Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Lukasenko többször figyelmeztette Prigozsint, hogy életveszélyben van

Hírek2023. aug. 26.Sz.A./MTI

Zajlik Jevgenyij Prigozsin lezuhant magángépén utazók holttestének genetikai vizsgálata, hogy egyértelműen be lehessen azonosítani, kik utaztak a gépen - közölték az orosz hatóságok.

Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök szerint Jevgenyij Prigozsint és jobbkezét, Dmitrik Utkint, a Wagner másik vezetőjét ő már korábban értesítette, hogy életük veszélyben forog, és határozottan kérte, maradjanak Fehéroroszországban  -írja a Guardian napi hadiösszefoglalója.

- A két Wagner vezetőről Lukesenko pénteken nyilatkozott, részletezve, hogy két alakalommal is beszélt Prigozsinnal arról, hogy életveszélyben van. A zsoldosvezért még a június végi felkelés során is tájékoztatta: ha folytatja útját Moszkva felé, akkor életveszélybe kerül. A Wagner-vezér erre állítólag úgy felelt, hogy „pokolba, akkor meghalok”.

- A Kreml cáfolt minden vádat, amely érintettségére utal Prigozsin halálával kapcsolatban. A hivatalos kommunikáció szerint meg kell várni, hogy a magángép balesetét teljesen kivizsgálják, és a vizsgálatot lezárják.

- A Prigozsinhoz köthető másik magángép, amely ugyanakkor szállt fel, és állítólag követte a lezuhant gépet, semmilyen módon nem hozható kapcsolatba a zsoldosvezérrel – közölte a repülőgépet üzemeltető vállalat vezérigazgatója.

A Wagner Telegram csatornáján olyan hírek jelentek meg, miszerint a zsoldoshadsereg egy másik magángépe is a levegőben volt Prigozsin halálakor, azt sejtetve, hogy talán ezen a gépen lehetett a Wagner vezetője.

A lezuhant gépen utazók holttestének genetikai vizsgálata zajlik, hogy be tudják azonosítani a 10 áldozatot – közölte az esettel foglalkozó orosz vizsgálóbizottság.

A brit védelmi minisztérium közlése szerint egyelőre nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Prigozsin valóban a gépen tartózkodott, de erősen valószínűnek nevezték, hogy meghalt.

A Wagner, mint paramilitáris szervezet gyakorlatilag megszűnt komoly haderőként létezni, megtörték őket

- mondta Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter a német Welt am Sonntagnak adott interjúban.

- Az Egyesült Államok kiképez ukrán pilótákat az F-16-os vadászgép használatára – jelentette be a Pentagon. Néhány ukrán pilóta és néhány tucat személyzet a jövő hónapban angol nyelvkurzussal kezd, majd következik a kiképzésük Arizonában.

- Nagyhatótávolságú, tengeri indítású precíziós fegyverekkel mért csapást az ukrán fegyveres erők érdekeit szolgáló kikötői infrastrukturális létesítményre éjjel az orosz haditengerészet - közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

A szóvivő azt mondta, hogy a csapás elérte célját, ám az eltalált objektumot nem nevezte meg. A Vesztyi FM orosz állami hírrádió jelentése szerint a támadást Odessza megyében hajtották végre.

- Konasenkov szerint az orosz hadsereg tíz ukrán támadást vert vissza. Az orosz tábornok azt mondta, hogy elmúlt nap folyamán a fronton mintegy 675 ukrán katona esett el, köztük mintegy 260 a Donyeck környékén vívott harcokban.

- A "különleges hadművelet" övezetében megsemmisített ukrán katonai objektumok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek között egy tábori lőszerraktárat a Zaporizzsja megyei Rabotine közelében, két Szu-25-ös harci gépet, hat harckocsit, két amerikai Bradley gyalogsági harcjárművet, két amerikai Stryker páncélozott személyszállító járművet, öt HIMARS- és egy csapásmérésre átalakított Sz-200-as légvédelmi rakétát, valamint 73 drónt.

Az Ukrajnával határos orosz régiók és az orosz ellenőrzés alá került területek több pontjáról jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.

- Hollandia az összes F-16-os vadászgépét átadja az ukrán fegyveres erőknek, de néhányat még visszatart az ukrán pilóták kiképzése céljából - mondta el Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott interjújában.

42 repülőgépünk van, de ezek egy része a kiképzésre megy, a többi pedig a fegyveres erőkhöz

- fejtette ki a tárcavezető.

Szavai szerint a pilóták képzése soha nem ér véget.

A kiképzések egyébként nem feltétlenül Hollandiában lesznek, jelenleg egy romániai oktatóközpont kialakításán gondolkodunk. Ezért ezeket a repülőgépeket ott fogják használni, ahol a képzés zajlik. Az F-16-osokon folyamatosan újabb pilótákat fognak betanítani, így szükség lesz erre a kiképzőközpontra

- magyarázta Ollongren.

A miniszter megjegyezte, hogy maga Hollandia is így cselekszik immár negyven éve. "Nem lehet felkészíteni egy csoport pilótát, majd abbahagyni az oktatást, ennek egy állandó folyamatnak kell lennie" - tette hozzá.

Ollongren az interjúban reálisnak nevezte azt, hogy az F-16-osokat hat-nyolc hónapon belül átadják Ukrajnának, de ehhez több előfeltételnek is teljesülnie kell.Volodimir Zelenszkij ukrán elnök múlt vasárnapi hollandiai látogatásán jelentette be, hogy Ukrajna számíthat Hollandiától 42 darab, amerikai gyártású F-16-os vadászgépre.

Hozzátette viszont, hogy országa nem most azonnal kapja meg ezeket a gépeket - emlékeztetett az ukrán hírportál.