Enyhül az infláció Amerikában, de még mindig nagyon magas szinten áll

Hírek2022. szept. 12.Sz.A.

Mérséklődött az infláció az Egyesült Államokban augusztusban a New York-i Fed előzetes adatai szerint. A júliusi 8,5 százalék után 8,1 százalék az augusztusi adat az előzetes várakozások szerint, ami még mindig nagyon magas érték, ezért újabb, 75 bázispontos kamatemelést áraz a piac.

Júniusban tetőzhetett az amerikai infláció, augusztusban pedig továbbra is csökkenő pályára került a New York-i Fed előzetes becslései szerint.

Eszerint éves összehasonlításban 8,1 százalékos volt a drágulás augusztusban az Egyesült Államokban, míg az energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfáció a júliusi 5,9 százalékról 6,1 százalékra emelkedhetett. A végleges inflációs adat szerint 8,3 százalékra mérséklődött az infláció augusztusban, a maginfláció pedig 6,3 százalék lett.

Az érték még mindig magas, de második hónapja mérséklődő tendenciát követ. Az inflációs adat után jelentősen estek a vezető New York-i tőzsdék.

Az infláció ütemének lassulása a nyersanyagok, elsősorban az olaj és az üzemanyag árának csökkenésének köszönhető.A nyersolaj ára az elmúlt három hónapban - elsősorban a recessziós félelmek erősödése és a kínai lezárások miatt - közel 27-30 százalékkal csökkent.Az amerikai infláció júniusban 9,1 százalékon tetőzhetett, júliusban 8,5 százalékra szelidült. Összességében ilyen inflációs hullámra 40 éve, a második olajválság óta nem volt példa. 

Az energiaárak 33 százalékkal nőttek júliusban, a benzinárak pedig még ennél is nagyobb mértékben, 44 százalékkal drágultak, az elektromos áram pedig 15 százalékkal került többe. Az élelmiszerek 10,9 százalékkal drágultak, ilyen áremelkedés 1979 óta nem volt az amerikai élelmiszerpiacon. Az új autók ára is több mint tíz százalékkal ment feljebb, a repülőjegyek pedig átlagosan negyedével kerülnek többe.

Elemzők szerint az infláció augusztusi mérséklődése ellenére is nagy az esélye, hogy 75 bázisponttal tovább emeli az irányadó kamatot a Fed a következő, szeptember 21-i kamatdöntő ülésén, mivel az infláció jóval a Fed 2 százalékos inflációs célja felett van - írja a Bloomberg.

Ez lenne zsinórban a harmadik 75 bázispontos emelés a Fed részéről.

Mindez az Európai Központi Bankra, és közvetetten nyilván a forintra is hatással van.

A kamatemelésekkel a dollárkötvények kamata nő, így a befektetők általában tőkét vonnak el többek között a felzárkózó országok devizáitól is.