Bűnös vagy ártatlan?

Corvinusos kutató közreműködésével készült modellt publikált a világ egyik legjobb közgazdasági folyóirata az ártatlanok és bűnösök leghatékonyabb
megkülönböztetésére.

Vida Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora és kollégája, Alessandro Ispano, a CY Cergy Paris Université kutatója egy olyan matematikai modellt dolgoztak ki, amelynek kihallgatási szituációkban való alkalmazásával elkerülhetővé válik, hogy a gyanúsított a legsúlyosabb büntetést kapja − ami egyébként a kihallgatónak és a gyanúsítottnak sem érdeke −, ezáltal lehetővé téve a lehetséges ártatlanok és bűnösök leghatékonyabb megkülönböztetését. Tanulmányukat a világ legjobb öt közgazdasági folyóiratának egyike, a Review of Economic Studies fogadta el január 7-én.
„A modellt az igazságszolgáltatásban alkalmazott kihallgatási szituációra írtuk fel, de bármilyen olyan helyzetre alkalmazható, amikor valakit kérdőre vonnak.

Például, amikor egy szülő a gyermekét kérdezi a videójátékkal eltöltött idejéről vagy a főnök a távmunkában dolgozó beosztottat arról, mennyi időt töltött munkával” − magyarázza a Corvinus kutatója. 
Egy ideális világban az igazságszolgáltatás a bűnösöket megtalálja és megbünteti, ártatlanokat pedig felmenti. A valóságban azonban a kihallgató szükségszerűen hibázik: megvádol ártatlanokat és elenged bűnösöket.

Vida Péter és olasz kollégája egy olyan kétoldalú, aszimmetrikus információval dolgozó játékelméleti modellt dolgoztak ki, amely egyensúlyában a kihallgató a lehető legkevesebb hibát követi el. A kutatók tanulmányának legfontosabb megállapítása az, hogy bizonyos visszavont hazugságokat meg kell bocsátani, mert a legsúlyosabb büntetés alkalmazása nem hatékony. Például vegyünk egy drogdílert, aki különböző mennyiségű hasist tárol a lakásán.

Tegyük fel, hogy az adott országban a legálisan saját használatra tárolható mennyiség 10 gramm.

Van olyan nap, amikor ennél több és van olyan, amikor ennél kevesebb van nála.

A rendőrség egy random napon házkutatást tart nála és előzetesen őrizetbe veszik.

A díler tudja, hogy aznap hány gramm hasis volt a lakásában, de azt nem tudja, hogy a rendőrség ebből
mennyit talált meg. Ebből az alaphelyzetből indul a kihallgatás. Mi történik akkor, ha a rendőr kérdőre vonja a gyanúsítottat az otthon tárolt hasis
mennyiségéről, és válasza alapján azonnal eldönti, hogy szerinte bűnös-e vagy ártatlan? Kiderül, hogy ez a kikérdezési mód nem hatékony, mert a tetten ért hazugságokat rögtön súlyosan meg kell büntetni. Ha azonban a kihallgatás folytatódik azzal, hogy a rendőr meggyőző erősségű bizonyítékot tár a gyanúsított elé − ha rendelkezik ilyennel −, akkor a hazug bűnösök visszavonják hazugságukat és vallanak. Ekkor a rendőrnek nem érdemes súlyosan megbüntetnie a tetten ért, de visszavont hazugságok egy részét. Éppen ellenkezőleg, érdemes enyhébb büntetést alkalmaznia ezekért a beismerő vallomásokért cserébe. Ezzel elkerülheti a legsúlyosabb büntetés kiszabását, ami így valójában mindvégig csak egy fenyegető eszközként van jelen a kihallgatás során. A kihallgató valóban csak a minimális számú hibát követi el, tehát a lehető legnagyobb valószínűséggel azonosítja a bűnöst.

A modell nehézségét a két oldalon jelenlévő aszimmetrikus információ adja, ami a valóságot hűen tükröző párbeszéd során fokozatosan és csak részlegesen oldódik fel. Máshogy alakul például a kihallgatás, ha a rendőr felnagyíthatja a bizonyítéka erősségét (blöffölhet). Ebben az esetben a bűnös nem fogja visszavonni a hazugságát, mert beárazza a blöff igazságtartalmát. A modell alkalmas különböző variációk vizsgálatára is: például a két kutató
azt is megnézte, hogy a különböző országok joggyakorlata hogyan befolyásolja a kihallgatás kimenetelét. Érdekesség például, hogy eredményeik szerint az Egyesült Államok joggyakorlatában alkalmazott jog a hallgatáshoz elve végeredményben a kihallgatónak is kedvezhet.
Vida Péter és Alessandro Ispano modelljének publikálását ötéves tudományos munka előzte meg.

A kidolgozott elméletet hamarosan emberekkel eljátszott kísérlettel is tesztelik majd a kutatók, hogy bebizonyítsák annak működését a valós helyzetekben.
„Azt reméljük, hogy sikerült egy olyan modellt létrehoznunk, ami a későbbiekben hivatkozási
alapja lesz más kutatók továbbfejlesztett játékelméleti modelljeinek is” – teszi hozzá Vida
Péter, a Corvinus és a CY Cergy Paris Université professzora.