„Rocksztár” jön az Európai Központi Bank élére – Christine Lagarde-portré

Elemzések2019. aug 2.Növekedés.hu

Az első nő, aki nem közgazdász, és jegybankár az Európai Központi Bank élére kerül szeptemberben. Pályafutása során már számos ilyen “az első nő, aki…” helyzetben volt. Karrierje kezdetén tett botrányszagú kijelentéseit mára felváltotta a gondos mérlegelés és a pragmatizmus.

A jegybankárok köre szűk és zárkózott. Nehezen fogadnak el bárkit, aki kívülről jön. Így lesz ez Christine Lagarde-dal, az Európai Központi Bank (ECB) új elnökével is, aki nemhogy monetáris politikai vezetői múlttal nem rendelkezik, de még csak nem is közgazdász.

Viszont kiváló válságmenedzseri képességei vannak, és született politikai túlélő.

Lagarde pályafutását két jellemző kíséri végig, kezdve onnan, hogy feltűnt a nagypolitika színpadán, Nicholas Sarkozy francia miniszterelnök kormányában. Az egyik az “ő az első nő, aki…” - jelen esetben az EKB első női elnöke. A másik az a vád, hogy imkompetens, nem ért ahhoz, amit csinál. Lehet, hogy nem ért hozzá, viszont jól csinálja - tehetnénk hozzá. 

A kezdet: első női kereskedelmi miniszter

Lagarde 1956-ban, Párizsban született (Christine Lallouette néven). Édesapja egyetemi tanár volt, angolt tanított, édesanyja latint, görögöt és francia irodalmat oktatott egy középiskolában. Négyen testvérek, ő a legidősebb, három öccse van. Francia és amerikai iskolái után kétszer is megpróbált bejutni a francia politikai elit keltetőjébe, az École Nationale d’Administration-ba, de egyik próbálkozása sem sikerült.

Így az üzleti pályát választotta és 1981-ben az amerikai Baker & McKenzie ügyvédi irodához szegődött el - amelynek 18 évvel később ő lett az első női elnöke.

A Baker & McKenzie-nél munkajogra, trösztellenes témákra, valamint az egyesülési és felvásárlási ügyletek jogi hátterére szakosodott.

Lagarde

Korán megtanult küzdeni és korán megtanulta azt is, hogy nőiességét - amely még ma is gyakran hátrány a politikában és az üzleti életben - hogyan tudja előnyére fordítani. Tinédzserként, 1973-ban, országos bajnokságot nyert csapatban, szinkronúszásban, a válogatottba is bekerült. 17 évesen, apja korai halálát követően az Egyesült Államokban tanult egy évig - sok amerikai még ma is meglepődik, hogy egy francia milyen jó kiejtéssel beszéli az angolt. 

2005-ben alakult úgy az élete, hogy visszatért Franciaországba, ahol az első női kereskedelmi miniszter lett.

Abban az évben a francia kivitel rekordszintre emelkedett. Két évvel később Sarkozy pénzügyminiszterré nevezte ki, így nem csak hazájában, de a legfejlettebb ipari országok klubjában, a G8 csoportban is az első nőként kapott ilyen megbízást. A nyakába is szakadt igen gyorsan a 2008-as pénzügyi válság, amit legalábbis francia részről sikeresen tudott kezelni. A gender-kérdés annak idején korántsem volt annyira a közélet fókuszában mint manapság, de Lagarde, aki akkoriban meglehetősen szókimondó politikus volt - ez tudatosan felépített imázs-elem volt nála - belecsapott a lecsóba:

szerinte a pénzügyi válság részben a globális bankrendszer férfiak által dominált, tesztoszteron-fűtött kultúrájának a következménye volt.

Ekkoriban Franciaországban szinte rocksztárként kezelték.

Egy 2009-es felmérésben, amelyet az RTL tévétársaság és a Le Parisien című lap rendelt meg a második legnépszerűbb közéleti személyiség lett Johnny Hallyday, a franciák színész - rock and roll ikonja, helyi Elvise, gall Korda Gyuri bácsija mögött.

Népszerűsége túlnyúlt a határokon is - 2009-ben a Financial Times a legjobb európai pénzügyminiszternek választotta meg. Ebben a tisztségében kezdte el kiépíteni nemzetközi kapcsolati rendszerét - a G20 csúcstalálkozók jó alkalmat kínáltak erre.

Így nem keltett meglepetést, hogy - első nőként - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatójává nevezték ki, miután annak szintén francia korábbi vezetője Dominique Strauss-Kahn (DSK) szexbotrányba keveredett.

Strauss-Kahnt azzal vádolták, hogy bűncselekményt követett el prostituláltakkal tartott szexpartikon, de a bíróság bizonyítékok hiányában felmentette. Egy New Yorki-i szálloda szobalánya erőszakoskodással vádolta, erre a nyomozó hatóságok szintén nem találtak bizonyítékot - bár nemi aktusra igen. DSK-t ugyan nem ítélték el, de az ügy politikai karrierjébe került. Akkoriban ő volt a legnépszerűbb francia politikus, de a botrány miatt nem indulhatott az elnökválasztáson. Később az orosz Rosznyeft állami olajmamut bankjának felügyelő bizottsági posztjával vigasztalódott, majd ismét felbukkant a sajtóban a neve, amikor pert indított egy bordélyház ellen, amely DSK-nak szerette volna elnevezni magát.

Lagarde egy Augiász istállójához hasonló IMF-et örökölt meg utódjától: átláthatatlan káosz, irdatlan drága berendezések és bútorok, határozatlan politika. Kemény kézzel gatyába rázta a szervezetet, és aktív szerepet vállalt a 2010-es eurozóna-adósságválság menedzselésében is. Így 2016. februárjában mandátumát meghosszabbították a szervezet élén. Kenneth Rogoff, ismert amerikai közgazdász, az IMF egykori vezető közgazdásza nyilatkozta róla: “hihetetlenül impresszív, agyafúrt politikus, nagyon erős személyiség. A tárgyalásokon szerte a világon úgy kezelik, mint egy rocksztárt”.

A Tapie-botrány 

A rocksztárokra a siker, a rivaldafény és a csillogás mellett a botrányok is jellemzők. Lagarde nagy csomagja a Bernard Tapie botrány volt - ez majdnem nemzetközi karrierjét is megakadályozta. Tapie, az Olympique de Marseille futballklub egykori tulajdonosa, az egyik leggazdagabb francia üzletember eladta a tulajdonában lévő Adidast az állami tulajdonban lévő Crédit Lyonnais hitelintézet egyik érdekeltségének.

A bank később jóval drágábban adta tovább a patinás sportszergyárat, Tapie pedig sérelmezte ezt - az ügy másfél évtizedig tartó pereskedésbe fulladt. (Tapie több pert is megnyert, az államnak kártérítést kellett volna fizetnie, de fellebbezésekkel húzták az időt.)

Lagarde - pénzügyminiszterként - 2007-ben választott bíróság elé vitte az ügyet, hogy azt minél gyorsabban le lehessen zárni.

A választott bíróság egy évvel később összesen 400 millió eurót ítélt meg Tapienak - amelyet az államnak kellett volna kifizetni. Az ügy mögött sokan politikai szálat is sejtenek. Tapie a szocialista Miterrand-kormányban volt miniszter, majd fordított egyet köpönyegén és a 2007-es elnökválasztási kampányban már a jobboldali Sarkozyt támogatta. A választott bírósági eljárás így e forgatókönyv alapján azt a célt szolgálta volna, hogy az üzletember minél gyorsabban hozzájusson pénzéhez. Lagarde-ot végül csak hanyagság miatt marasztalták el, se szabadságvesztést, se pénzbüntetést nem kapott. Ezzel olcsón megúszta a botrányt és maradhatott az IMF élén.

Kétszer házasodott, kétszer vált el, két fia van.

“Nem voltam egy tigris-anya, nem volt rá elég időm, de nem is hiszem, hogy ez termékeny lett volna. Az egyik fiam 7 éves volt, amikor zongorázni taníttattam, de nem volt kedve hozzá és hamar abbahagyta, hiába erőltettem. Aztán amikor 15 éves volt, kért egy gitárt és magától elkezdett tanulgatni rajta” - nyilatkozta korábban a Vogue magazinnak.

2006 óta Xavier Giocanti, egy Marseille-i vállalkozó a partnere. Amióta Washingtonban az IMF-nél dolgozik ritkán találkoznak.

“Megígérte, hogy havonta egy hetet nálam tölt az Államokban. Őszintén szólva ez nekem teljesen megfelel. Annyira elfoglalt vagyok, hogy nincs időm mással foglalkozni, azon vitatkozni hogy mi legyen a vacsora és ki vigye le a szemetet”.

Az ECB frankfurti főhadiszállása azért közelebb van Marseille-hez, mint Washington, így feltehetően amikor októberben átveszi az új pozíciót gyakrabban találkoznak majd. Remélhetőleg nem fognak összeveszni a vacsorán sem.

Lagarde vegetáriánus, alkoholt nagyon ritkán iszik, viszont rendszeresen úszik és kerékpározik. A ruhákban a Chanelt preferálja. “Három helyen szoktam vásárolni. Először is a Chanelnél. Van ott egy nagyon kedves nő, Geraldine, aki ismeri az ízlésemet és pénztárcámat és azt is, hogy mi áll jól nekem. Felhívom, együtt kiválasztunk pár ruhát és elküldeti nekem őket. Szoktam vásárolni a Ventilo-nál is (amely szintén francia márka), és persze ott van az angol Austin Reed, akik olyan kosztümöket varrnak, hogy simán kibírják a hosszú repülőutakat” - mondta a Vouge-nak.

Ismerői szerint Lagarde egyik legjobb vezetői tulajdonsága, hogy gyakorlatias. Ha kell, megváltoztatja álláspontját. Jó példa erre a görög válságban mutatott pragmatizmusa.

A válság kirobbanása idején határozottan kiállt a német álláspont mellett: a görögöknek az utolsó eurócentig vissza kell fizetniük adósságukat. Aztán pár évvel később, már azt nyilatkozta, hogy az adósságszint “teljességgel fenntarthatatlan” és az IMF nevében kérte a hitelezőket a kölcsönök egy részének elengedéséről. Persze hiába, még Angela Merkel sem tudott volna lenyomni a német adófizetők torkán egy ilyen intézkedést. 

Az ECB-t eddig mindig közgazdász és/vagy jegybankár vezette, az IMF-re inkább a politikai vezetők voltak jellemzők. Lagarde érkezése egy korszakváltás elismerését jelenti. A pénzügyi válságban az ECB politikai szerepet vállalt, az infláció feletti őrködés helyett a gazdasági növekedés elősegítése került előtérbe. Egy politikus kinevezése a jegybank élére ennek nyílt beismerése. Lagarde jelölése egyébként pozitív piaci reakciókat váltott ki: a befektetők kedvezően fogadták, hogy valószínűleg folytatódik Mario Draghi politikája: monetáris lazítás minden rendelkezésre álló eszközzel.

Sokan tartottak attól, hogy a monetáris héjaként ismert Jens Weidmann, a német jegybank, a Bundesbank első embere váltja Draghit. Weidmann hevesen ellenezte Draghi eurómentő politikáját, az ECB gazdaságélénkítési kötvényvásárlási akcióit. Annak a klasszikus, megtakarításokra, költségvetési többletre alapozó gazdaságpolitika híve, amely immár hosszú évek óta látványosan nem jön be a déli tagállamoknak.

Sértett németek: nem lesz könnyű dolga az EKB élén

Lagarde-nak minden diplomáciai képességére szüksége lesz, hogy meggyőzze a németeket. Annegret Kramp-Karrenbauer, Merkel utódja a kormánypárt élén és a kancellári poszt egyik várományosa - már ha a CDU többséget szerez a választásokon - júniusban nyíltan kijelentette, hogy az ECB döntései sértik a német adófizetők érdekeit. Weidmann se lesz könnyű eset. A Bundesbank nélkül nehéz az ECB-nél döntést hozni, márpedig Weidmann nagyon népszerű Németországban.

Az új jegybankelnöknek így a németek pénzügyi ridegsége és az eurózóna gazdaságának élénkítéséhez szükséges lazaság között kell majd lavíroznia. 

Lagarde azonban valószínűleg minden eshetőségre felkészült és minden helyzetre már jó előre kiépítette pozícióit - mindig is így politizált. Jó példa erre az a kézzel írott, dátum nélküli levél, amelyet a Tapie-botrány idején a nyomozók Lagarde párizsi lakásán találtak - és kiszivárogtattak a francia sajtónak. “Használjon engem, amíg csak szeretne, amíg beleillek az elképzeléseibe. Ha viszont alkalmaz, akkor szükségem van önre, mint támogatóra. Iránymutatás nélkül kockáztatom a hatékonyságot, támogatás nélkül a hitelességet. Végtelen tisztelettel: Christine L.”. Magyarra lefordítva: ha belebukom a Tapie-ügybe, te is buksz velem.

Ennek alapján Frankfurtban sem kell félteni Christine Lagarde-ot.