Ha a jövő évét tervezi, ezekről az adóváltozásokról tudnia kell!

Hírek2018. okt 21.Növekedés.hu

Ha az Országgyűlés megszavazza, jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások adómentessége az áfában, csökkenhet a bankadó, még több nyugdíjast és kutatót foglalkoztathatnak a cégek, illetve azok a cégóriások, akik eddig ezt nem tették, hozzájárulnak a közterhekhez.

A kormány adócsökkentési politikája jövőre is folytatódik. A következő esztendőben többek között a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal emelkedik, az UHT és az ESL tej áfája a legalacsonyabb mértékű – öt százalékos – lesz. A két – már az Országgyűlés által korábban elfogadott - javaslat 40 milliárd forintot hagy az érintetteknél.

Ha az Országgyűlés elfogadja a benyújtott javaslatot, akkor 2019. legnagyobb nyertesei a kisvállalkozók lehetnek. Jövőre nyolc millió forintról tizenkétmillió forintra nő a legkisebb vállalkozások áfamentessége. Az érintettek összességében mintegy 10 milliárd forintot spórolnak, és sokkal egyszerűbbé válik az adózásuk. Nem kell áfát felszámítaniuk, fizetniuk, és áfabevallást sem kell benyújtaniuk.

A törvényjavaslat még kedvezőbbé teszi a nyugdíjasok foglalkoztatását is, mert jövedelmük után a munkáltatónak szakképzési hozzájárulást sem kell fizetnie. Így az öregségi nyugdíj mellett dolgozók adóterhe mindössze a 15 százalékos személyi-jövedelemadó. Az adócsökkentések hitelintézeteket is érintik. Az EBRD megállapodás értelmében a bankadó felsőkulcsa 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken. Jövőre természetes személyek kincstárnál vezetett és állampapír-forgalmazás érdekében igénybe vett ügyfélszámlája és más számlavezetőnél vezetett fizetési számlája között lebonyolított fizetési művelet után sem kell majd pénzügyi tranzakciós illetéket fizetni.

A köztehercsökkentéssel párhuzamosan Magyarország versenyképességet növelheti a kutató-fejlesztő foglalkoztatása után járó adókedvezmény, amely gyakorlatilag felére csökkenti a kutató-fejlesztő munkavállalót alkalmazó vállalkozás szociális hozzájárulási adóját. A kutatás-fejlesztési adókedvezményt felváltó új kedvezmény összege a kutatás-fejlesztési tevékenység közvetlen költségeként elszámolt bérköltség után a 19,5 százalékos adómérték 50 százaléka.

 Jövőre már nem kell bejelenteni a foglalkoztatottnak dolgozója végzettségére, szakképesítésére, illetve azt ez igazoló okiratokra vonatkozó adatokat.

A december 20-ig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai is enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére csökken. Jövőre a befizetett előleg és az adóévi adó kilencven százalékának különbözete után maximum tíz százalék lehet a bírság. A csoportos társasági adóalanyiságot választók számára az ún. transzferár dokumentáció alóli mentesülés szintén jelentős egyszerűsítést jelent. Az áfamentesség értékhatárának megemelése mellett jelentősen csökkenti az adminisztrációt az üzleti és magáncélra is használt személygépkocsik bérbevétele esetében követendő új szabály, mely szerint jövőre a bejövő számlák áfa tartalmának 50%-a külön útnyilvántartás vezetése nélkül is levonhatóvá válik.

Az agresszív adótervezési gyakorlat megakadályozásáról szóló uniós irányelv hazai jogrendbe történő átültetését szolgáló szabályok esetében két szempontot kellett szem előtt tartani. Egyrészt azt, hogy fellépjünk az agresszív, káros adótervezésével szemben, amelyre szükség van, az OECD becslése szerint ugyanis a multinacionális vállalatok nemzetközi adótervezési stratégiákkal évente globálisan 100-240 milliárd dollárral fizettek kevesebb adót. A másik szempont hazánk verseny- és befektetésösztönző-képességének megtartása, és további növelése volt. Az új szabályok így többek között - az irányelv engedte - legszélesebb körű választási lehetőségeket biztosítják az érintetteknek.  

A multicégek agresszív adótervezésének megakadályozása mellett a Nemzteti Adó- és Vámhivatal a tartósan veszteségesen működő óriáscégeket is górcső alá veszi. A NAV ugyanis  a nagyárbevételű (két éven keresztül 60 milliárd forintot elérő), de veszteséges cégeket automatikusan ellenőrizni fogja. Azokat a cégeket szűri ki, amelyek csak papíron - a közterhek megfizetésének elkerülése miatt – veszteségesek. Az intézkedés célja az, hogy a nagy, de veszteséges működő cégek se bújhassanak ki adókötelezettségeik alól. Tekintettel arra, hogy a 2019-es és a 2020-as éveket vizsgálják majd a revizorok, és az újonnan alapított cégek esetén az adóhatóság csak a negyedik évet követő éveket veszi figyelembe, van idő a felkészülésre.

A törvényjavaslat pontosan meghatározza, hogy elhúzódó projektek esetében milyen új építésű lakóingatlanokra alkalmazható 2020. január 1-ét követően is a kedvezményes, 5 százalékos mértékű lakásáfa. Ezen feltételek a következők: a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez szükséges okiratot 2019. december 31-ig be kell nyújtani. E mellett eddig az időpontig, vagyis jövő év végéig a lakóingatlan szerkezetkész állapotú kell, hogy legyen, mely tényről a lakóingatlan értékesítőjének kell a NAV felé egy formanyomtatványon nyilatkoznia.

A törvényjavaslat szövege az alábbi linken érhető el:

http://www.parlament.hu/folyamatban-levo-torvenyjavaslatok?p_auth=JziMD97g&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_count=1&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_irom.irom_adat%3Fp_ckl%3D41%26p_izon%3D2931

SIKERSZTORIK
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Nagyon jó film lett a most díjazott Rossz versek
Először nyerte el magyar film a Monte Carlo-i Filmfesztivál fődíját: a Rossz verseket az Emir Kusturica vezette zsűri díjazta.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
Ez az iphone app hozta messze a legtöbb pénzt
A Sensor Tower adatai alapján a Statista rangsorolta a legtöbb bevételt hozó Iphone alkalmazásokat: a Netflix népszerűsége töretlen, már az App Store-t is uralja.
Tech2019. jan 30.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.