Végre valami igazán jót nézne a TV-ben? Mondjuk hova kapcsoljon

Rengeteg olyan videojáték készül manapság, amely úgy épül fel akár egy film. A történet, a karakterek vagy a párbeszédek sokszor olyan nívósak, hogy a mozik jó részét is könnyedén lepipálják.

Ezért is meglepő, hogy sokáig egyetlen épkézláb videojáték-adaptáció se készült. Bár animációs fronton voltak kifejezetten jó darabok is – elég csak a díjesőben részesült Arcane-ra vagy a tavalyi Cyberpunkra gondolni – az élőszereplős alkotások mind felejthetőek, vagy egyenesen borzasztóak lettek.

A készítők rendszerint a videojátékok ötleteit csak ugródeszkának használták és nagyrészt mentek a saját fejük után, ami önmagában nem lett volna probléma, csak hogy a napnál is világosabb,

hogy a nagyköltségvetésű produkciók körül mostanság kevés a jó tollú író, így a végeredmény rendre siralmas lett.

Az HBO új sorozata a The Last of Us, amelynek az első része most vasárnap fog debütálni, viszont végre megmutatta miként kell igazán jó játék-adaptációt készíteni. Először is a készítők nem akarták feltalálni a spanyol-viaszt.

Ahelyett, hogy teljesen átírták volna az eredeti történetet, jól ismerték fel, hogy az egyik ok, amely miatt a The Last of Us videojáték olyan sikeres lett az épp a történet és a karakterek voltak. A játékmenet is remek volt, de a több milliós eladásokban kulcsszerepet játszottak a kiváló drámai pillanatok is.

Ezért az adaptáció követi a játék narratíváját. Sokszor jelenetek vagy épp a párbeszédek egy az egyben vannak átvéve az eredeti alkotásból.

A sztori részleteit nem akarjuk elárulni, ezért csak annyit mondunk: egy olyan világban jár a történet, ahol összeomlik a civilizáció. A letűnt világ romjait zombiszerű fertőzöttek járják. Bár ez az alapfelállás kísértetiesen hasonlít megannyi poszt-apokaliptikus filmre, azonban itt nem a rémek elleni harcon van a fókusz.

Helyette két túlélőre koncentrál a sztori. A sokat megélt Joelnek (Pedro Pascal) ugyanis egy kislányt, Ellie-t (Bella Ramsey) át kell vinnie a fertőzött Amerikán. A kalandjaikon keresztül pedig rálátást kapunk arra, hogy a különféle embercsoportok mennyire eltérően alkalmazkodtak ehhez az új, kegyetlen világhoz.

Az erős jelenetekre nem kell sokat várni. Mivel már itt eltörhet a mécses, a premierhez is érdemes bekészíteni a papírzsebkendőt.

Az is jól látszik, hogy az HBO nem spórolt. A The Last of Us-t egyértelműen a csatorna egyik új zászlóshajójának szánták, ami a büdzsén is meglátszik.

Bár nem egy akciósorozatról van szó, amikor beindulnak az események, akkor a látvány is elsőrangú.

A magas nívó kevésbé meglepő annak fényében, hogy a sorozatot az a Craig Mazin hozta tető alá, aki az utóbbi évek egyik legjobb sorozatáért a Csernobilért is felelt. Azt azért jelezzük: olyan húsbamaró élményre, mint a Csernobilnál ezúttal ne számítsunk. A The Last of Us nem több nem kevesebb, mint egy vérprofin összehozott kalandsorozat, amely nem spórol a drámával sem.

Arra viszont van esély, hogy ahogy a Trónok harca annak idején megnyitotta az ajtót a fantasy-sorozatok előtt, úgy talán a The Last of Us is beindíthat egy új trendet. Nem lenne meglepő, ha ezután a szokottnál jóval több videojáték-adaptáció landolna a streaming szolgáltatóknál.