Mikor voltak igazi aranykorok a magyar gazdaságban?

Elemzések2020. feb 15.Sz.A.

A 2013 óta eltelt időszak kivételesnek bizonyult a magyar gazdaság számára, a növekedés üteme jelentősen felülmúlta az európait, sőt, az elmúlt két évben öt-öt százalék körül alakult. Mikor voltak igazi aranykorok a magyar gazdaság történelmében?

A mostani növekedés a kifejezetten jó adatok ellenére mégsem nevezhető aranykornak, erről akkor beszélhetünk majd, ha még 8-10 évvel sikerül meghosszabbítani ezt a ciklust. Hazánk modernkori történelmében ritkán adódtak ilyen hosszú, békés periódusok, melyek gazdasági aranykorok is lehettek:

ilyennek számítanak feltétlenül az 1890 és 1914, valamint 1931 és 1942 közötti időszakok.

Igaz, 1957-től 1979-ig is volt még egy folyamatos növekedéssel jellemezhető, történelmi léptékben hosszúnak számító periódus, de az államosításon alapuló, szigorúan központosított tervutasításos gazdaság számai nehezen értelmezhetők piacgazdasági szempontból. Gondoljunk csak bele, hogy 1953-ban 20 százalékos GDP-növekedést sikerült kimutatni. Valójában mivel jellemezhetők a valódi aranykorok?

A dualista korszak gazdasági mérlege

Az első aranykort a 19. század legsúlyosabb válsága, az 1873-as tőzsdekrach előzte meg, ami után közel egy évtizeden át pangott az akkori világgazdaság. Hazánkba is begyűrűzött a nemzetközi recesszió, a gazdaság lendülete megtört, ezért az 1880-as és 90-es években sorra születtek az iparfejlesztési és -támogatási törvények. Így például 15 év adómentességet adtak a legújabb technikát alkalmazó, Magyarországon addig nem gyártott terméket előállító vállalatoknak, ami a külföldi tőke beáramlását segítette elő. A kedvezményt később meg lehetett hosszabbítani újabb 15 évre. 

Ebben az időszakban az Osztrák-Magyar Monarchia egységes piaccá vált, létrejött a vámszövetség, 1892-től pedig az aranyalapú korona lett a közös pénz.

A támogatások és a kedvező külső feltételek révén a 19. század végén, illetve a 20. század elején új ágazatok indultak fejlődésnek, mint például a villamossági és az elektrotechnikai ipar, amelyeken belül fontos magyar találmányok – transzformátor, villanymozdony, izzólámpa, gőzturbina – születtek – olvasható a jegybank által kiadott Bankok a történelemben: innovációk és válságok című könyvben. Mechwart András rovátkolt hengerszéke, a szitálás gépesítése révén a malomipar is az európai élvonalba emelkedett. 

A közlekedésen belül egyre nagyobb szerepet töltött be a vasút, amelyet gazdaságélénkítés kulcsfontosságú eszközévé tett az akkori közlekedési miniszter, Baross Gábor. Az állam irányításával néhány évtized alatt megépült Európa leghosszabb gátrendszere. Ekkor vált Fiume (a mai horvátországi Rijeka) az Adria egyik legjelentősebb kikötőjévé, illetve Budapest az ország gazdasági központjává és világvárossá. 

Baross Gábor

Nehéz számszerűsíteni ezt az korszakot, miután a bruttó hazai termék (GDP) fogalmát csak a múlt század negyvenes éveiben alkották meg. Csupán becslések állnak rendelkezésre: eszerint

az 1890 és 1913 közötti béke­évek átlaga a gazdasági növekedés terén 2,3 százalék lehetett, az egy főre jutó GDP növekedésének üteme pedig átlagosan évi 1,6 körül alakulhatott.

Ez utóbbi a nyugat-európai átlagos szint valamivel több mint a felét tette ki, az első világháború előtti években a magyar szint a nyugat-európai átlag 60,4 százalékán tetőzött. 

Kicsit hosszabb periódust, az 1867-es kiegyezés után korszakot alapul véve még jobban látszik a fejlődés dinamikája: mintegy két és félszeresére nőtt az egy főre jutó nemzeti jövedelem, az iparból és kereskedelemből élők aránya pedig 20 százalékról 40 százalékra emelkedett. 1914-re a nemzeti jövedelem egyharmadát már az ipar adta.

Ez az időszak a polgárosodás szempontjából is fontos volt, a városi lakosság növekedése háromszorosan haladta meg az országos átlagot. Hazánk közepesen fejlett agrár-ipari országgá vált, és valamelyest lefaragott Ausztriával és Csehországgal szembeni hátrányából. 

A megkésett fejlődés kora

A boldog békeéveknek az első világháború vetett véget. Trianon után gyáriparunk 56 százalékát elvesztettük, a fő nyersanyagforrások külföldre kerültek, a külső és belső piacok egyaránt beszűkültek. Hogy mennyire rossz volt a helyzet, jól jelzi, hogy 1924 nyarán a nyugdíjakat 40 százalékkal csökkentették. Egy ideig a külföldi befektetők is kerülték az országot.

A tőkebehozatal a húszas évek közepétől mutatott javulást, amikor a Bank of England 4 millió font összegű hitelt nyújtott Magyarországnak, illetve népszövetségi kölcsönt is kapott hazánk. Az infláció legyűrésében kulcsszerepet játszott a Magyar Nemzeti Bank 1924-es létrehozása. 

Lassan megindult a fejlődés, aminek egy időre az 1929-ben indult világgazdasági válság vetett véget, de 1931 után újra beindult a növekedés motorja. Ebben nagy szerepet játszott, hogy a mezőgazdasági termékek számára új piacokat sikerült találni Németországban, Olaszországban és Ausztriában. Az évtized végére a magyar agrárexport háromnegyede került Németországba. Az ipari termelés 1937-ben haladta meg a válság előtti 1929-es szintet.

A harmincas évek közepére már az összes település 30 százalékára vezették be a villamos áramot. Az alap- és középfokú iskolák száma a duplájára nőtt, rengeteg kórház, elsőrendű országút és vasútvonal épült, ez utóbbiból Kandó Kálmán találmánya alapján több száz kilométert villamosítottak. A válságból való kilábalás tehát egész sikeresen alakult, de 1941-től kezdve jött a hadi gazdálkodás, és 1943 után újra mélyrepülésnek indult a gazdaság.

Kandó Kálmán első villanymozdonya
Forrás: Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

Mindezek alapján a két világháború közötti időszak gazdasági teljesítményét eléggé ellentmondásosan ítéli meg a szakma és a tágabb közönség.

Ha a növekedési adatokat nézzük, 1920 és 1942 között éves átlagban 3 százalékkal bővült a GDP, illetve 1920 és 1939 között 2,7 százalékkal gyarapodott az egy főre jutó GDP. Mindkét adat jobb az első aranykorénál.

Nemzetközi összehasonlításban azonban nem olyan kiemelkedő Magyarország Trianon utáni gazdasági növekedése. Németország, amely már akkor is fontos partnerünk volt, ugyanebben az időszakban átlag 4, az Egyesült Államok pedig 3,7 százalékkal nőtt. Ami pedig a felzárkózást illeti, 1939-ben az akkori nyugat-európai átlag 58,3 százalékával sikerült elérni az első világháború előtti relatív gazdasági fejlettséget.