Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Óriási olaj-, és gázmezőn ül egy ország, indulhat a kitermelés

Elemzések2024. máj. 10.F. P.

A 2022-es energiaválság óta felértékelődtek az olaj-, és gázlelőhelyek, így ott is elkezdenek velük foglalkozni, ahol eddig elhanyagolták. Van olyan ország, ahol a politikai-gazdasági rendszer akadályozta a kitermelést.

Nemrég körüljártuk, hogy mi lenne, ha Venezuelának sikerülne megszabadulnia a nyakán ülő zsarnoktól, aki egy olyan rettenetes gazdasági rendszert tart fenn, hogy még az ország gigagntikus olajkészleteit sem tudják kitermelni. Az elnökválasztás nyáron lesz: hogy hajlandó-e a távozni Nicolás Maduro, az csak akkor derül ki, hisz mindenféle trükkökkel megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzék jelöltjeit, ahogy az Oroszországban is zajlott.

A modellváltó ország

Van azonban Dél-Amerikában még egy ország, ahol megtalálták a palagázt és palaolajat, csak nem tudtak vele mit kezdeni. Ez Argentína, ahol 70 éve többnyire perónista kormányok vannak, akik valamiféle szocializmust próbálnak megvalósítani, ami teljesen tönkretette az ország gazdaságát. Tavaly azonban végre megelégelte ezt az elszegényedett népesség, és megválasztották Javier Milei elnököt, aki azonnal beindította a piacgazdaságot, és máris egyensúlyban a folyó fizetési mérleg.

Új technológiaák

A palaolaj és palagáz kitermelésének technológiája csak az elmúlt 20 évben fejlődött ki: így lett az USA a világ legnagyobb olaj-, és gázkitermelője. A technológia folyamatosan fejlődött, így egyre alacsonyabb költséggel kehet kitermelni mindkét energiahordozót: az olaj esetében már 40 dollár alatt van a hordónkénti költség.

Amíg magas volt a költség, érthető, hogy nem kezdte meg Argentína a kitermelést, azonban már nagyjából 10 éve megérte volna belekezdeni, de a legnagyobb mezőnél még az infrastruktúra sem épült ki a gyenge gazdasági rendszerben. Nincs megfelelő odavezető út, noha vizet és homokot kell a helyszínre szállítani a speciális kitermelési módszerhez.

Hatalmas készletek

Számítások szerint a mező a világ második legnagyobb gáz-, és negyedik legnagyobb olajkészletét rejti, amire a világnak egyelőre óriási szüksége van, hisz a megújuló energiákra való átállás még nem haladt annyira előre, hogy már csökkenjen a kereslet a szénhidrogének iránt. Az orosz-ukrán háború kezdete óta viszont stratégiai jelentősége van, hogy az orosz olaj és gáz szerepének visszaszorulásával is legyen bőséges kínálat.

Argentína annak ellenére, hogy ezen a hatalmas kincsen ül, jelenleg nettó energiaimportőr. Ha sikerül felfuttatni a kitermelést, akkor saját energiaellátásán túl az ebből megugró exportbevételek nagy segítséget jelentenének a válságból kikászálódó országnak, hogy a piacgazdaságra való átállás sokkja után minél előbb meginduljon a gazdasági növekedés, és az ország kitörjön a szegénységből.

Elháruló akadályok

Milei elnöksége révén a feltételek adottak: jöhetnek a befektetők, indulhatnak a beruházások. Korábban szinte lehetetlen volt a külföldi működőtőke beáramlása a bürokratikus akadályok miatt, ez azonban Milei alatt megváltozik. Kihívás ugyanakkor az infrastruktúra kiépítése, hisz egyelőre minden költségvetési kiadást le kellett metszeni a láncfűrésszel, ugyanakkor erre a célra könnyedén szerezhetnek hitelt tartományi szinten, hisz a megtérülés garantált.

Eláraszthatják a piacot

Hogy képet kapjunk a számok szintjén, mit is jelent ez: tavalyelőtt az ország 70-80 LNG gázzal tömött hajót fogadott, mikor Európa is küzdött cseppfolyósított gázért az orosz kiváltása okán. Ha felfuttatják a kitermelést, nem csak ez a kereslet szűnik meg, és irányulhat máshová a gáz, de ennek a többszörösét is exportálhatja az ország. Becslések szerint az olajból és gázból befolyó bevétel évi 30 milliárd dollár is lehet, ami most nagyjából Argentína tartozásának felel meg az IMF felé.