés nem adott rá engedélyt. Mint sok más esetben, a fejlesztések elutasítása nem tántorította el a tervezőket, így titokban vágtak bele az új Trabi felvázolásába.

A földalatti mozgalom eredményeképp születtek meg a ma is ismert, ikonikus 601-es pöfögők első változatai, melyek vonalvezetése hasonlított az NDK jelképévé vált modellekéhez, műszaki megoldásaikban viszont a korábbi „Gömbölyű Trabantok” pontos másai voltak. Végül a párt engedélyezte a sorozatgyártást, a korabeli reklámokban a „Ruha teszi az embert” szlogennel népszerűsítették.

A közel 30 éves termelési idő alatt több mint 2,8 millió Trabant hagyta el a futószalagotFotó: Klasszik Kasztni / Cseh Márton

A szériát 1963 és 1990 között több kivitelben is gyártották. A legelterjedtebbek a kétajtós limuzinok és a háromajtós „Universal” kombik voltak, ám katonai és szabadidő változatok is készültek. A közel 30 éves termelési idő alatt több mint 2,8 millió példány hagyta el a futószalagot.

A fentebb említett korai, ’60-as évekbeli modellek még csak 23 lóerősek voltak, ám a technológia fejlődésével ezt rövidesen 26 lóerőre növelték. Minden 601-es Trabantot egy kétütemű, kéthengeres orrmotorral szereltek, ami az első kerekeket hajtotta. Váltó terén csak egy lehetőség létezett, ami egy négysebességes kézi kormányváltó volt.

A típus érdekessége, hogy un. „ejtőtankot” kapott, ami azt jelentette, hogy a benzin a gravitáció hatására jutott el a motorba. Ez nagyon veszélyes volt, mivel a benzintartály a motorral egy térben helyezkedett el.

További különlegesség, hogy a műszerfalon nem volt benzinszintjelző, így az üzemanyag mennyiségét egy, a motortérben elhelyezett pálcával lehetett ellenőrizni. Mivel egy kétütemű erőforrásról beszélünk, a benzint és az olajat a sofőrnek saját kezűleg kellett kikevernie, majd a tankba töltenie.

Péter bácsi első Trabija

A videóinterjúban Vincze Péter elmesélte, hogy élete első autója egy 1985-ös sárga Trabi limuzin volt, amit feleségével a debreceni MERKÚR telepen vettek át. Elmondása szerint szerencsésnek mondhatták magukat, mivel a járművet 2,5 év várakozás után át is vehették. Visszatekintése szerint a várakozási idő számított soknak, mivel itthon a Ladákra 4-5 évet, ugyanilyen Trabantokra az NDK-ban akár 8-12 évet is várni kellett.

Vincze Péter és élete első Trabant 601-eseKép: Vincze Péter és élete első Trabant 601-ese

A Kelet-Németország jelképévé vált kisautót több színben is forgalmazták, melyek közül a sárgára festett változatok nagyon ritkának számítottak. Péter bácsi és felesége kifejezetten egy citromszínű változatot szeretett volna, szerencséjükre az átvétel napján számos ilyen példány is érkezett az újautó elosztóba:

Ezt a színt szerettük volna a feleségemmel. Ez tetszett nekünk. Amikor elvonatoztunk Debrecenbe, hogy átvegyük az autót, akkor az egész vonatút alatt izgultunk, hogy csak legyen ilyen színű Trabant. Legalább egy legyen, és akkor arra mi lecsapunk!

A házaspár már reggel hétkor, a kapunyitás előtt egy órával megérkezett a MERKÚR telephelyére, ám 102-es sorszámuk miatt arra kérték őket, hogy délután jöjjenek vissza. Így is lett, még aznap átvehették új Trabant limuzinjukat, ráadásul sárga színben!

Az átvételt követően ünnepelni mentek, ami kisebb kellemetlenséggel végződött, ám Péter bácsi már jókedvvel tekint vissza az esetre:

Nem voltam gyakorlott a kétütemű autókkal és az ejtőtartályosokkal sem, úgyhogy a benzincsapot elfelejtettem elzárni. (…) szépen telefolyt a porlasztó üzemanyaggal, fülig. Én jól ráhúztam a szivatót, beindítottam, nem indult. Utána még néhányszor, nem indult.

Az újdonsült Trabant-tulajdonos segítségére egy tapasztalt márkatárs sietett, aki hazarobogott két új gyertyáért. A sárga pöfögőt végül sikerült beindítani, ami egy kisebb szmog riadóval végződött:

Becsavarta a két gyertyát, pöccre indult. Olyan füstköd, olyan szmog riadó lett az Arany Bika Szálló előtt Debrecen szívében, kellős közepén, hogy nem lehetett látni a Trabantot. Karéjban álltak az emberek, és hát finoman szólva mosolyogtak. De nem az oldtimernek mosolyogtak, hanem az egész látványnak.

Péter bácsi jelenlegi Trabija

Akárcsak a legtöbb veterán autó tulajdonosa esetén, Péter bácsi és OT minősített 601-ese kapcsán is felmerült a kérdés, hogy miért szeretett volna egy újabb Trabantot. Kérdésünkre azt felelte, hogy nyugdíjazását követően szeretett volna egy új hobbiba kezdeni, ráadásul sokszor gondolt élete első autójára, így elhatározta, hogy felújít egy olyan Trabit, ami egyezik az eredeti példánnyal.

Nagy szerencséje volt, sikerült egy olyat találnia, ami ugyanúgy 1985-ös évjáratú, szintén sárga és limuzin, ráadásul 601S, tehát az alapmodellnél jobban felszerelt kivitel.

A restauráció folyamán Péter bácsi megismerkedett a széria apró részleteivel, valóságos szakértővé vált! Az autót 2017-ben vásárolta, felújítása két évet vett igénybe. Muzeális minősítését és „OT”-s rendszámát 2019 őszén vette át.

Vincze Péter és jelenlegi OT minősített Trabant 601-eseKép: Vincze Péter és jelenlegi OT minősített Trabant 601-ese

A kisfilmben elmesélte, hogy már a vásárlást megelőzően eldöntötte, hogy a veteránt OT minőségűre szeretné restaurálni. Sikerrel járt, a Trabi elsőre átment az oldtimer vizsgán. Péter bácsi azon veterán tulajok közé tartozik, akik rendszeresen járatják autóikat. A találkozókon túl hétvégente Miskolc útjain is szokta vezetni:

Egy-egy ilyen járatáskor mindig olyan útra megyek ki, ami kétszer kétsávos. A külső sávban én robogok a Trabanttal, a belső sávból meg néha integetnek (…) hát jó érzés. Sokan megmosolyogják, de nem rossz értelemben.

Tapasztalatai szerint kétféle ember létezik. Az egyik, akit a Trabant teljesen hidegen hagy, a másik pedig, akinek valamilyen személyes, családi kötődése van a járművel, így bármikor mosolyt csal az arcára.

Hozzátette, hogy a forgalomban lévő kisautók száma az utóbbi években jelentősen megcsappant. Elmondása szerint 2002-ben 191.000 volt forgalomban, 2010-ben 41.000, 2019-ben pedig már csak 10.700. Ez utóbbi szám nem reprezentatív, mivel döntő többségűk 1.1-es Trabi, vagyis a négyütemű változat.

Ha részletesebben is utánajárna a 601-esek történetének, vagy Vincze Péter és sárga limuzinjának részletesebb történetébe tekintene be, nézze meg a Klasszik Kasztni róla készült videóját: