A tervezők már kérdezik, hogy nincs-e valami munka – közeleg a válság a magyar építőiparban is?

Hírek2019. okt. 23.Növekedés.hu

Bár egyelőre még mindig túlfűtott a hazai építőipar, alig találni szakembert az építkezésekhez, a tervezők már telefonálnak a kivitelezőknek, hogy nincs-e valami munka kilátásban. Ha bármilyen visszaesés közelít, azt először a tevezők érzik meg.

„Sosem volt ilyen jó” – Csak a szűk kivitelezői kapacitásokra panaszkodnak az ingatlanfejlesztők 

Rendkívül erős a kereslet a minőségi kereskedelmi ingatlanok iránt. A mostani helyzetben nem az ingatlanfejlesztők versengenek a bérlőkért, hanem inkább éppen fordítva. A fejlesztőknek viszont a kivitelezői kapacitásokért kell megküzdeniük – hangzott el egy, a kereskedelmi ingatlanok fejlesztéséről, beruházásairól szóló konferencián.

„Talán sosem volt ennyire jó a csillagok állása, mint most” – ezzel kezdte az ingatlanfejlesztési piacot jellemző fundamentumok értékelését Székely Ádám, az Infogroup ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoport tártulajdonos ügyvezetője azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a HG Media és a Haszon Magazin Ipari ingatlanok és beruházások című konferenciájának keretében rendeztek meg. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület alelnöke kiemelte: rendkívül erős a kereslet a minőségi kereskedelmi ingatlanok iránt.

Budapesten jelenleg 3,6 millió négyzetméter iroda található, folyamatban van 500 ezer négyzetméter építése, amiből a tervek szerint idén 120 ezer négyzetmétert adnak át.

Összehasonlításképpen elmondta: a 2008-ban indult válság előtt volt olyan év, amikor 300 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak át.

A fővárosi irodák üresedési rátája rekord alacsony szinten, 6 százalékon áll, ennek megfelelően emelkednek is a bérleti díjak.

A fővárosi ipari ingatlanoknál ugyanez a helyzet alakult ki.

Székely Ádám kiemelte: az irodapiaci fejlesztések korlátját egyáltalán nem a kereslet, hanem a kivitelezői kapacitások jelentik. A fővárosi irodapiac idei 120 ezer négyzetméteres bővítésénél többre lenne amúgy igény, de a kínálatoldali problémák miatt nem lehet ennél többet átadni. „A piacon most nem a bérlőkért folyik a verseny, hanem éppen a bérlők versenyeznek értünk. Mi pedig a kivitelezői kapacitásokért versenyzünk. Szeretnénk kiviteleztetni, de gyakorlatilag nem találunk ehhez elegendő kapacitásokat” – jegyezte meg.

Építőipar: a hatékonysággal van gond

Erre a kivitelezői oldalt képviselő Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója azzal reagált, hogy saját szektora most nem egyszerű időszakot él át. A válság okozta lejtmenet évei után ugyanis most az iparág 20 százalékkal túl van terhelve. A válság során sokan elhagyták az építőipart, amikor meg beköszöntött a kedvező időszak, arra pedig nem volt felkészülve a szektor.

Darabra, létszámra meg van az építőipar, de rossz hatékonysággal, gyenge képességű munkaerővel próbál helytállni

– tette hozzá. 

Állami szerepvállalás kellene a piaci kilengések kezeléséhez

Emlékeztetett arra, hogy a 2008 végén kitört válság a német építőipart csak 2,5-3 százalékkal vetette vissza, míg a magyart 50 százalékkal. Szerinte ekkora kilengéseket igen nehéz kezelni. Ehhez megfelelő állami beavatkozásokra lenne szükség.

Franciaországban az állam 2009-ben 100 ezer bérlakást rendelt meg, ami pótolta az építőipar kieső megrendeléseit. Ott 2-3 év alatt átlendültek a holtponton, nem kellett leépíteni, minden a helyén maradt

– jegyezte meg.

Jön a válság? A tervezőket kell kérdezni

A panelbeszélgetésen szóba került az is, hogy egyre többen beszélnek a közelgő válságról. Ezzel kapcsolatban Scheer Sándor elmondta:

Mi akkor szoktuk érezni a válság közeledését, ha a tervezőknek nincs elég munkájuk. Hosszú évek óta nem fordult elő, de most két-három hónapja kapok olyan telefonokat, hogy van-e valamilyen tervezési megbízásra lehetőség. Most pici lassulást érzek a saját ágazatunkban, ami nem is biztos, hogy rosszat tenne a szektornak. Kicsit rendezni lehetne a sorokat, minden visszaállna a normális kerékvágásba. Jelenleg ugyanis extrém túlfűtött helyzet alakult ki.

Szerinte, ha a visszaesés mértéke nem lesz 10-15 százaléknál nagyobb, akkor nem lesz komolyabb gond, inkább minden a helyére kerülhet a mostani túlfűtött időszak után.

Székely Ádám a tervezők megrendelésével kapcsolatban viszont azt mondta, hogy ő ezt a fajta lassulást kevésbé látja. Szerinte az ingatlanfejlesztőknek jelentős tervezői kapacitásokra lenne szükségük, de nehezen találnak megfelelő minőséget. Ugyanakkor elismerte, hogy az ingatlanszektor ciklikus iparág, így a válság mindenképpen jönni fog. 

Túlfűtött beruházói várakozások a szállodapiacon 

A panelbeszélgetés harmadik szereplője Maráczi Gábor, a szállodák üzemeltetésével foglalkozó Accent Hotel Management Kft. fejlesztési igazgatója volt. Ő is arról számolt be, hogy az általa képviselt területen, a szállodafejlesztési piacon dinamikus fejlődés zajlik Budapesten.

A meglévő 20 ezer szobára vetítve jelenleg 3 ezer szoba épül. Ezt a keresleti oldal erőteljes bővülése is alátámasztja. Úgy látja, hogy az egyik top európai desztinációvá fejlődő Budapesten van tere még a további növekedésnek akár keresleti, akár kapacitás szempontból. Mindamellett azt is elmondta, hogy beruházási oldalon kicsit túlfűtöttnek tekinthető a piac.

Ezt nem úgy értem, hogy ne lenne helye a kapacitásbővítéseknek, hanem a beruházói várakozásokat tartom kicsit túlzottnak. Ausztriában például a beruházói elvárások sokkal reálisabbak, az elvárt hozam lényegesen alacsonyabb.