Zohran Mamdani és az amerikai Demokrata Párt jövője
ElemzésekZohran Mamdani neve néhány éve még keveseknek mondott bármit New Yorkon kívül. Ma azonban a 34 éves politikus – aki júniusban a nagyváros polgármesteri előválasztásán legyőzte Andrew Cuomo volt kormányzót, a Demokrata Párt establishment-jelöltjét – sokak számára a párt jövőjének jelképe lett. Napokkal a november 4-i választás előtt Mamdani nagy fölénnyel vezet a közvélemény-kutatásokban és majdnem biztos befutónak tekinthető. Az éllovas sikere többről szól, mint egy jól sikerült kampányról: mélyebb politikai elmozdulást jelezhet a Joe Biden után meggyengült Demokrata Párton belül, amelynek következményei túlmutatnak New York határain.

Zohran Mamdani hirtelen, látványos felemelkedése figyelemre méltó pillanat az amerikai politikában. A radikális politikus a Demokrata Párt „régi gárdájának” kihívójaként lett sikeres.
Kampányát alulról szerveződő mozgalom, progresszív gazdaságpolitikai üzenetek és a fiatalabb, sokszínűbb választói rétegek megszólítása jellemezte.
Sikere fontos kérdéseket vet fel: mit árul el a Demokrata Párt eddig követett irányáról, belső átrendeződéséről és mit jelez arról, hogy a párt mennyire életképes politikai erő maradt országos szinten Donald Trump sikeres elnöki visszatérését követően?
Átrendeződés: pártestablishment kontra progresszívek
Mamdani kampánya világosan megmutatta, hogy a Demokrata Párton belül kiéleződött a konfliktus a hagyományos mérsékelt, centrista irányvonal és a radikálisabb, baloldali mozgalom között. Andrew Cuomo egyenesen párton belüli „polgárháborúról” beszél.
Mamdani, a lázadó politikai újonc nyíltan „demokratikus szocialistaként” kampányolt, élesen bírálva a „régi gárda” politikáját, szerkezeti reformokat ígérve.
(Mamdani tagja az Amerika Demokratikus Szocialistái nevű pártnak, amely kampánya fő szervezője volt. Alexandria Ocasio-Cortez New York-i kongresszusi képviselő prominens tagja ennek a pártnak, aki – Bernie Sanders mellett – Mamdani egyik legfontosabb politikai támogatójának számít.)
Mamdani sikere több dolgot jelez. Először is, a Demokrata Párt progresszív szárnya immár nem csupán a periférián mozog: képes a pártestablishmenthez tartozó ellenfeleit is legyőzni, legalábbis a demokrata dominanciájú körzetekben. Másodszor, Mamdani kampánya az alulról szerveződő választási modell sikerét példázza – ajtóról ajtóra kopogtatás, kisösszegű adományok, fiatalok mozgósítása –, ami szemben áll a nagy adományozókra építő, klasszikus kampánystruktúrákkal. Harmadszor, Mamdani sikere felveti a kérdést, hogy mit is jelent valójában a bideni kudarc után sokat emlegetett „politikai pragmatizmus” a Demokrata Párton belül. Mamdani szerint a választók nem apró, óvatos lépésekre, hanem bátor, rendszerszintű változásokra vágynak, különösen a megélhetési költségek és a lakhatás terén.
Összességében Mamdani sikeres kampánya azt mutatja, hogy a Demokrata Párt belső átalakuláson megy keresztül: a progresszív bázis erősödik, a régi establishment befolyása gyengül.
A pártnak újra kell gondolnia, miként tudja kezelni ezeket a feszültségeket, ha hosszú távon politikailag életképes akar maradni a radikalizálódó trumpizmussal szemben.
Választói kapcsolatok, politikai prioritások
Mamdani kiugró eredményessége különösen azért tanulságos, mert tükrözi, hogyan változhatnak a Demokrata Párt választói koalíciói és az őket leginkább foglalkoztató politikai és gazdasági kérdések.
A vezető polgármester-jelölt programja nem magasröptű célokra, hanem olyan mindennapi anyagi gondokra összpontosít, mint például a lakbérek kontrollja (befagyasztása), ingyenes tömegközlekedés, önkormányzati tulajdonú és üzemeltetésű élelmiszerboltok (az árak kordában tartására), ingyenes gyermekgondozás, a nem magán elitiskolák megszüntetése, valamint a gazdagokat terhelő magasabb jövedelem- és vagyonadó (a bővítendő közszolgáltatások finanszírozására).
Az előválasztásokon Mamdani azokban a New York-i körzetekben ért el különösen jó eredményt, ahol a lakhatási költségek nagyon magasak. (New Yorkban a családok kétharmada bérelt lakásban él, aminek következtében a magas bérleti díjak és a lakbérkontroll rendkívül fontos politikai kérdéseknek számítanak.)
Mindez azt mutatja, hogy a demokraták bázisában – és a kevésbé elkötelezett választók körében is – egyre erősebben érvényesül az anyagi igazságosság és az életszínvonal kérdése, szemben a pusztán identitáspolitikai, „kulturális” témákkal.
Országos szinten ez arra utal, hogy a megélhetési gondok és a kirívó vagyoni egyenlőtlenségek kezelése a párt számára ismét központi választási témává válhat.
Társadalmi sokszínűség, új koalíciók
Mamdani muszlim, dél-ázsiai és ugandai gyökerei (Kampalában született), valamint az etnikailag sokszínű nagyvárosi közösségekben végzett kampánymunkája rávilágít arra, hogy
a Demokrata Párt jövőbeli ereje azon múlik, képes lesz-e valóban befogadó, többnemzetiségű választói koalíciókat építeni.
Mamdani kampánya különösen hatékonyan mozgósította a bevándorlókat, a fiatalokat, a lakásbérlőket és a színes bőrű közösségeket.
Ugyanakkor Mamdani személye és programja kockázatokat is hordoz: nyílt szocialista önmeghatározása, Izraellel kapcsolatos erős kritikája (apartheid rezsim, genocídium Gázában, bojkottra való felhívás), illetve politikai tapasztalatlansága megosztóvá teszi.
Nyitott kérdés, hogy az ilyen politikai alapállás hozhat-e többségi szavazatokat máshol, a mérsékeltebb vagy ingadozó választók körében is. Ez kulcskérdés a Demokrata Párt országos választási életképessége szempontjából. Ezzel kapcsolatban a következő nagy teszt jövő év novemberében lesz a félidős kongresszusi választásokon.
A Demokrata Párt jövője Mamdani tükrében
Mamdani rendkívüli sikere azt jelzi, hogy a Demokrata Párt képes új, karizmatikus fiatal vezetőket és innovatív kampányszervezési módszereket felemelni, ami orvosolhatja a párttal szembeni „elöregedett” imázst.
Mamdani újrakalibrálta a helyi politikát a munkás- és a középosztály felé.
Az égető megélhetési és lakhatási gondok előtérbe helyezése újra összekötheti a Demokrata Pártot azokkal a választókkal, akik gazdaságilag kiszorítottnak érzik magukat. (A Demokrata Párt történelmileg a munkásosztályt képviselte, de különösen Bill Clinton óta a pártvezetés feladta a tradicionális, osztályalapú választási koalíció építését. A párt egyre markánsabban a magas képzettségű nagyvárosi professzionális réteg társadalmi és kulturális preferenciáit tükrözi. Alapvetően ez ágyazott meg a trumpizmusnak, amely mindinkább a demokraták által cserben hagyott társadalmi vesztesek, fehér fizikai munkások, a kevésbé iskolázottak és a vidék politikai otthona lett.)
Mamdani megmutatta, milyen irányban alakulhat a Demokrata Párt jövőbeli bázisa: sokszínű, fiatal, városi és munkásközpontú.
Ha a Demokrata Párt hosszú távon képes lenne országosan is kiépíteni és fenntartani a Mamdani-féle választási koalíciót, akkor a következő évtizedekben számottevő demográfiai előnyt élvezhetne a republikánusokkal szemben.
A siker árnyoldala: radikalizmus és választási kockázat
Ám Mamdani diadala nem veszélytelen precedens. Nyílt szocialista önmeghatározása, Izrael-politikája és konfrontatív stílusa sok mérsékelt és idősebb választót elidegeníthet. New York hagyományosan erősen liberális, demokrata városnak (és államnak) számít. Ezért a New York-i progresszív modell nem feltétlenül működik az ország politikailag mérsékeltebb vagy vidéki területein. A Demokrata Párt számára ez a legnagyobb dilemma: hogyan lehet egyszerre radikális és kormányzóképes, progresszív és mégis választásképes az amerikai politikai középben?
Fölöttébb nyitott kérdés, hogy a Mamdani-féle modell exportálható-e a „billegő” államokba, ahol a Demokrata Pártnak a republikánus középrétegekkel kell versenyeznie.
Ha a párt túlságosan balra tolódik, fennáll a veszély, hogy elveszíti azokat a választókat, akik 2020-ban még Joe Bidenre szavaztak – nem lelkesedésből, hanem mert stabilitást akartak vagy féltek Trumptól. A választók a radikális ígéreteket gyakran konkrét eredményekhez mérik.
Ha a progresszív vezetők nem tudnak kézzelfogható javulást hozni, az a párt hitelességét áshatja alá.
Hasonló következtetésekre jutott a liberális, demokratákat támogató New York Times is, amely a napokban hosszú, bőséges adatokkal alátámasztott szerkesztőségi cikkben próbálta bizonyítani: országos szinten általában, de az ingadozó körzetekben különösen azok a demokrata jelöltek sikeresek, akik az arany középutat képviselik egy alapvetően jobbközép beállítottságú országban.
A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Demokrata Párt túl balos és túlzottan a megosztó kulturális kérdésekre összpontosít… Ezidáig a választásokat nyerő demokraták főként azokból a demokrata jelöltekből kerültek ki, akik sokat tettek azért, hogy kevésbé progresszívnek tűnjenek, mint maga a párt… Az amerikaiak milliói lelkesednek a progresszív politikai programokért, de tény, hogy ők túlnyomórészt a fehér, egyetemet végzett szavazók köréből származnak, s olyan erősen demokrata államokból, mint New York és Kalifornia
– szögezi le a New York Times.
Lesznek-e pártonbelüli követők?
Mamdani minden bizonnyal sok követőre talál majd a demokraták körében nemcsak a New York-ihoz hasonló önkormányzati választásokon, de a közelgő közbenső kongresszusi referendumon is, ahol nagy lesz a tét: a szövetségi törvényhozás legalább egyik házának a megkaparintása. (A poszt-bideni Demokrata Párt gyengeségét mutatja, hogy a Fehér Házon és a Kongresszus mindkét házán túlmenően republikánus fölény van az állami szintű parlamentek és kormányzóságok többségében is, ráadásul konzervatívok uralják a Legfelső Bíróságot is.) A Mamdanihoz hasonló, radikális politikai platformú jelöltek azonban könnyen a republikánusok céltáblájává válhatnak, akik a demokratákat túl radikálisnak, „felforgatónak” tüntethetik fel a politikai középen álló választók szemében. Donald Trump már Mamdani homlokára ragasztotta a „commie” címkét.
Mérleget vonva: Zohran Mamdani váratlan és kiugró politikai sikere New Yorkban nem csupán helyi történet, hanem a meggyengült, a trumpizmus ellen hatástalan Demokrata Párt előtt álló megújulási alternatívák egyike.
Ő testesíti meg az új, progresszív generáció felemelkedését, a gazdasági igazságosság témájának középpontba kerülését, és egy új, sokszínű, fiatal választói koalíció megszületését.
A párt számára ez egyszerre biztatás és figyelmeztetés. Egyrészt bizonyítja, hogy képes megújulni, új arcokat, friss politikai gondolatokat és hatékony választási technikákat kínálni. Másrészt rámutat, hogy az ideológiai széthúzás, a kormányzati eredmények hiánya és a középre húzó választók elvesztése tovább gyengítheti a Demokrata Párt országos versenyképességét a trumpizmussal szemben.
A Demokrata Párt jövője tehát jórészt azon múlik, hogy képes-e egyensúlyt találni a progresszív megújulás és a szélesebb választói vonzerő között. Eredményeket felmutatni, nem csupán ígéreteket tenni, és összehangolni a belső sokszínűséget egy koherens politikai stratégiában.
Az Egyesült Államokban élő szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.
