Míg Európa betétbe és készpénzbe, addig Amerika a tőzsdébe fektetett: hatalmas különbség alakult ki

Az euróövezeti háztartások mintegy 80%-a nem rendelkezik részvényekkel vagy egyéb tőkepiaci eszközzel. Közel 10 000 milliárd eurót (a megtakarítások harmadát) alacsony hozamú bankbetétekben vagy készpénzben tartanak – írja az Európai Központi Bank elemzése.

Az amerikai háztartások pénzügyi eszközeik mindössze 11%-át tartják betétekben, szemben az európai 33%-os aránnyal.

A legmódosabb 20% körében a leglátványosabb a szakadék: az USA-ban ezen réteg több mint 65%-a tart tőkepiaci eszközöket, míg az euróövezetben kevesebb mint 45%-uk. Ez mutatja, hogy nem pusztán anyagi korlátokról van szó, sokkal inkább óvatosságról és kulturális különbségről.

A tőkepiaci részvétel hiánya miatt a háztartások elesnek a magasabb hosszú távú hozamoktól, miközben a gazdaságban kevesebb forrás jut az innováció, a termelékenység és a növekedés finanszírozására.

Az európai háztartások 4 típusa

A lakossági portfóliók statisztikai elemzése alapján négy jól elkülöníthető csoport azonosítható:

1. Ingatlantulajdonosok (kb. 60%): Vagyonuk döntő részét ingatlanban tartják. Közepes és magasabb vagyoni helyzetűek, főként elővigyázatosságból és idős korukra takarékoskodnak. Mivel az ingatlan illikvid, váratlan kiadások esetén nehézségekbe ütközhetnek.
2. Bankbetéttulajdonosok (kb. 25%): Főként az alacsonyabb vagyoni osztályokba tartoznak, tartalékaikat vésztartalékként bankbetétben tartják. Esetükben az alacsony jövedelem/vagyon közvetlen korlátot jelent.
3. Nyugdíjtermékkel rendelkezők (kb. 10%): A középső vagyoni rétegbe tartoznak; önkéntes vagy foglalkoztatói nyugdíj- és biztosítási termékeken keresztül közvetve kapcsolódnak a tőkepiachoz.
4. Tőkepiaci befektetők (mindössze 4%): Döntően közvetlenül (részvények, kötvények, befektetési alapok, ETF-ek) fektetnek be a piacra. Meglepően változatos vagyoni hátterűek, elsősorban hosszú távra (időskorra) takarékoskodnak.

A pénzügyi korlátokon túl több tényező is visszatartja az európaiakat.

A nem befektető háztartások leginkább a túl magasnak vélt kockázatok, a pénzügyi piacokkal szembeni bizalmatlanság és az ismeretek hiánya miatt maradnak ki.

Az adóösztönzők, a nyugdíjrendszerek szerkezete, az életkor (az idősebbek inkább ingatlant, a fiatalabbak megosztottabb eszközöket tartanak) és az iskolai végzettség egyaránt meghatározó.

Mivel az okok eltérőek, egyetlen általános intézkedés nem elegendő. A tanulmány célzott lépéseket és sikeres nemzeti példákat emel ki:

Pénzügyi edukáció növelése: Szlovénia példája mutatja, hogy az átfogó nemzeti oktatási programok érdemben növelik a pénzügyi tudatosságot.

Egyszerű és átlátható termékek: Finnországban az egyszerűsített részvénybefektetési számlák lakossági elterjedése jelentősen növelte a lakosság piaci részvételét (a háztartások 37%-a rendelkezik befektetési alapokkal vagy részvényekkel).

Foglalkoztatói nyugdíjrendszerek: Hollandia modellje lehetővé teszi, hogy a háztartások közvetett módon, aktív döntési kényszer nélkül részesüljenek a tőkepiaci hozamokból.

Európai Megtakarítási és Befektetési Unió: Célzott uniós kezdeményezések, mint a megtakarítási és befektetési számlák (SIA) és a nyugdíjreformok gyors megvalósítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a lakossági megtakarítások az európai gazdaság növekedését finanszírozzák.

A hatékony uniós szintű stratégiának többet kell tennie annál, mint hogy könnyebben hozzáférhetővé és átláthatóbbá teszi a tőkepiaci termékeket. Foglalkoznia kell a tudásbeli hiányosságokkal, az alacsony szintű bizalommal és a befektetési kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakkal is. A stratégia sikere azon múlik majd, hogy sikerül-e olyan könnyen elérhető befektetési formákat létrehozni, amelyek tükrözik az euróövezeti háztartások eltérő demográfiai jellemzőit, pénzügyi helyzetét, megtakarítási céljait, életkorát és iskolai végzettségét

- értékelt az EKB.

Történelmi és kulturális különbségek

Európában a tőkepiaci passzivitás nem egyszerűen tudáshiány, hanem mélyen gyökerező védelmi mechanizmus. Míg az amerikai kultúra a tőkepiacot a gazdagodás és a jövőépítés elsődleges eszközének tekinti, az európai társadalom történeti okokból az állami garanciákban, a bankrendszerben és az ingatlanban látja a biztonságot.

Bár a jelenlegi szabályozás és az adórendszerek is szerepet játszanak, a háttérben mély történelmi tapasztalatok, eltérő gazdaságfilozófiák és társadalmi intézményrendszerek állnak.

Európa XX. századi történelmét a stabilitás periodikus felbomlása alakította.

A két világháború, a hiperinflációk (pl. a weimari Németországban vagy Magyarországon) és a valutareformok generációk megtakarításait törölték el pillanatok alatt. Az európai családok emlékezetébe beégtek a tőzsdei és pénzügyi összeomlások.

A történelmi megrázkódtatások miatt Európában a föld, az ingatlan ("a tégla") és az arany vált a valódi biztonság szimbólumává, míg az absztrakt pénzügyi papírokra (részvényekre, kötvényekre) gyanakvással tekintenek.Ezzel szemben az USA-ban: Bár az 1929-es nagy gazdasági világválság súlyos csapás volt, az amerikai kontinens földrajzi védettsége miatt elkerülte a fizikai megsemmisülést és a teljes intézményi összeomlásokat. A Wall Street a nemzeti gyarapodás és a gazdasági dominancia szimbólumává vált.

Eltérő jóléti modellek és nyugdíjrendszerek

A lakossági tőkepiaci részvétel leghatékonyabb motorja a nyugdíjrendszer szerkezete.

Európában a II. világháború után a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer vált uralkodóvá. Az állampolgárok évtizedeken át abban a tudatban éltek, hogy az állam garantálja a megélhetésüket idős korukban. Így hiányzott a közvetlen kényszer, hogy egyénileg képezzenek tőkepiaci portfóliót a nyugdíjas éveikre.

Az Egyesült Államokban a hagyományos vállalati nyugdíjak helyét az 1980-as évektől átvették a 401(k) típusú, egyéni megtakarítási számlák. Az átlagos amerikai munkavállaló fizetésének egy része automatikusan tőkepiaci alapokba kerül.

Az amerikaiak nem feltétlenül azért kockáztatnak többet, mert bátrabbak, hanem mert ha nem fektetnek be a tőzsdén, nem lesz nyugdíjuk.