Jakab Ferenc: Brutálisan tombol a járvány Magyarországon

Hírek2020. szept 15.Haiman Éva

Ha továbbra is ilyen ütemben terjed a koronavírus hazánkban, semmi jót nem jósolhatunk a következő hetekre – jelentette ki Jakab Ferenc virológus. A pécsi professzor az egyetem online konferenciáján hansúlyozta: 5-7 héten belül nem csak a megbetegedések, de a halálesetek száma is nagyon meg fog emelkedni.

Senkit ne tévesszen meg, hogy a koronavírus-járványban jelenleg elsősorban a fiatalok fertőződnek meg, mert ez nem jelenti azt, hogy az idősek biztonságban vannak. A járványügyi megfigyelések alapján tudni lehet, hogy a fertőzések számának növekedését 5-7 héttel követi a halélesetek számának az emelkedése. Már most látszik, hogy minden egyes nappal többen vannak lélegeztető gépen, márpedig akik a Covid-19 következtében gépi lélegeztetésre szorultak, azoknak a 80 százaléka nem jön le onnan. Felesleges első és második hullámról bszélni, járvány van és egyre nagyobb Magyarországon – húzta alá Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Víruslaborjának vezetője. Rámutatott: most Európán belül Franciaországban és nálunk terjed a leggyorsabban a koronavírus-fertőzés, megelőzve Spanyolországot és messze megelőzve Olaszországot, ahol tavasszal hatalmas méreteket öltött a pandémia. Mint a virológus fogalmazott, „európai szinten is durva ez a terjedési dinamika, brutálisan tombol a járvány Magyarországon", semmi jót nem jósolhatunk a következő hetekre. Csak az olyan egyszerű járványügyi intézekdésekkel lehet a járványt kordában tartani, mint a maszkhasználat, a távolságtartás, a kézfertőtlenítés – hívta fel a figyelmet.

Betlehem József, a pécsi egyetem általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese hozzátette: az európai egyetemekkel létrehozott platformból kapott információk szerint Európán belül Ausztriában hasonló a helyzet most, mint nálunk, a többi országban konszolidáltan terjed a járvány, köszönhetően az idejében meglépett intézkedéseknek. Arról is beszélt, hogy minden fórumon igyekeznek meggyőzni a fiatalokat, hogy a szabadosság visszaüt, és az az oktatóikat, a szüleiket, a nagyszüleiket is veszélybe sodorhatják, ezért sokkal komolyabban kell venniük az óvintézkedéseket.

Jakab Ferenc még elmondta: a pécsi egyetemen is folyamatos monitorozzák az új típusú koroanvírus genetikai állományát, nem alakul-e ki olyan új variáns, ami negatívan befolyásolhatja a vakcinafejlesztési kíréleteket. Ez már csak azért is életbevágó, mert – mint emlékeztetett – ezt a járványt csak a vakcina fogja megállítani, a korlátozó intézkedésekkel legfeljebb lassítani lehet a terjedését. Jelezte: 130 potenciális vakcinával folynak jelenleg világszerte kutatások, 6-8 már a végső fázisban van. Az oxfordi oltóanyag-vizsgálat leállíását, amelyet, mint ismert, egy páciensnél jelentkezett komoly mellékhatások indokoltak, sajnálatosnak nevezte. De, mint mondta, reméli, hogy azt folytatni fogják, mert egy nagyon ígéretes vakcináról van szó.