Pánikszerűen, aranyáron veszik a Pfizer gyógyszerét a kínai gazdagok

Elemzések2023. jan. 7.Sz.A.

A Pfizer koronavírus elleni gyógyszerét, a Paxlovidot státuszszimbólumként veszik a kínai gazdagok. A gyógyszert a fertőzés kimutatása után kell szedni, csökkenti a megbetegedés súlyosságát. Egy dobozért 500-600 dollárt is fizetnek a hivatalos platformokon, de a feketepiacon akár 7000 dollárba is kerülhet. A hivatalos adatok szerint a kínai lakosság 92 százaléka be van oltva, ezért is vonakodik a kormány nyugati segítséget elfogadni. A kínai hírességek halála, a kórházak és a krematóriumok túlterheltsége miatt több helyen pánik alakult ki a lakosság körében.

A hivatalos adatok szerint ugyan 17 ezer kínai vesztette életét a Covid kitörése óta eltelt három évben, a legfrissebb hírek szerint azonban ennél sokkal nagyobb a baj. Egyes hírek szerint a zéró tolerancia december 7-i feladása óta teljesen elszabadult a járvány a távol-keleti országban. A becslések szerint a karantén feloldása óta csak december első három hetében hozzávetőlegesen 248 millió ember, vagyis a lakosság csaknem ötöde betegedett meg.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy nem győzik a krematóriumok a halottak elhamvasztását, legkorábban egy hónapra adnak határidőt. Így az is előfordul, hogy az utcán égetik el Covidban elhunyt családtagjaikat az emberek, amiről több videófelvétel is kering a világhálón.

Miután a kórházak megteltek, és sok helyen a folyosókon vagy a bejárat előtt fekszenek a betegek, valamint mert a gyógyszerek is fogyóban vannak, egyre nagyobb a kereslet a Pfizer Paxlovid nevű vírusellenes, szájon át bevehető Covid-gyógyszere iránt. A gyógyszer a Financial Times szerint a kínai elit státuszszimbólumává vált.

A gyógyszer használatát – egyetlen külföldi készítményként –  idén februárban hagyták jóvá a kínai egészségügyi hatóságok, és a kórházakon keresztül lehet beszerezni – számolt be a Reuters.

Aranyáron adják a Pfizer gyógyszerét, már ahol van

A hírügynökség arról is ír, hogy egy kínai online egészségügyi platform felületen dobozonként 2980 jüanért (576 dollár, 210 ezer forint) árulták a gyógyszert, de fél óra alatt ezen az áron is elfogyott. A Financial Times pedig arról írt, hogy több csúcskategóriás magánkórház akár 8300 jüant (1600 dollárt) is elkér egyetlen doboz Paxlovidért. A pekingi Oasis International Hospital egyik tisztviselője például arról számolt be, hogy a 300 dobozos Paxlovid-készletük 24 órán belül elfogyott.

A hatóságok tavaly márciusban rendelték meg az első, 21 200 doboznyi Paxlovid szállítmányt, de a szállítások azóta is csak szórványosan érkeznek, pedig jelentős a kereslet gyógyszer iránt. A Financial Timesnak nyilatkozott kormánytanácsadó szerint mostanáig mindössze néhány százezer doboz érkezett az országba a készítményből.

A minden korábbinál gyorsabban terjedő járvány magyarázza, hogy a kínai elit számára a gazdagság jelképe lett, ha valaki hozzá tudott jutni a Paxlovidhoz. 

Csillagászati árak egy dobozért

Kínában a hivatalos adatok szerint a lakosság 92 százaléka vett fel legalább egy oltást, 90 százalék pedig két oltást is. Ezért is kerülhetett kínos helyzetbe a kínai pártvezetés, amikor a járványadatok valóságát firtatták, illetve a nyugati vakcinasegély felajánlásokra kell válaszolnia.

A Financial Times híre szerint kínai kormánytisztségviselők és gazdag üzletemberek felhalmozzák a drágán vásárolt gyógyszert, hogy szükség esetén azonnal használni tudják.

Az egyik pekingi kórház dolgozója is arról beszélt a lapnak, hogy a tablettákat egészséges emberek vásárolják meg. A dolgozó a Paxlovidot a Moutai nevű prémium italhoz hasonlította, amelyet gyakran üzleti ajándékként adnak egymásnak az üzletemberek. 

Egy pekingi üzletember pedig arról beszélt, hogy két doboz Paxlovidot kapott ajándékba egy barátjától, aki egy „magas rangú tisztviselőket” kiszolgáló kórházi részlegtől jutott hozzá a gyógyszerhez.

Eközben a kevésbé tehetősek külföldről igyekeznek beszerezni a gyógyszert. Így akad olyan Weibó-bejegyzés (kínai közösségi oldal), amely szerint Bangladeshben gyártott Paxlovidot vásárolt. Egy másik bejegyzés szerint pedig az Indiában szintén gyártott gyógyszerhez két-három hét alatt lehet hozzájutni. Eközben a Covid gyógyszerhiány arra késztetett sok Szingapúrban élő kínait, hogy ott vegye meg a Paxlovidot, és küldje haza családtagjainak, hogy megúszhassák a betegséget.

A gyógyszer dobozonkénti ára időközben akár 7000 dollárra is felmehetett a feketepiacon, és sokan külföldről próbálják meg beszerezni az életmentőnek tartott Pfizer készítményt.

A városban élők aggódnak a vidéki rokonaik miatt, a falvakban ugyanis sokan nem kaptak oltást, és sokkal rosszabb az orvosi ellátás - jegyzi meg a Reuters.