Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Csökkent Kamala Harris előnye, Trump előretört a friss felmérések szerint

Hírek2024. okt. 18.Növekedés.hu

A két jelölt fej-fej mellett áll a billegő államokban, ahol Donald Trump ledolgozta a hátrányát.

Három héttel az amerikai elnökválasztás előtt Kamala Harris demokrata párti jelölt előnye csökkent, jelenleg 48,5 százalékon áll a biztos szavazók körében, Donald Trump 46,1 százalékos támogatottsággal rendelkezik.Az amerikai szavazási rendszer szerint a billegő államok kulcsfontosságúak, ezekben nagyon szoros a verseny, szinte mindenhol fej-fej mellett áll a két jelölt.

A billegő államokban a verseny kiélezett, október 17-én a következő volt az állás:

Wisconsin és Pennsylvania államokban egyenlő a két jelölt támogatottsága. A republikánusok állnak jobban Észak-Karolinában egy százalékponttal, Georgia és Arizona államokban pedig 2 százalékponttal.Michigan államban és Nevadában a demokraták előnye mindössze egy százalékpont.

Az elektori szavazatok megoszlása (A billegő államok színezve az alapján, hogy jelenleg - október 3- ki vezet a New York Times felmérése szerint. A piros Trump, a kék Harrisét előnyét jelzi)

Kamala Harris előnye a nők körében jelentős, ám a férfi szavazóknál Donald Trump támogatottsága lényegesen nagyobb, ezért Harris a férfi szavazók megnyerésére törekszik, miközben a Demokrata Párton belül egyre nagyobb az idegesség Trump előretörése miatt.

A kampány meghatározó témái

  • a bevándorlás,
  • a gazdasági helyzet: az infláció, gazdasági élénkítő csomagok,
  • az adó- és szociálpolitika,
  • a nemzetközi háborús veszélyek, illetve
  • a kínai-amerikai kapcsolatok, technológiai kihívások.

A két jelölt programjáról ebben és ebben a cikkekben írtunk, Kamala Harris férjének portréja itt olvasható.

Harris szerint pártállástól függetlenül helye van a választási kampányában annak, aki egyetért azzal, hogy Donald Trump veszélyt jelent az amerikai demokratikus értékekre és az alkotmányra.

Az alelnök arra szólította fel a republikánus szavazókat, hogy az országot helyezzék előtérbe a voksoláskor - írja az MTI.

A kampányeseménynek helyet adó Pennsylvania állam az elnökválasztás szempontjából meghatározó lehet, ezért mind a demokrata, mind a republikánus elnök- és alelnökjelöltek gyakran tartanak ott kampányeseményt.

A Philadelphiától nem messze fekvő Bucks megyében tartott választási rendezvényen Kamala Harris arra emlékeztetett, hogy Donald Trump négy évvel ezelőtt nem fogadta el a választási vereséget, ezért híveit a Capitoliumba szólította, ahol azok erőszakosan léptek fel.

A Bucks megyei gyűlésen Kamala Harrishez több mint 100 republikánus csatlakozott, köztük Adam Kinzinger volt kongresszusi képviselő, a Capitolium elleni támadást vizsgáló bizottság tagja.

Kamala Harris szerdán interjút adott a republikánusokhoz közel álló Fox News hírtelevíziónak, ahol korábban még soha nem nyilatkozott. Az előre felvett interjút a csatorna ígérete szerint vágás nélkül, teljes terjedelmében sugározták.

Az interjú során a bevándorlás, a határellenőrzés, és Joe Biden politikai örökségének folytatása is szóba került. Harris szerint ha megválasztják, nem Biden elnöksége folytatódik.