"Sebezhető a világgazdaság, csak egy szikra kell egy sokkhoz"

Minden válságot pontosan megjósol valaki, legalábbis utólag rájövünk arra, ki volt az a szakértő, aki mindent előre látott, de senki se hallgatott rá – épp ezért következett be a krízis. De az elemzések azt is mutatják, hogy szinte senki sem  képes megismételni ezt a mutatványt. Ezért a szakértők többsége általában a növekvő sérülékenységre utaló indikátorok elemzéséhez folyamodik. A külső és belső egyensúly megőrzése ugyanis nagyon fontos a válság elkerülése szempontjából.

Stephen Roach, a Yale Egyetem vezető munkatársa, a Morgan Stanley ázsiai részlegének volt vezetője a Project Syndicate honlapján megjelent írásában úgy látja, a reálgazdaságban vagy

a pénzpiacokon tapasztalható egyensúlytalanságok miatt egyes gazdaságokban már most sem kell sok a korrekciók kialakulásához, de ez még messze van a komoly válsághelyzettől.

Akkor jöhet az igazi összeomlás, ha jelentős sokk ér egy nagyon sérülékeny gazdaságot. 

Jegybanki túlköltekezés

A most várható krízisre mindenki nagyon készült, a döntéshozók a bankrendszert és a hitelezést megzabolázták, csakúgy mint a folyó fizetési mérleg- és a költségvetési hiányokat. Bár a 2008-as válság rég lecsengett, még mindig velünk él sok válságkezelő intézkedés, mint a jegybankok támogató, nagyon alacsony kamatpolitikája vagy az alacsony inflációs környezet. Honnan csaphat le akkor a következő krízis? Az amerikai közgazdász szerint épp a jegybankok felől fenyeget a veszély, és erre három okot hoz fel.

Először is a nagy központi bankok – mint az amerikai Fed, az Európai Központi Bank (ECB) és a japán jegybank – által kezelt eszközök túlságosan felduzzadtak, novemberben 14,5 ezer milliárd dolláron álltak, ami 3,5-szerese a 2008-as válság előtti szintnek.

Ugyanebben az időszakban a három gazdasági nagyhatalom GDP-je csak 5,3 ezer milliárd dollárral nőtt, ami a fele a jegybankok mérlegfőösszeg-növekedésének. Ez azt jelenti, hogy még mindig rengeteg, a korábbi válság idején felvásárolt eszköz van a jegybankok kezében. Persze vannak lényeges különbségek:

a japán jegybank mérlegfőösszege az ottani GDP 102 százalékán áll, míg az ECB-nél ez az arány 39, a Fednél pedig csupán 17 százalék. 

Kicsi a mozgástér a válságkezelésre

A következő probléma, hogy a gazdaság élénkítését szolgáló jegybanki kamatvágások csak 2008 és 2009 környékén voltak hatásosak, amikor ezzel elejét lehetett venni a piacok további zuhanásának. Roach szerint mostanra ennek már nincs sok értelme, sőt, bebizonyosodott, hogy a jegybankok csak korlátozott mértékben képesek ily módon serkenteni a gazdaságokat. Egyszerűen hibás elképzelés, hogy ami működött a krízis idején, az majd ugyanolyan hatásos lesz a kilábalás idején is.

Roach úgy látja, a felduzzadt mérlegfőösszegek és az alacsony kamatok miatt a központi bankoknak alig lesz mozgásterük, ha jön egy újabb recesszió. 

A harmadik jelenség, hogy mindezt a jegybankok nem látják be. Erre utal, hogy a Fed a gazdaság feltámasztására tett nagy igyekezetében megszakította kamatemelési ciklusát, és újra elkezdett kamatot csökkenteni, valamint növelni a mérlegfőösszeget. Ez utóbbi jellemző a japán jegybank politikájára, és az ECB új elnöke, Christine Lagarde sem utasítja el ezt a felfogást.

Miért is baj ez? Hiszen most nagyon alacsony az infláció, és úgy tűnik, bármit tesznek a jegybankok, az árak nem lódulnak meg. Sok országban azonban már zéró szinten vannak a kamatok, ezért a jegybankoknak nem maradt olyan eszközük, amellyel hatékonyan tudnának kezelni egy valódi gazdasági válságot. Pedig már mutatkozik némi instabilitás az amerikai részvénypiacon.

Túlértékelt pénzpiacok, gyenge növekedés

Robert Shiller Nobel-díjas közgazdász árazási mutatója alapján az látszik, hogy az amerikai részvénypiac igen drága, 53 százalékkal múlja felül az ötvenes évekbeli, és 21 százalékkal a 2008-as válság utáni átlagszintet.

Egyre kevesebb a tér tehát fölfelé, ezért egy váratlan inflációs sokk illetve kamatemelés miatt erős korrekció következhet be a túlértékelt amerikai részvénypiacon. 

A másik probléma a reálgazdaságok gyengélkedésében rejlik. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrégiben vágta vissza a világgazdaság idei GDP-növekedését 3 százalékra, ami a globális recessziók időszakára jellemző. Rádásul a fejlett világban, így az Egyesült Államokban alig két százalékkal, az eurózónában és Japánban pedig 1 százalék körül döcög a növekedés motorja. 

Túlértékelt pénzpiacok, elhibázott monetáris politika és gyenge növekedés: egy ilyen sérülékeny világban nem sok kell ahhoz, hogy 2020-ban beinduljon a válság.

A három „P” kockázata

Roach szerint még a három „P” is hozzájárul a kockázatokhoz: ezek a protekcionizmus (például az amerikai–kínai kereskedelmi konfliktus), a populizmus (mint a növekvő hindu nacionalizmus) és a politikai diszfunkció (ilyen lehet Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felelősségre vonása is).

A válságot kirobbantó szikra valószínűleg valami más lesz, de a sebezhetőség jelei már mindenki számára felismerhetőek – véli a Yale Egyetem munkatársa.