Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nem elég az amerikai csodafegyver, az orosz hadsereg megállíthatatlan – térképen az orosz előretörés

Elemzések2022. júl. 16.Dajkó Ferenc Dániel

Rövid szünet után Oroszország folytatta az offenzívát a Donyec-medencében. Hiába a nyugati fegyverszállítmányok, az oroszoknál van a tüzérségi fölény. Négy irányból támadnak. Eddig mindenhol jól halad a hadművelet. Egyre több kistelepülés kerül ukrán kézre, és már Szeverszk belvárosában zajlanak a harcok. Részletes térképeken mutatjuk, hol tart az orosz hadsereg offenzívája Donyeck megyében.

Sikert hozott az orosz taktika

Az elmúlt időszak az Ukrajnában zajló háború szempontjából kisebb kivételektől eltekintve az orosz hadsereg sikereiről szólt. A háború elején fellépő nehézségeket maga mögött hagyó orosz haderő a háború második szakaszának kezdete óta lépésről-lépésre foglalta el a Donyec-medencében fekvő célpontokat. Az orosz taktika, ami alapján egy területre koncentrálják az offenzívát, miközben más területeken is fenntartják a feszültséget, hogy lekössék az ukrán erők egy részét eddig sikerre vezetett. Így még a nyár közepe előtt teljesen orosz kézre került Luhanszk megye teljes területe és immár négy ukrán nagyvárost is sikerült megszállniuk. Ez a négy nagyváros Herszon, Mariupol, Szeverodonyeck és Liszicsanszk.

Megszervezték a támadást

A Luhanszki terület (oblaszty) utolsó ukrán kézen lévő városának, Liszicsanszknak a megszerzése után azonban az orosz hadsereg megállt és nem kezdett bele az újabb hadműveletbe. A rövid pihenő alatt megnövelték a térségben a csapataik számát és feltöltötték a harcoló alakulatok készleteit, megszervezték a Donyeck megye elleni támadást. Végül július 13-án szerdán megindították az offenzívát.

Az elmúlt időszak az Ukrajnában zajló háború szempontjából kisebb kivételektől eltekintve az orosz hadsereg sikereiről szólt.Térkép az Ukrajnában zajló háborúról, a hozzá tartozó jelmagyarázattal; Forrás: saját gyűjtés

Nem törték meg az orosz tüzérségi fölényt

A hadművelet megindulásának a másnapján már érkeztek olyan hírek, amelyek arról szóltak, hogy elfogyott az orosz lendület. Ezek nyilvánvalóan rendkívül torzítottak, már csak azért is, mert egyetlen nap alatt nem lehet megítélni egy offenzíva sikerességét. Nem kérdéses, hogy amíg az oroszok a támadást szervezték, addig az ukrán véderők is rendezték a soraikat és amennyire tudtak felkészültek az újabb orosz rohamra. Épp ezért az offenzíva megindulásakor az oroszok nyilvánvalóan nem tudtak azonnal rohamtempóban előretörni. A frontvonalakon viszont megindult a brutális orosz tüzérségi támadás, ami már egy-két nap alatt úgy tűnik, hogy több ponton is elérte a kívánt hatást és megtörte az ukrán védvonalakat. Itt ki kell emelni, hogy a térségben továbbra is orosz tüzérségi fölény van, a nyugati fegyverszállítások ellenére is. Az amerikai M777-ek ugyan modern eszközök, de vontatott löveg lévén viszonylag könnyű célpontot jelentenek az oroszok számára. Az orosz fél részéről számos M777-es elpusztításáról érkeztek hírek. Önjáró lövegeket is kaptak az ukránok több országtól is, de azokból nem áll olyan mennyiség a rendelkezésükre, amennyi valóban megváltoztatná az erőviszonyokat, ráadásul az is kérdéses, hogy a lövegek hatékony használatához szükséges tűzvezető rendszerek, radarok, stb. a rendelkezésükre állnak-e. Emellett a csodafegyverként emlegetett amerikai MLRS-ekből azaz rakéta sorozatvetőkből sincs akkora mennyiség a birtokukban, ami elég lenne az orosz tüzérségi fölény megtörésére. Kétségtelen, hogy az M142 HIMARS rakéta sorozatvető ugyan egy komoly, modern és veszélyes fegyver, de eddig csak néhány egységet kapott Ukrajna, ami nem sok mindenre elegendő. Az ukránok által kért 300-as darabszám már valóban nagyot üthetne, de egyelőre nem sok esély mutatkozik rá, hogy ilyen mennyiséget leszállítana nekik az Egyesült Államok. Így tehát továbbra is az orosz tüzérség dominál a Donbasszban, ami nagyon kedvező az oroszok számára.

Négy irányból zajlik az offenzíva

Ilyen körülmények között az offenzívát négy irányból indították meg. Habár egyértelműen Donyeck megye ukrán kézen lévő két nagyvárosa, Kramatorszk és Szlavjanszk elfoglalása Oroszország legfőbb célja, az eddig látottakhoz hasonlóan nem a két nagyváros közvetlen ostromával kezdik az offenzívát, hanem először a környező kisebb településeken vetik meg a lábukat. Ha ez a művelet sikerrel jár, akkor könnyedén bekeríthetik majd az elfoglalni kívánt ukrán városokat anélkül, hogy ellenséges csapatok lennének a hátuk mögött. Ezt a taktikát láthattuk Szeverodonyeck és Liszicsanszk ostromakor is. Most épp ezért Bakhmut, Soledar és Szeverszk térségében folynak elsősorban a harcok, valamint Szlavjanszktól kissé északra Izyum alatt Sydorove település irányából törnek előre.

Érdemes kiemelni, hogy ezek közül Bakhmut egy kifejezetten jelentős település, a háború előtt körülbelül 70-75 ezren lakták, fontos útvonalak mentén fekszik és jelentős ukrán erők védik. Soledar és Szeverszk pedig tízezres lakosságú kisvárosok. Sydorove viszont egy egészen kis település.

egyértelműen Donyeck megye ukrán kézen lévő két nagyvárosa, Kramatorszk és Szlavjanszk elfoglalása Oroszország legfőbb célja,Térkép a Donyec-medencében zajló harcokról

Átkeltek a folyón

Az oroszoknak az elmúlt néhány napban mindegyik irányból sikerült előrébb tolniuk a frontvonalakat.

Sydorove térségében sikeresen átkeltek a Donyec folyón és pénteken már a település központjában folytak a harcok a terület irányításáért. Itt úgy néz ki, hogy több kisebb falu is orosz kézre került mostanra, de biztosat egyelőre nehéz mondani. Ha ezek a műveletek sikerrel járnak az megalapozza Szlavjanszk bekerítését.

Szeverszk belvárosában járnak

A legnagyobb sikereket Szeverszknél érték el. Itt Bilohorivka és Hryhorivka falvakat mostanra teljesen elfoglalták és már több irányból támadják Szeverszket. A harcok már a város egész területén zajlanak és jelenleg reálisnak tűnik, hogy a település hamar orosz kézre fog kerülni.

Soledarnal is jól halad az offenzíva. Jelenleg a Soledar közvetlen szomszédságában fekvő Nova Kamy’anka központjában zajlanak a harcok, így valószínűleg legfeljebb napok kérdése, hogy Soledarba is bejussanak az oroszok.

Soledar és Szeverszk között is elindultak az orosz csapatok. Már Spirne és Berestove településeken is bent vannak az orosz erők, ha ezek a falvak elesnek, ezen a területen gyorsan előre tudják tolni a frontvonalat a támadók.

Elfoglalták a szomszédos falvakat

Bakhmutnál is közel kerültek a városhoz. Ilovaisk és Klynove falvak mostanra teljesen orosz kézre kerültek, ez pedig vélhetően már a Bakhmut bekerítésére irányuló művelet része. Itt a tüzérség mellett rakéta támadásokkal is folyamatosan előkészítik a támadást. Bakhmutot magát már régebb óta lövik az oroszok, nemrég pedig a Bakhmut körüli települések közül a legjelentősebbett Csasohov Jar-t is pusztító rakétatámadás érte, amelynek rengeteg ártatlan civil áldozata volt.

Szlavjanszk és Kramatorszk nem elszigetelhető egymástól

A jelenlegi helyzet alapján így Soledar és Szeverszk valószínűleg hamar orosz kézre kerülhet, a környező kis falvakon pedig vélhetően könnyen átgázol majd az orosz hadsereg. Épp így Sydorove felől is nagy eséllyel rövid idő alatt előre törnek majd az orosz erők. Ebből az irányból Majaky és Khrestyshche lehetnek a következő célpontok, de egyik sem igazán jelentős település. Az elfoglalásuk után északról szabad az út Szoledarba.

Komolyabb kihívást Bakhmut elfoglalása jelenthet, de ha bekerítik a település védőit, akkor ez a város is hamar eleshet. Itt a legfőbb kérdés, hogy sikerül-e bevenni Bakhmutot azelőtt, hogy a többi irányból Szlavjanszkhoz érjenek az orosz katonák, illetve ha nem, akkor bevárják-e Bakhmut elestét, vagy anélkül is megindítják az ostromot. Itt érdemes kiemelni, hogy Bakhmut elfoglalása után még két komoly, nagy település is van, amely útját állja Kramatorszk és Szlavjanszk bekerítésének. Ezek Konsztantinyovka és Druzskovka. Így a teljes körbe zárás mindenképp időigényes lenne ez pedig abba az irányba mutat, hogy a teljes bekerítés nélkül is megkezdhetik az oroszok az ostromot. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy Szlavjanszk és Kramatorszk nagyon közel vannak egymáshoz, ám Liszicsanszk és Szeverodonyeck párosával ellentétben ezt a két nagyvárost nem választja el egymástól egy jelentős folyó. Emiatt nem lehet könnyen elszigetelni a két város védőit, így komoly kihívásnak ígérkezik elfoglalni ezeket a településeket. Ez viszont abba az irányba mutathat, hogy az oroszok szükségesnek érezhetik teljesen körbezárni Szlavjanszkot és Kramatorszkot. Azt viszont, hogy végül az oroszok milyen taktikát választanak nehéz egyelőre megmondani.